Végre valahára megjelent a régóta ígért "csak dallamos részbol" álló Opeth album ha-ha. Nem mondom, elég gyorsan dolgoznak a fiúk, hiszen pár hónap különbséggel alkották meg a Deliverance címu elõzõ lemezt, és a mostanit. Persze ez nem jelenti azt, hogy bármelyik is össze lenne csapva, vagy elnagyolt lenne, épp ellenkezõleg: beért, jól átgondolt anyagokról van szó, a rövid idõ csak profizmusra utal.
Én arra számítottam, hogy olyasmi lesz az egész, mint a régebbi Opeth nótákban a lágyabb, kellemesebb részek, de ebben tévedtem. Teljesen más, még azoknál is nyugodtabb, lassabb, néha szomorúbb, pihentetõbb. Igen, nem gépeltem el, valóban nyugtató.
Mindennek ellenére Opeth-es, a témák elég jellemzõek, de nincsenek túlvariálva, nem technikás fitogtatás, hanem egyszerû, de nagyszerû. Az új basszgitáros is jól eltalálta a stílust. Ami még érdekes: Mike Akerfeldt most még inkább megmutatja, hogy mennyire tud énekelni, sokkal "lágyabban" használja a hangját, mint általában, dehát ide ez is illett. Az album hét nótát ölel fel, ami nem túl sok, de nem is kevés; pont elég egy kis merengéshez, lazításhoz. Szerintem érdemes megvenni, Opeth-rajongóknak mindenképpen, de aki szereti a dallamos, kissé melankólikus zenét, és mellozné a "hörgõs", durva metalt, annak is bátran ajánlom.

Angel