Elõször is le kell szögezni, hogy nem vagyok egy nagy doom fanatikus, csak szeretem a jófajta zenét, s bizony a Wombocosmic bejött! Itt végre megdörrennek azok a gitárok, csak úgy repkednek a mázsás riffek, méghozzá az ízesebb fajtából. Ugyan a Black Sabbath nevét meg kell említenem, de a Mood nem a másolásról szól, van egy sajátos világuk, felismerhetõ jegyekkel. Skerült egy nagyon arányosan megszólaló, dalközpontú albumot összehozniuk. A gitárosok (a legendás Hegyi-Füleki duó) lazán átlagon felül teljesítenek: király riffek, ikergitárok, hatalmas szólók szakítják le az ember fejét. Az ének pont ilyen zenéhez való, teljesen OK, bár nekem egy kicsit emlékezetesebb (hátborzongatóan jó) dallamok után vágyott a szívem. Akkor talán hamarabb bejönnének a dalok, s sokkal fogósabb anyagot készíthettek volna Mood-ék. Egyébként feeling dolgában helyenként a C.O.C. Blind-ja ugrott be (valószínûleg csak nekem), néha meg mintha a Load-os Metallica-t hallanám, nyilván ez annak köszönhetõ, hogy felbukkan egy-egy kõkemény blues téma is. Szóval változatos anyag a Wombocosmic, méltó a zenekar harmadik albumának - azt mondják, a harmadik az igazi -, ám többszöri meghallgatást igényel annak ellenére is, hogy sikerült igazi dalokká kovácsolni a felvonultatott riffhegyeket. A stílus híveinek kötelezõ!!!

zZz