A német Caliban két évvel ezelőtt igazán nagyot robbantott a The Opposite from within lemezzel a súlyos zenét kedvelők körében; illetve hamar az elit metalcore csapatok között tarthattuk számon az ötösfogatot. A lemez minden pozitívuma ellenére is, elég unszimpatikus húzás volt, hogy a szívfacsaró énekdallamokat egy cimborájuk énekelte fel, akivel bár komoly terveik voltak, végül nem maradt meg bandatagnak. Bár ezt a tényt soha nem tagadták, mégis elég sokan - tévesen ? azt hitték, hogy az énektémákat csapaton belül oldották meg?
Nem pánikoltak be a srácok, mivel egyszer csak kiderült, hogy a gitáros Denis Schmidt, bizony selyemhangú fiú. Bár mindezek ellentétes mivoltáról több felől is hallani lehetett, hogy élőben közel sem tudják olyan profin előadni a dalokat, mint lemezen, a Caliban vs. Heaven shall burn split anyag után nem kis várakozás előzte meg az új lemezt.
A rövid intrót követően azonnal beindul az úthenger, és jóformán levegőt sincs ideje venni az embernek, olyan izmosan csapódnak a hallgató arcába a hatalmasabbnál hatalmasabb metalhimnuszok. Az I rape myself tökéletes indítás, az Opposite által kijelölt ösvényen halad tovább. Majd jön a Song about killing (egyik favoritom), ez egy igazi "no szarozás" kategóriájú dal. Az It?s our burden to bleed a klipes nóta, azonnal megnyeri a hallgatót, amit nem kis mértékben a bődületes kórusnak is köszönhet. "We Kill You All!" - no comment. Amúgy a szövegek döntő többsége szerelmetes témájú; egy iszonyatosan sötét, nyomasztó világ az, amit Andy megénekelt. Nagyon készen van a srác, az biztos, de valahogy mégsem befordító a zene, hanem sokkal inkább felszabadító. Hatalmas erő, energia áramlik belőle, és például a No more 2nd chances-re komolyan szét lehet kapni a lakást. (A refrén itt is mindent visz.) Az utolsó, Room in nowhere-rel zárul a lemez, amit a zseniális középrésze miatt kell kiemelnem! Igazság szerint fölösleges lenne kitérnem az összes dalra, mert mindegyikben van valami, ami megfogja az embert. Az első hangoktól az utolsóig képes fenntartani a figyelmet a lemez, nincs egy percnyi üresjárat sem.
A lemez hangzása elképesztő. Mindig felötlik bennem ilyenkor a kérdés: lehet (kell) ennél jobbat csinálni? A zenészek mind a helyükön vannak, nagyon vastagon megdörrennek az alapok. Andy Dörner énekes hallhatóan sokat fejlődött. Már-már félelmetes, hogy milyen hangokat tud kipréselni magából ez a fickó. A kegyetlen brutálkodás mellett Denis tiszta énekdallamai valóban élményszámba mennek, látszik, hogy sokat dolgoztak a témákon. Számomra csupán az zavaró egy picit, amikor nagyon magasan énekel, kíváncsi vagyok, mennyire jönnek ezek vissza élőben. Nincsenek hosszúra nyújtott eposzok, viszont vannak jól eltalált nótaszerkezetek, zseniális ének/vokál témák, emlékezetes refrének. Nem tudnék egy nótára sem rosszat írni. Bár egyértelműen jelen vannak metalcore sémák, de igyekeztek minden számba valami egyéniséget belevinni a srácok, és ez maximálisan sikerült is nekik. A szövegek elég könnyen értelmezhetőek, úgyhogy ajánlom mindenkinek a szövegkönyv hozzáolvasását is a zenéhez. A nagy dömpingből egyértelműen kiemelkedik a lemez, ami a fentebb említett érvek mellet még egy valaminek mindenképpen köszönhető. Ez pedig nem más, mint a LÉLEK! Egy igazi, hiteles, szívhez szóló metalcore anyag. Nálam eddig az év lemeze!
Csabi