A vezetõ magyar folk metal csapat már a negyedik lemezét adta ki idén.
Fõleg a metalosok körében népszerûek, hiszen tulajdonképpen folkos megoldásokkal gazdagított metalt játszanak, elég ütõsen.
Az új album szellõsebb és színesebb az eddigieknél, benne lehet az is, hogy mindenki aktívan belefolyt a dalszerzésbe.
A szintetizátor nem kapott túl nagy szerepet, legtöbbször tangóharmonika hangján szólal meg (amit egyébként utálok, csak a Napra zenéjében viselem el).
Kerek dalok vannak és szépen kidolgozott énekek. Különösen tetszik, hogy a hangsúlyozás mindenhol magyaros, sehol nem húznak eeeeel egy-egy szerencsétlen magánhangzót. Tényleg remek munka!
Ficzek András ismét igen tüzesen adja elõ az általa megírt, vagy összeszerkesztett szövegeket (merthogy sokszor idéz népdalokból, mondákból, bujdosó énekekbõl), amit a gyönyörú, apró termetû Binder Laura nyugis stílusa szépen kiegészít.
A dobos Tadeusz Rieckmann valószínûleg megint tele volt adrenalinnal, annyi pörgetést és duplázós témát rakott a lemezre, hogy már sok is, több helyen lehetett volna lazább tempó.
Most nincsen megzenésített Arany János vers, de készülnek egy ilyenekbõl álló kiadvánnyal. Ezt nagyon várom, mert a lemezen néhol elõforduló akusztikus részek nagyon-nagyon jól állnak nekik. Szívesen meghallgatnám egy pár dalukat ilyen verzióban!
A kedvenc dalom a Hazatérés, benne van minden, ami Dalriada: vidámság, szépség, ugrálós részek és az õsmagyar mondavilág (itt konkrétan a honfoglalásról szóló történethez nyúltak, ami a P.Mobilt is megihlette anno).
Belevaló koncertnóta a Hej, virágom, egy igazi felturbózott sámándal.
Újra az énekesnõ testvérétõl, Binder Júliától származik a borító , talán az eddigi legegyszerûbb, legszebb.
Kezdik õket felfedezni külföldön is, ez a lemez árnyaltabb az eddigieknél, de koncerteken biztos, hogy ütni fognak a dalok.
Hát így tovább, fiúk-lányok!
-TZ-