Elõször is köszönet Zboray Miklósnak, a néhai Stormwind Europe Tribute Band vezetõjének a pontosításokért! Ez a Europe Tribute Band nem azonos a már megszûnt Stormwind Europe Tribute Banddel. A gitáros Tomi amellett, hogy remekül nyúzta a húrokat, sokat vokálozott is, a végén a Carry-ben pedig szólót énekelt. Meglepõdtem, hogy az új énekes mennyire hasonlít Nachladal Istvánra, az egyik legnagyobb hazai metaltorokra, aztán még jobban meglepõdtem, mikor kiderült, hogy õ az! Voltak olyan klasszikusok, mint Wings Of Tomorrow, Open Your Heart, Heart Of Stone, Ninja, Cherokee (amit a hasonló nevû zenekar jelenlévõ basszerosának, Kéry Zolinak küldtek), Stormwind (ami a billentyûsrõl, Sturm Jánosról "kapta a címét":), és persze az elmaradhatatlan, közönségkedvenc Carry és Final Countdown. A billentyû hangja az utóbbi két dalban került elõ, azt azért hiányoltam.
Az Ikarosz fellépését teljesen feleslegesnek éreztem. Öt számra jutott idõ: Szállj fel, szabad madár (az István, a királyból), Pokolgép: A háború gyermeke, Sátán, P.Box: A zöld, a bíbor és a fekete, Ómen. Nachladal Tamás énekelt, hasonlóan magas, finom hangja van, mint Pistinek, ezért is volt merész választás olyan szõröstorkú rockhangok dalaihoz nyúlni, mint Vikidál Gyula vagy Kalapács Józsi. Valahogy nem állt jól nekik, talán csak amiatt, hogy hárman is lázasak voltak, de azt éreztem, hogy csak úgy - ronda magyarsággal - "el vannak játszva" a számok. És persze felmerül a kérdés, hogy mi értelme van olyan magyar zenekarok dalait játszani, akik maguk is koncerteznek (a P.Box nem, de a volt tagokkal ott van a Boxer, amelybõl Fekete Zsolt itt is besegített két nótában).
Avatarékat tavaly láttam a Mood Reflect elõzenekaraként, azóta megjelent a lemezük is A szabadság felé címmel. Kiforrott, összeszokott csapat, élvezik ezt az ízes hard rock/heavy metal muzsikát és a közönség is elég jól ismerte õket, velük énekelték a dalokat. Személyes, egyéni témákon kívül (Miért vagyok egyedül?, Harapj, vagy én haraplak) foglalkoztatja õket a magyarság sorsa is, ez megjelenik például olyan dalokban, mint a Holdvilág-árok, vagy a Duna-rapszódia (szerintem ez utóbbi volt a legszebb daluk). Nagyon tudnak hangulatot csinálni, fõleg Moldován Szabolcs énekes és Szepesi Richárd billentyûs. "Ricsosz" elõtt egyébként le a kalappal, ugyanis vak létére kiválóan kezeli a két szintit, ráadásul énekel, nem is akárhogy (Kalapács orgánumát juttatta eszembe). A gitáros itt is Gellér Tamás, úgyhogy elsõosztályú játékot, szólókat hallhattunk. Legalábbis, amikor a basszus nem nyomta el, ugyanis mindhárom csapatnál olyan jól sikerült kihangosítani, hogy néha csak a mélyhúrok morgását hallottam. Az Illúzió-híd és a Mire vársz még? daloknál volt talán a legnagyobb tombolás, és a végén annál a kesergõ éneknél, amit billentyûkísérettel énekelt Tomi, Ricsosz és Szaszkó.
- TZ
