Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Kapunyitás után a Sunset Symphonyc kezdte meg az estét.
Egy nagyon lendületes, energiával teli csapattal ismerkedhettünk meg. Mivel én még ez előtt nem hallottam róluk, így elsőre hallgatva megfogott a zenéjük és az énekesnő, Brigi erőteljes, színes hangja. Róla Dudás Ivett jutott eszembe, a Tales of Eveninig-ből.
Élvezhető és énekelhető dallamos metál az övék.
Február közepén jött ki egy kis albumuk a The first… címmel. Erről adtak elő pár számot – Nézd meg, Tépj szét, Vízió, Zene ereje - és egy Nightwish nótát is eljátszottak.




Rövid hangolás után a második fellépő a Niburta volt. Ha jól tudom még nem jártak kis városunkban. A mostani felállásban egy egyszerűbb, letisztultabb, élvezhetőbb előadást hallhattunk. Pontosabban az én számomra volt így.
Velük régóta barátkozom, hallgatom egy-egy számukat. A banda egy akusztikus koncert alatt tetszett meg. Az este folyamán eljátszották a Masalat, A Nap és a hold című számot, és a Forgotten Path-et is.
A tömeg kezdett szépen összegyűlni és már kicsit több mint félig volt a koncertterem.



Az Agregátorral folytatódott a sor. Őket még soha nem hallgattam, de már hallottam a bandáról. Előadták a Vérnászt, a Tűz és jég, Hol senki jár, és a Króm szín ég alatt.
Számomra a zenéjük nagyon nehezen emészthető, nyomasztó érzést hagyott maga után. De mit is vár az ember egy death metál bandától? Viszont tetszett az énekesük, Mikus Tamás erős, rekedtes hangja.






Ezután a legjobban várt banda következett, a Dalriada. Számomra az est fénypontja.
Évek óta megyek a banda koncertjeire, szerte az országba, és végre most ők jöttek a városunkba. Fantasztikus!
A „kicsi Dalriada” nem volt teljes, hisz Csete Ádám nem volt itt. Így sajnos a megszokott dudaszó és egyéb fúvós hangszerek nélkül maradtunk az est folyamán.
A Nyárutó című új albumról a Hollóregével nyitották a koncertjüket, majd hamarosan elhangzott az örök kedvenc a Téli rege is.
A repertoár nagy részét a régi dalok adták, melyekkel megalapozták a jó hangulatot, amit az elhangzó új nóták csak fokoztak.
Tadeusz dobművészete hiányzott és feltűnő volt a különbség, annak ellenére, hogy Monostori Ádám játéka is kitűnő. Számomra kiérezhető volt a csere, de ez is tetszik.
Sor került a Hollórege után többek közte a Napom, fényes napom, Ígéret, Áldás, Búsirató, Kinizsi múlatója, a Thury második felére, akárcsak a Szent Lászlónál is a második részt adták elő. A Walesi bárdokból az első fele, a Nap és Szél háza, a Komámasszony is eljátszásra került. A sort pedig a Hajdútánccal zárták.

- Szabó Éva -
Fotó: Csehné Szabó Katalin


 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!