Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon


Demo 2002

 

A Szakadék zenekar a jelenlegi felállásban 2000. január 2-tól játszik együtt, ekkor került be az új gitáros, Tóth István. Nem sokat teketóriázott a csapat, mert februárban már felvételre is került az elsõ közös demó Törv. Védve címmel. Ez még házi körülmények közt készült, és 8 számot tartalmazott. A felvételhez készült borító, és kazettán illetve cd-n fõleg haverok és ismerõsök közt került terjesztésre, valamint néhány rockzenei újsághoz, fanzine-hez lett elküldve, majd koncertek következtek vas megyei városokban. Ezután a zenekar aktivitása egy kicsit lecsökkent költözés, és polgári szolgálat miatt.
2001. végén ismét néhány koncert, új számok írása, majd 2002. február 2-3.-án egy újabb 6 számos demó került rögzítésre, most már stúdióban, jó minõségben, Domby Bertalan segítségével. Az anyag címe Hat lett, és csak cd-n kapható meg, fénymásolt borítóval.
Részt vettek egy tehetségkutatón Balatonbogláron, majd a gitáros is Budapestre költözött, eminek eredményeképpen márciusba és áprilisban többször is koncerteztek Budapesten. Április 19.-én felléptek Fertõszentmiklóson a Prosectura társaságában.
Maga ez a 6 számos cd hangzásával nincs semmi gond, valóban hallgathatóan szól.
Nekem legfõbb kifogásom a dalokkal van: igazából egyik sem ragadt meg bennem maradéktalanul. Pedig nem lenne rossz, amit csinálnak. Jó lenne valami dallamosabb, megjegyezhetõbb, fogósabb refrént írni. A stílus meghatározásával bajban vagyok, mert minden van benne: punkosabb témák, vagy pl. a Szerelmem Nóra dalban van egy nagyon erõs riff, ami nagyon szakít!
Tetszik a Földönkívüliek egy másik bolygón élnek címû szerzemény, melyben ismerõsként köszönt rám a Csillagok háborúja film zenéje! Ha-ha! De a szöveg nagyon jó!
A 24 címet viselõ nóta egész jól el van találva.
Szerintem, ha a csapat nem adja fel, és sokat koncertezik, akkor találkozunk még velük, és a következõ demó még jobb lesz!

Addig is ez a demó (csak cd-n) megvásárolható 250Ft + postaköltségért. De aki sajnálja rá a pénzt, az letöltheti a honlapjukról is!

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
http://fly.to/szakadek

Tel.: 30/298-37-39

Rob