SPV/Record Expressz

Ezúttal egy igen érdekes anyag került a kezembe. Azt mindig is tudtam, hogy az északi emberek közül remek zenészek kerülnek ki, nos, ezúttal sem kellett csalatkoznom. A svéd zenekar lemeze ugyanis semmilyen tekintetben nem hagy kívánnivalót maga után. A stílusát tekintve igazi zúzós, ütõs rock&roll, lehetne hasonlítani Led Zeppelinhez, Deep Purple-höz, vagy akár Black Sabbath-hoz. Kevés olyan mai banda van, aki megmaradt volna ebben, de hozzá is tudott volna tenni (kivéve persze a fent említettek közül a megmaradtakat ha-ha). A The Quill eszközeit, megvalósítást tekintve képes volt erre, ugyanis a régi mûfajt progresszív elemekkel "dúsította", s így beleillesztette a mai ízlés-, hangzásvilágba is. Ehhez járul hozzá a fura gitárhangzás, a torzított basszus, a néhol effektezett ének. Az énekes külön szót érdemel,
Magnus Ekvall remekül használja a hangját (nyilván istenesen megtanították rá ha-ha), a hangterjedelemmel sincs gond, tökéletesen passzol a zenéhez. Õ elég nagy szerepet játszik abban, hogy engem az album nagyon emlékeztet a Ronnie James Dio féle Black Sabbath munkáira. A hangszereket tekintve is csak jó véleményt lehet mondani, a ritmus hol vontatott, hol lendületes, meglepõ módon kongát is lehet hallani az egyik számban. A gitárszólokban sincs semmi kivetnivaló, a basszus pedig remekül kitölti a gitár és a dob közti "ûrt". Ha a fülem nem csal, itt a bõgõs jócskán több effektet használ, mint egy átlagos zenekar basszgitárosa, de hatásosan teszi azt.
Összességében véve tehát egy nagyszerû munka az a tizenegy nóta, amit a The Quill kiadott a kezébõl, ha lehetne pontozni, akkor biztosan maximumot adnék nekik.

Angel