Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Az elsőnek fellépő Mad Gun-t sajnos lekéstem, az utolsó 3 dalukba csöppentem bele, de azok alapján bátran mondhatom, hogy egy igazi bulizenekar, és nem az unásig játszott hírességek dalait játsszák.

Az Ozirisz az a zenekar az életemben, akik megismertették velem a rock műfajt a Pokolgép mellett.
A 80'-as évek végén intenzív, hagyományos postai levelezést folytattam a Fekete tesókkal, akik mind a mai napig tagjai a zenekarnak.

 

Legutóbb 3 éve láttam őket élőben, így kíváncsian vártam a mostani koncertjüket, annál is inkább, mivel ez egyben az új lemezük bemutató koncertje is volt. Ha nem is így hirdették, de a műsoruk javát az új dalok tették ki.
A legutóbbi lemezük a április Hammerworld Magazin mellékleteként jelent meg, Calm and Silence címmel. Nyugodtan elmondhatom, hogy a zenekar bőven nagykorúvá vált ezzel az albummal.
A koncert családias hangulatban telt: se sokan, se kevesen nem voltunk. Örömmel nyugtáztam, hogy főleg hozzám hasonló öreg rockerek voltak jelen a koncerten, és a humor sem hiányzott a színpadról! A zenészek önfeledten játszottak, de hát ennyi év, évtized után ez nem is meglepő.:-)
Visszatérve a koncerten előadott dalokhoz: az új lemez dalai után sorra jöttek a korábbi dalok, melyek a mai napig megállják a helyüket! Egyetlen egy dalt hiányoltam, és ezt már a második alkalom volt, hogy nem szólaltatták meg, ez pedig az Áruló! Szóval srácok! Ha legközelebb eljátsszátok, akkor 100%-os megnyugvásal, elégedetten térek haza. Így most csak 99%.:-)

-Rob-

További képek itt: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.516938951698009.1073741828.100001457265816&type=3