Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Carnia

Jóformán egész véletlenül akadtam erre a Carnia nevezetû csapatra az Interneten. Késõbb felvettem velük a kapcsolatot, és azóta csapat egyengetõje id. Tóth Laci folyamatosan bombáz az újabb felvételekkel. Ezek alapján bátran kijelenthetem, hogy hamarosan egyre többen fognak hallani errõl a fiatal csapatról! Most pedig következzenek a kérdések-válaszok.

Mióta létezik a Carnia zenekar, és ugyanezzel a felállással mûködött e?
Az együttest 1999 novemberében alapította Károlyi Gergely (szólógitár), Nádas Zoltán (basszusgitár), Tóth László (ritmusgitár) és Bártfai Bálint (dob). 2000 májusában, a XIV. kerületi Ki Mit Tud résztvevõi közül szemelte ki az együttes útját a kezdetektõl fogva egyengetõ id. Tóth László az azóta a csapatból kivált Pozsonyi Krisztát (ének), valamint ekkor csatlakozott Somogyi Tamás (billentyûs hangszerek) is. Késõbb egy koncerten ismerkedtünk meg Konaka Noémi Rikával, aki azóta gyakran szerepel vokalistaként a Carnia koncertjein.
Említetted, hogy Pozsonyi Kriszta elment tõletek... miért és van-e helyette valaki?
Kriszta távozásának elsõsorban személyes okai vannak, ezekrõl nem szeretnénk beszélni. Az új énekesünk Rezi Timi hangszíne és hangterjedelme más, mint elõdjének, a Carnia zenéje szempontjából több lehetõség rejlik a hangjában.
A cd-n hallható dalokból kivehetõ, hogy komolyan gondoljátok a zenélést. Mik a hosszabb távú terveitek, és mit tesztek meg ennek érdekében?
A zenélést valóban komolyan gondoljuk, és büszkék vagyunk rá, hogy olyan ösvényen haladunk, amelyen hazánkban még nem jártak. Számunkra legfontosabb az egyéni hangvétel, a hallgatható (akár slágeresnek is nevezhetõ) dalok és a mondanivalóval rendelkezõ szövegek. Nem szeretnénk beállni a mai magyar "egylemezes" együttesek sorába, inkább lassabban, de igényesebb zenével szeretnénk megnyerni magunknak a közönséget. Igyekszünk tartózkodni a sablonos megoldásoktól, ez persze nem azt jelenti, hogy minden számunk teljesen eredeti, bár erre törekszünk.
7 dalból mindössze egy a magyar nyelvû... ez hosszabb távon is így marad?
Olyannyira nem, hogy a legújabb, Rezi Timivel készült demó anyagunkon már csak egy szám - a Dream Awake - angol nyelvû, a többi magyar. Az általad említett 7 dal kapcsán sokan említették, hogy szépek, csak nem értik a szövegüket, és ez sokat levon az értékükbõl. Az igényeknek megfelelõen ma már minden dalunk magyar szöveggel készül.
Mirõl szólnak a szövegek, és ki írja õket?
A szövegeket nagyrészt Cseri Zsolt írja, akire bonyolult személyes kapcsolatok láncolatán keresztül sikerült rátalálnunk. Hogy mirõl szólnak? Meg kell hallgatni õket!
Zenékért ki a felelõs?
A témákat általában a két gitáros hozza, majd mindenki hozzáteszi a saját szólamát, a dalok tehát hosszú közös munka eredményeképpen születnek. Nem biztos, hogy ez így a leghatékonyabb, mindenesetre senki sem mondhatja, hogy kimaradt volna a kreatív folyamatból, és talán így alakul ki a Carnia egyéni hangzásvilága.
Egész szépen szólnak a dalok... hol vettétek fel õket, és mennyi idõ alatt?
A dalok nagy részét a Metachord stúdióban vettük fel; az utómunkálatokban, valamint egyes számok keverésében az együttes basszusgitárosa, Nádas Zoli is részt vett. A stúdiózásba bele kellett tanulnunk, az elsõ két szám felvétele még több mint 10 órát vett igénybe, késõbb ennyi idõ alatt négy dalt rögzítettünk.
Én igazából csak a neten szereztem Rólatok tudomást. A többi újsággal, sajtóval, rádióval hogy álltok?
Nézzük, hallgatjuk õket, õk viszont egyelõre leginkább le se sz_rnak minket. Úgy tûnik, a befutáshoz sokkal több kapcsolatra, és sokkal kevesebb zenére lenne szükség. Ezeket a kapcsolatokat igyekszünk építgetni, kisebb orgánumokban (Fix.tv, Zuglói Lapok) már többször szerepeltünk, a nagyok viszont egyelõre szívességnek tekintik, ha egyáltalán szóba állnak velünk.
Fiatalok vagytok még, mindenki iskolába jár. Hogy tudjátok megoldani a próbákat, mennyit próbáltok, jut e idõ koncertekre. Egyáltalán hol tudtok fellépni?
Intenzív gyakorlásra, új számok összeállítására elsõsorban nyáron nyílik lehetõség, amikor szinte minden nap 4-5 órát próbálunk. Télen heti egy alkalommal gyûlik össze az egész csapat. Problémát a vizsgaidõszak szokott jelenteni, ekkor - gitáros és billentyûs hiányában - csak "alapjáraton" üzemel az együttes. Koncertjeink egyre gyakrabban, egyre színvonalasabb helyeken vannak. Jól mutatja a fejlõdést, hogy míg tavaly éjjel 3-kor, idén már este 8-kor lépünk fel a Szigeten :) Nyáron különbözõ fesztiválokra (pl. ZED) járunk, télen leginkább kisebb klubokban szoktunk fellépni.
Milyen az emberek reakciója a koncerteken? Kik járnak oda?
Közönségünk eleinte a Szent István Gimnázium tanulói közül került ki, hiszen onnan indultunk, az együttes négy tagja is jelenlegi vagy volt istvános. Mára sokkal szélesebb a rajongótáborunk, ez nagyban köszönhetõ az internetes megjelenésünknek, valamint egyes vidéki rádióknak, akik rendszeresen játszanak Carnia-számokat. Kellemes meglepetés volt, amikor legutóbbi kecskeméti fellépésünk alkalmával többen a közönségbõl velünk énekelték a dalainkat.
Kik a kedvenceitek, milyen zenéket hallgattok?
Közös zenei kedvenc talán a Dream Theatre lehet, de nincs olyan együttes, ami mindegyikünknek egyformán tetszik (a Dream sem jön be mindannyiunknál). A tagok ízlése a kemény rocktól a jazzig terjed, ezeket a preferenciákat gyakran nehéz összehangolni - de az eredmény mutatja, hogy érdemes.
Mit mondanál még el?
Köszi az interjút, a kérdések elég kimerítõek voltak :) További információt a http://carnia.cjb.net címen találtok, ahol a legközelebbi fellépésünk idõpontja is mindig fellelhetõ.

Rob

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!