Belépés
Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

A soproni csapat ugyan 1998-ban alakult, ám õk maguk is inkább 2003 elejére datálják "valódi" mûködésük kezdetét, hiszen ekkorra alakult ki a zenekar igazán stabilnak mondható felállása (Binder Laura - ének, furulya; Ficzek András - ének/gitár; Fispán Marcell - gitár; Nagy Gergõ - billentyû; Rieckmann Tadeusz - dobok; Varga György - bõgõ).
Ezt a három dalos demót 2003 decemberében rögzítették, és amint talán a címbõl is kitûnik, Arany János klasszikus balladáját zenésítették meg. Maga a vers már szinte adja a zenei stílust is, hisz ilyen jellegû szöveget igazából - a rockzenén belül - csak a zenekar által felvállalt szimfónikus, gótikus folk-metallal tudom elképzelni. Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy közel tökéletesre sikerül a megvalósítás, pusztán a zenei elemek hatására is könnyen elképzelhetõ, amint Edward király, angol király lépked fakó lován, hogy lássa, úgymond mennyit ér a walesi tartomány... Külön erõssége csapatnak, hogy a szerzeményeket három énekessel adják elõ, Laura nõies, de mégis erõteljes hangját jól ellenpontozza a két srác orgánuma. A ritka negatívumok egyike is ebbõl adódik: néha a hörgõs részeket kicsit öncélûnak érezem, hangulatilag kevésbé passzol a tiszta - és nagyon jól megkomponált - dallamok mellé. A hangszeres játékra egyetlen panasz sem lehet, csakúgy mint a zenei felépítésre. Ráadásul a hangzás is jó, élvezhetõ, így a végén határozottan pozitív irányba billen a mérleg nyelve.

http://www.dalriada.at.hu

Ákos

 
Hírek
Twister

Friss dal, klippel...

Bővebben...
 
Apey & The Pea

Betiltani nem tudták a kecskeméti koncertet, de nem lesz póló és lemez árusítás

Bővebben...
 
Cadaveres

Ma 3 órakor került bemutatásra a Cadaveres legfrisebb klipje a metal.hu webzinen.

Bővebben...
 
Echonald

KLIPPREMIER! VÁLTOZUNK - új dal a zenekartól

Bővebben...
 
Pennhurst

Diliházból az Arénába!

Bővebben...
 
Facebook
Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!