Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon
NO FUTURE

A balassagyarmati bandával elõször 95-96 táján találkoztam. Õk már akkor is az igazán zúzós, brutál muzsikában utaztak. Nemrég új demo CD-vel jelentkeztek, mely minden várakozásomat felülmúlta. A csapat énekes-gitárosa, Osztroluczki László válaszolt kérdéseimre.
 Unalmas a kérdés, de muszáj így indítani: egy rövid áttkintést kérnék a csapat múltjáról.
1993-ban alakultunk. Azóta több tagcsere is történt a zenekaron belül. A jelenlegi felállás: Táborszki Richárd szólógitár, Máté "Lez" László basszus, az öcsém, Osztroluczki Csaba dobol, és én vagyok a gitáros/énekes. Eddig négy demónk jelent meg, a jelenlegi NO FUTURE címu ötödik anyaggal megpróbálunk kiadót keresni. Ha nem sikerül, saját kiadásban fogjuk megjelentetni.
Korábbi, két számos anyagotokat annak idején a Sepulturához hasonlítottam. Úgy érzem, azóta jelentõsen módosult a muzsikátok. Minek tudható be ez a változás?
Szerintem az anyag hangzása erre a magyarázat, ugyanis az említett két nóta ezen az anyagon is szerepel, mindössze a szövegeikben van némi változás.
Szlovákiában vettétek fel az anyagot. Miért éppen arra a stúdióra esett a választásotok? Nem volt gond a határátlépéskor (pl. a hangszereket mozgatni)?
Csak a gitárokat vittük át, de különben sem lett volna nagy gond, mert Ricsi a határon dolgozik. Ezt a stúdiót azért választottuk, mert 8 napot tölthettünk el, profi cuccokon dolgozhattunk, a szállás a helyszínen volt, és mindez annyi pénzért, hogy itthon hasonló körülmények között még 20 órát sem dolgozhattunk volna.
Korábban is említetted, hogy kiadót kerestek. Sikerült már találni? Egyáltalán, mit szeretnétek, mit várnátok el egy kiadótól?
Megelégednénk annyival, hogy kiadja a lemezünket, és ezt a lehetõ legtöbb helyen meg is lehessen vásárolni. A kiadó keresése jelenleg is folyik.
Milyenek a koncertlehetõségeitek?
A helyzet az, hogy ilyen stílusú zenével a környékünkön nem igazán érdemes koncertezni. Ezért messzebbre kell utaznunk, és nem ritka, hogy a koncertjeink veszteségesek. Ennek ellenére igyekszünk mindenhová eljutni. Ezt eddig is megoldottuk valahogy, és biztos, hogy ezután is meg fogjuk oldani.
Nem okoz gondot a bulikon az angol nyelv?
Néha nekem... (ha-ha)
És ha már az angolnál tartunk, elmondanád, hogy mirõl szólnak a szövegeitek?
Durván leegyszerusítve azt mondhatnám, hogy minden számunk szövege arról szól, hogy nincs jövõ.
Hogyan születnek a nóták? Ki hozza a zenét, ki a szövegeket?
Mivel ez egy gitárzene, és én vagyok a ritmusgitáros, természetes, hogy én írom a számok nagy részét. Van, hogy teljesen kész nótákkal állok elõ, és van, hogy a többiekkel együtt rakjuk össze az ötleteket.
Tartjátok más fanzinekkel is a kapcsolatot? Mi a véleményetek a Rock Gyémántokról?
Sok fanzine jelentetett már meg interjút és demókritikát rólunk. Most nem akarom mindet felsorolni, mert tényleg sokan vannak. A Rock Gyémántok szerintem egy igényes újság, nagyon jó tartalommal. Minden jót kívánok továbbra is a munkátokhoz!
Legvégül: mit mondanál még el?
A Hammer helyett mindenkinek fanzineket kellene olvasnia!
A zenekar címe:
NO FUTURE
2661 Balassagyarmat, Pf. 19.

Ákos

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!