rockgyemantok.hu

Tapping The Vein

A Tapping The Vein énekesnõje, a magával ragadóan szép és egyéni hangú Heather Thompson február 21-én hívott fel Philadelphia-ból, hogy beszámoljon a zenekara körüli dolgokról, gondolatairól.

Szia, Heather! Örülök, hogy hallom a hangodat! Mi újság Philadelphiában? Milyen idõ van felétek?
Igazából most hidegnek kéne lennie, de klasszul süt a nap és jó meleg van, 65 fok (Fahrenheitben mérve! ez Celsiusban 18,3 - GyM), én nagyon élvezem. És nálatok?
Itt elég hideg van, esik is és majdnem fagy. De hát még tél van!
Hát, hivatalosan itt is télnek kellene lennie... Nem tudom, miért van ilyen jó idõ, de tényleg örülök neki!
Beszélgessünk akkor az albumotokról, a "The Damage"-rõl. Az fix, hogy nagyon minõségi zene, és magával ragadó minden tekintetben, de nem tudnék konkrét mûfaji megnevezést használni az esetetekben. Segítenél ebben?
Nagyjából mindenki ezzel a problémával küzd, fogalmuk sincs, milyen kategóriába sorolhatnak minket. Nagyon sok különbözõ stíluselemet használunk, elektronikusat, metálosat, gótikusat. Amikor megkérnek minket, hogy nevezzük meg a stílusunkat, mi általában "dark rock" -nak hívjuk, mivel az elektronikus dolgok mellett is igencsak rockzenekar vagyunk, a dallamvilág és a szövegek leginkább a sötétebb hangulatú gótikus színtérre jellemzõek.
Oké, ez szerintem is jó meghatározás. A zenétek felépítése miatt különbözõ ízlésû emberek szerethetik a dalaitokat, még a 12 éves lányom is rendszeresen kölcsönkéregeti tõlem a CD-t.
Ó, ez csodás! Örülök neki!
Philadelpia-i csapat vagytok, ami egy elég régi, történelmi városa az USA-nak. Milyen a város hangulata? Megvannak a régi részei, házai?
XVI - XVII századig nyúlik vissza a város története, és máig tapintható ez a történelem a városon, tudod talán, hogy itt írták alá az amerikai Alkotmányt is. Ezzel kapcsolatban is sok nevezetesség található itt, de van rengeteg más múzeumunk is. Amit én igazán szeretek benne, hogy nem olyan óriási, mint New York, de épp elég nagy ahhoz, hogy mindig lehessen benne valami izgalmasat, érdekes programokat találni. Nem hatalmasodik el rajtad a város, amellett, hogy érzed a lüktetését, benne vagy, még sincs az az érzésed, hogy bekebelezi az életedet. Voltál már itt?
Nem, sajnos sosem jártam a tengerentúlon. Öreg európai vagyok csupán!
Ezért meg én irigyellek, mivel még sosem voltam Európában, de ez nekünk itt mindig valami intim, álomszerû helynek tûnik a maga sokszínûségével. Talán az albumunk majd átrepít minket az óvilágba!
Hát, remélem is! Philadelphia-ban van egy nagy állatkert, ha jól tudom. Jártál már ott?
Öt percre lakom tõle, gondolhatod, hogy megfordultam ott párszor.
Mit gondolsz, az állatkertek a legmegfelelõbb helyek az állatok védelmére? Tudnak ott valóban segíteni nekik, hogy túléljék ezt az emberietlen és "állatiatlan" kort?
Azt hiszem, annak ellenére, hogy ellenzem a fogva tartásukat, tudod, sok állatkertben csak a közönség szórakoztatására gondolnak, szóval, azért szerencsére vannak helyek, ahol azzal foglalkoznak, hogy segítsék a biztonságos szaporodásukat. A veszélyeztetett fajok esetében ez nagyon fontos dolog, nagy segítség lehet ezek túlélésében az intézményesített kutatóközpontok munkája, hogy aztán a szaporulatot visszavigyék a természetes élõhelyekre. Sajnos pár éve volt egy nagy tûzvész az állatkertünkben, ahol sok szerencsétlen állat elpusztult.
Milyen Philadelphia-ban a zenei élet? Van sok fellépésre alkalmas hely, sok jó csapat?
Rengeteg hely van szerencsére, valahol ez juttatott minket is ide, ahol vagyunk. A koncertek segítségével tudjuk folyamatosan fenntartani az érdeklõdést a zenénk iránt. Általában havi 1-2 alkalommal játszunk itthon, mindig más és más klubban, így nagyjából 2-3 havonta kerülünk vissza ugyanarra a helyre. Így nem unnak meg minket, mindig egy "esemény", mondhatni ünnep számukra és számunkra is a koncertünk, de emellett persze az is számít, hogy mindig vannak, akik nem tudnak eljönni egy adott bulira, nekik viszont nagyon jó, hogy kis idõ múlva újra lehetõségük nyílik megnézni minket. Sok csapat van a környékünkön, szívesen lépünk fel velük közösen, sokukkal remek barátok is vagyunk. Gyakran megosztjuk egymással a cuccunkat, dobszerkót, erõsítõket, tudod, gondolom, miként megy ez. Szóval remek a kapcsolat a csapatok között.
Nagyjából errefelé is ez a helyzet a csapatokkal. A "Tapping The Vein" (szó szerint a "Véna megcsapolása" a jelentése - GyM) névrõl szeretnélek megkérdezni: van ugye a Clive Barker - féle horror képregény-sorozat ezzel a címmel, meg van a Sodom lemez. Ezek véletlen egybeesések?
Ami Sodom-féle egybeesést illeti, az teljesen véletlen. Errõl elõször akkor hallottunk, nevezetesen a rajongóinktól, akik Internetes zeneboltokból megrendelték a "Tapping The Vein" albumot, olyan leveleket kaptunk, hogy "Megrendeltem a 'Sodom' címû albumotokat, megérkezett, meghallgattam. De hiszen ezek nem is ti vagytok!!!" Hát persze, hogy nem mi voltunk... Szóval ez véletlen egybeesés. Ami Clive Barker-t (világhírû horror-író, rendezõ, színész, eredetileg filozófus - GyM) illeti, az teljesen a mi elhatározásunk volt. A dobos srác, Eric Fisher nagyon odáig volt ezekért a Clive Barker sztorikból készült képregényekért, szóval Eric úgy érezte, ez a név teljességgel kifejezi mindazt, amit mi zenében csinálunk. Azaz megcsapoljuk a zenei piacot, egy teljesen új stílussal ütünk bele rést, sokkal inkább valami egészen eredetit, frisset alkotunk, mintsem, hogy másolatokat gyártanánk már meglévõ sémákról.
Valóban telitalálat a nevetek, illik rátok!
Örülök, hogy így látod! Fura dolog, mert Európában az emberek valahogy mindig elgondolkodnak a dolgok miértjén, próbálnak kutatni az okok után, ami miatt mi ezt a nevet választottuk. Itt Amerikában mindenkinek rögtön vagy a kábítószerezés, a heroin, vagy a vámpírok jutnak az eszükbe a nevünkrõl, meg sem próbálkoznak tágabb értelmezéssel! Hahaha! Nem marhaság, most mondd? Hahaha!
Hát, lehet. Mi itt az óvilágban szeretünk a dolgok mögé nézni, amúgy is többet filózunk normális dolgokon, mint például egy könyv, eszünkbe sem jut a kábszer. Zenétekbõl adódóan elég széles körû lehet a közönségetek, a rajongótáborotok is. Mesélj róluk, milyen figurák járnak a koncertjeitekre?
Igen, nagyon sokszínû a közönségünk, de te is említetted, hogy a kislányod is szereti a zenénket, szóval ez is egy jó példa, mivel vannak anyukák a rajongók közt, akik elküldik a hat éves lányukról készült videót, amin a kislány a mi dalunkat énekli. Másrészrõl van 50 éves számítógép-programozó is a koncerten a rajongók közt, vagy 20 éves gótikus lányok, meg sok hosszú hajú srác, mivel van metál is a zenénkben, ami miatt nekik is tetszik, de vannak még baseball-sapkás fiúk is. Szóval nagyon érdekes összetételû a közönségünk, és nagyon jó érzés, hogy ennyiféle ember van, akik mind-mind találnak valami, a saját ízlésüknek megfelelõ dolgot a zenénkben. Ez talán a stílusunk keverék volta miatt van így.
Minden bizonnyal ez is közrejátszik. Épp emiatt az összetett stílus miatt szeretném tudni, kik voltak igazán hatással a zenétekre?
A zenekar egészét tekintve igazán teljesen különbözõek az ízlések. A bõgõs, Joe Rolland nagyon odavan a Cure, vagy a Curve zenéiért. A dobosunk, Eric leginkább a Nine Inch Nails-t szereti, de ezen kívül is rengeteg bandát szeret, például a Rammstein-t is, de még sokfélét. Ami az én énekstílusomat illeti, nem tudnék megnevezni egy kedvencet sem, mivel sosem csapatokért, hanem inkább dalokért rajongtam. Ha tetszett valami, állandóan csak azt az egy dalt hallgattam, újra meg újra. Épp ezért nem vagyok olyan tájékozott sem, mint a srácok a csapatban.
Mióta énekelsz? Tanultál iskolában énekelni?
Középiskolás koromban kezdtem, de azt hiszem ez mindenkivel így van, aki énekel. Ennek pár éve most. De tanulni sosem tanultam, mindenre magamtól jöttem rá, de amikor már beszálltam a zenekarba, elkezdtem egy énektanárhoz járni, leginkább azért, hogy technikailag rendben legyen a hangom, hogy élõben is erõlködés nélkül, õszintén tudjak énekelni. De zeneiskolát sosem láttam belülrõl.
Hát akkor csakis született tehetség lehetsz!
Hahaha! Örülök, hogy így gondolod, köszi a bókot!
Mit dolgozol "civilben"?
Biztosan ki fogsz nevetni: számítógépeket szerelek...
Hát, nem egy nõies munka, az biztos!
Valóban, én vagyok az egyetlen nõ az egész csapatban a munkahelyemen. Hahaha! Ennek ellenére szívesen csinálom, bár sokszor kell cipelni a számítógépeket, meg négykézláb mászkálni a földön a vezetékekkel, sokszor tök koszos leszek ettõl a csúszó-mászó melótól. Hahaha!
Akkor eszerint mindenhol pasik vesznek körül, a zenekarban is meg a munkahelyeden is! Milyennek érzed egy nõ szerepét a rockzenében?
Arról fogalmam sincs, hogy van ez Európában, de tudom, hogy sok nõi énekessel futó csapat nagyon sikeres ott, mint például a Guano Apes. Itt az USA-ban viszont teljesen eluralkodott a férfi-világ, ha például bekapcsolsz egy rádióadót, órákon át csak férfi-énekes zenék mennek, sokszor 3-4 órán át sem hallasz egyetlen nõi hangot. Különösen igaz ez a rockzenei adókra, ahol maximum néha egy Alannis Morisette dal, ha szól. Szóval a lányok nem kapnak sok mûsoridõt, sajnos.
Szerencsére nálunk ez másképp megy, itt azért tényleg nagy népszerûségnek örvendenek a jó énekesnõk. Muszáj lesz tehát Európába jönnötök!
Ez igazán csodás lenne! A kiadónk teljesen az eladásoktól tette függõvé az európai koncertezést, ha bejön az anyagunk, akkor beszerveznek minket pár fesztiválra, de ha van valami konkrét ötleted, szólj, légy szíves! Szívesen indulnék akár most rögtön! Hahaha!
Oké, értesítelek, ha megtudok valamit! Jó lenne mindenestre, ha láthatnánk a színpadon titeket!
Nekem személy szerint egy cseppet sem számít a pénz, vagy bármi ilyesmi, ugyanis egyszerûen csak imádok kiállni a közönség elé és elõadni nekik a dalokat, elmesélni nekik a sztorikat a szövegekkel, beléjük énekelni a saját érzéseimet, gondolataimat!
Úgy hiszem, te magad írod a dalszövegeket, valahogy tapintható rajtuk a nõi lélek lenyomata. Okosak és érzelmeket is közvetítenek egyszerre, erre pedig a pasik ritkán képesek egy idõben...
Köszönöm, kedves, hogy így látod! Tényleg én írom mindet.
Saját élményeiden alapulnak a szövegek?
Minden dal egy igaz történetet dolgoz fel, nem feltétlenül a saját élményemet, de valakiét, aki közel áll hozzám. Ha valakivel a barátaim közül történt valami megrázó dolog, az engem szinte azonnal szövegírásra ihletett, megpróbáltam átérezni, õ mit érezhetett akkor, és ezt ültettem át a dalokba. Nem csak a saját életem, de a barátaimé is inspirál.
Milyen irodalmi hatásaid lehetnek, ami miatt ilyen nagyszerûen írsz?
Hahaha! Nem hiszem, hogy lenne irodalmi alapom. Tulajdonképpen nincs szinte semmi idõm olvasni. A napi munkám mellett kell ugye gyakorolnom az éneklést, készülni felvételekre, koncertekre, de emellett még én szervezem a fellépések java részét is, én kezelem a zenekar pénzügyeit, szóval van mivel foglalkoznom bõven. Most ugyan van egy menedzser, aki a nagyobb koncerteket, komplett turnékat leszervez nekünk, de ez csak egy kis ideje van így. A helyi dolgokat még mindig én intézem. Az a könyv, amit legtöbbet olvasok, a "Keresztapa", nincs olyan hely, ahol ne heverne a közelemben egy rongyos példánya valahol... Többet most nem tudok mondani, haza kéne mennem és végignéznem a polcomon.
Mesélj a srácokról a zenekarban, milyen emberek õk?
A dobos, Eric a legeslegjobb barátom, nem a fiúm, félre ne érts, de közösen bérelünk lakást. Õ egy nagyon nagy lexikális tudással rendelkezõ egyén, minden apró részlet megragad a fejében, mindenre emlékszik azonnal. Ha egy európai zenekar egy számáról kérdezed, azonnal mondja, mikor, melyik lemezen volt, tud minden kiadóról, producerrõl, meg ilyenekrõl, ezeket valahogy mindig a fejében hordja. Emellett nagy egyéniség is. A bõgõsünk, Joe, az egyik legkedvesebb ember, akivel egész életedben találkozhatsz. Belgiumban született, mert az édesapja a hadseregben dolgozott odaát, de aztán persze hazaköltöztek az USA-ba. Öt gyerek közül õ a legfiatalabb. Õ a legédesebb figura! A színpadon agresszíven játszik, de az életben teljesen visszafogottan viselkedik, figyelmes, megnyugtató személyiség. A gitárosunk, Mark egy nagyon céltudatos srác, ha valamit a fejébe vesz, tûzön-vízen keresztülviszi, megvalósítja az elképzeléseit. Például ha eldönti, hogy most megír tíz dalt, addig nem nyugszik, míg mind kész nincsenek. Persze õ az elsõ, aki bevallja, ha valami nem érdekli, és ekkor õ lesz a világ leglustább lénye. Alapvetõen minden érdekli, fõleg a zenekarral kapcsolatban, mindig vannak új dal-ötletei, és mindig lehet rá számítani, s ha valamit el kell intéznem, õ segít legtöbbet.
Zeneileg ki a csapatban a fõ szerzõ?
Talán Mark, jelenleg legalábbis biztosan. Van dalunk, amit még a régi gitárosunk írt, ezt is figyelembe kell venni, de mindenképp Mark most az elsõ e téren. De hozok én is ötleteket, néha teljes dalt, egyet épp most fejezünk be. De mindegy, hogy kié az ötlet, akár Eric, akár Joe jön elõ valamivel, merthogy õ is szokott a bõgõjén olyan riffeket hozni, ami mindannyiunkat elindít, szóval akárki is az ötletadó, azonnal csapatként fogunk hozzá a kidolgozáshoz, igazi együttmûködés alakult ki közöttünk. Mintegy felgyorsítjuk egymást, inspiráljuk egymás munkáját. Néha Eric egy szintin összehozott kis részletére Mark ír pár nap múltán egy klasszul felépített dallamot, de van, hogy Joe remek gitártémákkal jön elõ egy általam énekelt és szintin lekísért dallamötletre. Az a legfontosabb, hogy ténylegesen csapatmunka minden dalunk.
Ez hallható is a lemezeteken, nagyon együtt vagytok!
Köszönöm! Figyelj, olyan jó veled beszélgetni, annyit dicsérsz minket!
Mivel webmagazinnak dolgozom, meg kell kérdezzem tõled, mit gondolsz az Internetrõl?
Nekünk rengeteget segített. Gondolom ismered az MP3.com weboldalt. Az emberek arra használják, hogy az onnan letölthetõ pár számunk alapján megismerjenek minket, aztán átjönnek a rendes oldalunkra, és megrendelik a CD-t. Az MP3-as oldalról több, mint negyedmillió letöltést regisztráltak a mi dalainkra! Ez igazán nagyon nagy szám, azt hiszem. A saját oldalunkon lehet a csapatnak e-mailt küldeni, úgyhogy ezerszám kapjuk az üzeneteket folyamatosan olyanoktól, akik hallottak rólunk az MP3-as oldalon keresztül. Mindenkinek személyesen, külön-külön válaszolunk, és ez nagyon sokat segített a rajongóbázisunk megalapozásában. Tehát azt hiszem, az Internet egyszerûen csodálatos eszköz az ismeretek terjesztésében, a zenék megismertetésében.
Azt hiszem, kifogytam a kérdésekbõl. Lassan búcsúznunk kéne...
Mondd, hogy hívják a lányodat?
Boglárka, ez egy magyar virágnév.
Ez remek! A Heather is egy virágnév (magyarul hanga -GyM), mindenképpen szép dolognak tartom, ha lányoknak virágok nevét adják! Légy szíves add át neki is a személyes üdvözletemet, meg természetesen az olvasóidnak is, és mondd meg nekik, hogy vegyenek a lányodról példát, és hallgassák õk is majd a lemezünket!
Hát nagyon köszönöm a beszélgetést, és sok sikert kívánok, írjatok még rengeteg olyan klassz, hangulatos dalt, mint a "The Damage"-en hallható! Remélem, ha Európában jártok, nem fogtok elfeledkezni a magyarokról sem, és találkozhatunk majd! Add át üdvözletemet a srácoknak is!
Én örülnék a legjobban, ha ez hamarosan elkövetkezne! Köszönöm én is a lehetõséget! Minden jót neked és az olvasóknak!

Gyebnár Mónika