Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Érdekes név, izgalmas zene. A fiatalok lelkesek és tehetségesek. Ismerjük meg őket kicsit jobban.

A legutóbbi megmozdulás a zenekar életében a Káosz slágerlista volt, ahol is a harmadik helyen végeztetek. Nyomták a rajongók az sms-eket? Minek köszönhető ez a szép helyezés?

Igen, ez a lehetőség, hogy a hanganyagunkat magyar ország egyik legnagyobb rádiójából hallhattuk vissza óriási megtiszteltetés és lehetőség volt a zenekar számra. Igyekeztünk maximálisan meghirdetni a dolgot, ahogy csak lehetett, és ezek szerint elég eredményesen. Ismerősök, család, rajongók, messzi-messzi városokból is segítettek nekünk, amiért nagyon hálásak vagyunk! Meghát vasárnap amúgy se csinál semmit az ember, erre remek alkalom, rádiót be és BoOm Carana Padma szól, ez sztem erőteljes érzést váltott ki az emberekben, legyen az pozitív, negatív. Mert ugye NINCS még egy rádió, aki ebben a stílusban lejátszana ilyen zenét, és ezért a hallgatók nagy része zeneileg szegény. Ezért kell ilyen lehetőség, hogy a zenekarok megkapják, mert a Magyarország zenei világában ERRE is szükség van, és keresik is, és úgymond "eladható is", tehát nyugodtan mondhatom más zenekarok nevében is, hogy ez a kezdeményezés hatalmas segítség mind a zenekarok előrébb jutásában és a magyar zenei piac színesítésében is!

Beszéljünk a nevetekről. Mi jelent és miért pont ez választottátok. Lehet, hogy tudatlanságnak tűnik, de ezzel a névvel valami szitárzenét képzelek magam elé, ti pedig valami teljesen mást követtek el a színpadon.

A mi névválasztásunk a magunkra nézve szinte tökéletes, akárcsak a logónk!A Carana Padma lótuszláb, lótuszülést jelent, ami jelképezi nekünk a saját utunk, megnyugvásunk kiteljesülését a zenénk nyelvével kifejezve. A logónk pedig tartalmazza a lótuszvirágot, aminek a fejlődése a zenekar életútjára is levetíthető. Mi is nehéz utat jártunk be, hogy itt tartsunk, de még messze van a felszín, azaz a kitűzött cél. Hehe, igen a szitár és egyéb indiai hangszerek belecsempészése a zenébe tervben van, csak ugye nincs több kezünk egyenlőre új tagot pedig nem szeretnénk egyenlőre a zenekarba. Meg hát vagyunk egy páran a zenekarban, szal ha kisebb helyen játszunk, akkor maximum óvodás sorakozóba nyomhatjuk metált. Viszont hangzást illetően törekszünk az egyedi hangszerek és hangzásvilág használatára. Úgy érzem ez sikerül is, és csak jobb lesz...

2004-ben alakult a zenekar, viszont csak 2008-ban nyerte el a mostani végleges formáját. Miért volt szükség a sok tagcserére? Nem volt összhang a zenét illetően? Nem jöttek a várt sikerek? Vagy ez csak sima fluktuáció?

Az az igazság, hogy a zenekar összképe az alapítók fejében már összeállt az elején, de ugye ehhez minden tagnak ugyanúgy kellett volna hozzáállnia a dolgokhoz. Istenigazából itt hozzáállásbeli dolgok miatt kellet sok embert a zenekarból elküldeni. A zenekar élet útja ívelt volna felfelé, de mindig voltak tagok, akik maradtak volna hobbi zenélni...és ez nem mehetett tovább. Ez rá is nyomta a bélyegét a haladásunkra, mert így hónapokat vesztettünk az előrébb jutásban. Hála istennek nyugodt szívvel mondhatom, hogy most már egy masszív maggá alakult a zenekar, akik nem csak zenélnek, hanem barátok is és komolyan veszik, amit csinálnak! Itt 6 ember 6 különböző zenei világgal, egy egyet alkot , és ez az ami ellett képzelve és meg lett valósítva!

Van egy kongásotok. Mikor először láttalak Benneteket, és még nem szólaltatok meg, csak néztem, hogy hova viszi az a fiú azt az érdekes dobot. De mikor elkezdtetek
Zenélni, valahogy megtalálta a hangszer a helyét a zenétekben. Ez kinek jutott eszébe? Hogy kerül egy konga dob egy metál zenekarba?

Szilárdot még én hívtam annak idején egy fellépés elejéig, mert szerettük volna a műsorunkat színesíteni, és ez olyan jól sikerült, hogy lecsaptunk rá és rábírtuk, hogy maradjon nálunk játszani végleg. A konga az sztem rá van öntve a metál zenére, mint hamupipőkére a hamucipőkéje... KELL bele, ettől színes, ettől ütős, ettől más. Külföldön van egy pár befutott zenekar akik tagjai között van kongás. DE DIREKT nem említek zenekar neveket, mert nem szeretnénk hogy hasonlítgassanak minket senkihez. Mert a konga miatt már neveztek minket, ill Nino-nak, Sepultura-nak, Soulfly-nek, még Tool-nak is, ami azért elég erős. Mert hát ezzel az erővel Elton John is Slipknot, mert van benne mikrofon. De tényleg, mi a kongát is saját elképzeléseink szerint akarjuk megvalósítani és nem mások majmolásából.

Láttam a neten, hogy már promó anyagokkal is rendelkeztek. Kitűzők, pólók. Hol tudjátok ezeket a dolgokat hasznosítani? Rendelik a rajongók, osztogatjátok a koncerteket?

Oh kérem, van nálunk minden, ami szem száj, rajongó ingere.Pólók, kitűzők, sörnyitók, matricák, amin van üres felület oda tuti, rakunk egy carana adma feliratot. Minden koncertre viszünk pólókat, kitűzőket, amit változó arányban kelnek el. Egyik helyen viszik, int a cukrot, másik helyen inkább a lemezt kérik tőlünk. Promóciós tárgyak terén rengeteg tervünk van, csak anyagiak miatt néhol szűkölködünk. Szoktak interneten rendelni tőlünk, rádásul teljesen ismeretlen emberek, ami nekünk megtiszteltetés.
Igyekszünk a rajongói igények kielégítésére teljes mértékben!

A zenéitek letölthetők a honlapról. Van statisztikátok arról, hogy hányan tették meg eddig?

Igen természetesen letölthető az anyagunk, mert szeretnénk elérhetővé tenni az emberek számára azt, amit csinálunk. Statisztikát nem vezetünk, mert simán letölthető az anyagunk. Viszont a myspace oldalunk látogatottsága és hallgatottsága statisztikailag is mérhető, ami elég jó az underground zenekarok között!

A későbbiekben szeretnétek kiadót keresni, vagy maradtok a szerzői kiadásnál?

Ez még kérdéses... Augusztusban meglesz a nagylemez , amit szeretnénk legnagyobb mértékben megismertetni a világgal. Szeretnénk kiadót, mérthát ki ne szeretne, csak ugye ez attól függ , hogy nekünk mennyire éri ez majd meg. De valószínűleg keresni fogunk, mert szándékozunk külföldi klubokban, fesztiválokon is részt venni.

Nyári tervek?

Elsődleges tervek a fesztiválokon való részvétel, amennyin csak lehet. Új kapcsolatok, szervezők, zenekarok megismerése, ami nekünk mindig is fontos volt, mert sosem zárkóztunk be. És ugye egy tökéletes lemezfelvétel a leges legfőbb cél.

http://www.myspace.com/caranapadma

-Boltsek Andrea-

[2010. március]