Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

...és a hentes visszatért! Kõkeményen lesúlytott nehéz fémbõl edzett bárdjával...
Milyen közhelyszerû is így kezdeni egy lemezismertetõt... hehe... de itt tényleg nincs jobb szó: a Slayer Mestermûvek Rt. legfrissebb albuma valóban arcul csapja a gyanútlan, britniszpírszen nevelkedett hallgatót. Sõt, még az olyan edzett metalagyakat is elismerõ bólogatásra (mondjuk inkább magunk között headbangelésnek) késztette, mint pölö én. Mondjuk nem is vártam mást Tom Araya csapatától.
A Slayer évek és lemezek hoszzú sora óta bizonyítja kõkemény elszántságát, nincs ez másképp most sem. Az igen "kellemes" címû vadiúj album is kompromisszum-mentes, brutális thrash csemege. Zenei értelemben mintha kissé visszakanyarodtak volna a South-Seasons lemezek által képviselt irányvonalhoz, már amennyiben a visszakanyarodás szó itt helyt álló lenne. Szerintem nem az: a négy thrash-király úgy újított, hogy közben minden Slayeres maradt.
Emlékszem, már ifjú sihederkoromban is az fogott meg bennük a szinte sugárzó erõ mellett, hogy hihetetlenül jól adagolják a dinamikai váltásokat. Egy szélvész tekerésbõl úgy mennek át középtempóba, hogy az ember feje abban a pillanatban leszakad a nyakáról. Persze nincs ez másként most sem. Araya védjeggyé vált üvöltése is a régi. Ami némileg új, az néhol a hangzás. Nesze neked nu metal (vagy mi a franc), most ezek a csávók megmutattják, hogyan kell mélyre hangolt gitárral ZENÉLNI!
Nincs mese, ez mestermû, megvétele kötelezõ, hallgatása csak full hangerõn ajánlott.
(Megjelenés dátuma: 2001. szept. 11.)

Slayer Fan Ákos