Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

A nagymágocsi zenekar azon zenekarok közé tartozik, akik folyamatosan bombáznak minket a demoikkal. Szerencsére folyamatos fejlődés tapasztalható.


Ezzel a demoval, amit most a szolnoki Denevér stúdióban rögzítettek, akár nyugodtan elindulhatnak a kiadókhoz kilincselni, amihez, persze ismerve a magyar kiadókat, nem sok jót lehet remélni!
Most három számot rögzített Bárkai László: dob, Mihály Gergely: ének, gitár, és Peralta Miguel: basszus. Számomra leginkább a Nirvana, és egy kicsit, és csakis hangulatilag a Kispál és a Borz jut eszembe. Ez utóbbi érdekes, mert még csak nem is hallgatja a zenekar a Borzékat. Ilyen típusú zenével külföldön már lemezhez jutnak a bandák.
A legmozgósabb dal egyben a legelső is a cd-n: Halálba hív. Élőben mehet is rá a beindulás.
Az élettelen ág már egy kicsit lassabb nóta, de nem kell megijedni, senki sem fog elaludni rajta.
Tekints a fénybe pedig újra egy hagyományos rocknóta, lehet rá mozogni.
Tetszik Mihály Gergely hangja, amivel nagyon jól elő tudja adni ezeket a dalokat, kellőképp depressziós, lehangoló.
Volt szerencsém élőben is a csapathoz, és annak alapján elmondanám, hogy nem ártana még egy gitárost bevenni a bandába, mert igaz, hogy a stúdiófelvételen minden ok, de élőben azért valahogy erőtlennek éreztem. Mindezek ellenére javaslom mindenkinek az Angertea megkeresését.

 

"Ha figyelnél egy kicsit arra,
Amit mondanék, akarok
Akkor megértenéd, megérhetnéd!"

Rob