Belépés
Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon
KÉRDÕJEL

Február 28-án ellátogatott Kecskemétre a Kérdõjel zenekar két tagja, hogy "kedvenc fanzine-ünk" Rock Gyémántok Zóna nevû rádiómûsorában Tomkovics Ákos beszélgessen velük. Nos, úgy voltunk vele, hogy ha már készül egy interjú szóban, akkor készüljön egy írásban is, amit itt olvashattok. Hiszen Kérdõjelbõl sosem elég, nem igaz? A kérdéseket Rob tette fel, s a zenekar énekese, Tibi, valamint a basszusgitáros, Titusz válaszolt.

Milyen volt az út idefelé?
Tibi: Titusz Pestrõl jött, én Keszthelyrõl. Titusz kicsit kevesebbet utazott, én kb. négy és fél órát küzdöttem a buszon, de közben hallgattam az új demofelvételeket, hogy milyen szöveget fogok rá írni, kísérleteztem.
Csak a rádió miatt jöttetek Kecskemétre, vagy van valami más oka is?
Tibi: Tulajdonképpen emiatt jöttünk most, meg találkozunk drága cimboráinkkal /Hetedik Érzék/, és ellátogatunk pár vendéglátó egységbe még a mai este folyamán (ha-ha).
De jó nektek, nem kell holnap dolgozni, tanulni, meg ilyesmik...
Tibi: Dehogynem, holnap 11-re beesek az irodába, de talán elnézik. Bár édesanyám rendkívül szigorú fõnök, úgyhogy rosszabb, mintha idegennél dolgoznék (ha-ha). Titusz meg ugye éjjeli hangmérnök, neki mindegy.
Titusz: Én már át vagyok fordulva.
Megnéztem a honlapotokat kíváncsiságból, és láttam hogy nagyon megváltozott azóta, mióta utoljára "ott jártam". A címe is más lett. /www.kerdojel.hu/
Tibi: Igen, télen frissítettük, õsszel regisztráltattuk a tárhelyet, és egy 15 éves lelkes srác a webmasterünk. Meg vagyunk vele elégedve, jól dolgozik, rendszeresen frissít.
A rendszeres frissítés az mit takar, milyen sûrûn?
Tibi: Általában ahogy történik valami, az már másnap felkerül. Volt már rá példa, hogy felhívott a webmasterünk, és megkérdezte mi újság, aztán másnap már kint is voltak az új hírek. Mondjuk még kb. a 70%-a van kész az oldalnak, például az mp3-ak nincsenek feltöltve, de elõbb-utóbb az is meglesz.
A legutóbbi interjúnk óta /2000. március/ mi történt veletek?
Tibi: Titusz mesélj egy kicsit te is!
Titusz: 2000. március után jött a nyár, elkezdtünk koncertezgetni mindenfelé.
Tibi: Utána volt a Denevér.
Titusz: Igen, ott ismerkedtünk össze a Hetedik Érzékkel, ha jól emlékszem. Akkor terveztük el, hogy megcsináljuk ezt az Esõre várva címû "promóciós" CD-t. Ez után jöttek fellépések nyáron, játszottunk az EFOTT-on, aztán volt a Pepsi, felvettük a Hetedik év címû dalunkat a Tomtomban.
Tibi: Kicsit részletesebben beszélj a Sztárcsinálóról...
Titusz: Errõl szerintem annyit, hogy sokkal nagyobb reményeket fûztünk hozzá, mint amilyen valójában kijött belõle, ugyanis nem tudtuk még akkor, hogy hogyan mûködik ez a dolog. Le volt már bundázva gyakorlatilag, hogy ki lesz az elsõ. Nekünk azért mégis nagyon jól jött, mert volt egy TV-s szereplésünk. Kicsit belekóstoltunk ebbe a "profi világba", hogy hogy mûködik ez, új arcokkal, és a sikerekkel együtt.
Volt ennek valami kézzelfogható eredménye?
Tibi: 14000 Ft jogdíj fejenként a lemezért nekem is, meg az Istinek is, utána állítólag ötezer példányban jelent meg, de én azon kívül, amit mi megkaptunk, nem láttam belõle. Elvileg ez egy ilyen kereskedelmi forgalomba nem kerülõ promóciós CD lett volna, de nem találkoztam vele sehol, semmilyen Pepsi rendezvényen.
Én is csak olvastam róla a MHH-ban, de sehol nem láttam.
Tibi: Végül is az újságokhoz eljutott, a Hammerrel még szerencsénk volt, mert a Hartmann Kristóf iszonyatosan lehúzta az egész lemezt, s talán mi voltunk az egyetlen banda a háromból, akit még megdícsért.
Ennyire rosszul sikerült az a lemez?
Titusz: Nem, csak nyilván nem az õ ízlésének megfelelõ együttesek voltak rajta. Szerepeltek rap, dance meg ilyesmi zenét játszó bandák is. Megjegyzem, volt köztük profi is, de olyan is, aki nem.
Tibi: A rock kategóriában is volt olyan zenekar, aki a döntõig sem juthatott volna el, ha én lettem volna a zsûriben, de ez legyen az én szubjektív véleményem.
Említettétek azt a négy zenekaros Esõre várva címû promóciós CD-t, amin rajtatok kívül például a Hetedik Érzék is szerepel. Kinek az ötlete volt ez a lemez?
Tibi: Ezt a Szabó Zoliék /Hetedik Érzék/ találták ki, Zoli keresett meg ezzel, aztán Norbi a nagy szervezõember nekiállt borítót készíteni, tényleg nagyon lelkesen álltak hozzá. Tulajdonképpen a mi szerepünk az volt, hogy segítettünk megkeresni a másik két zenekart, aki még szerepel a lemezen, és persze adtuk a nótáínkat. Igazából maga a szervezés az a Hetedik Érzék tagjainak az érdeme.
A terjesztéssel hogy álltok?
Tibi: Egyetlen egy olyan alkalom volt, hogy mind a négy banda együtt szerepelt, és akkor elég sok CD-t el tudtunk osztogatni. Zenekaronként változó, mi még egy fillért nem kerestünk ezen. Inkább promóció ez, koncerteken kidobáltunk négy-öt darabot a közönségnek, a leglelkesebb rajóngók, a barátaink megkapták tõlünk, és természetesen küldtünk, ahova lehetett, a média különbözõ szereplõinek. Egyébként úgy tudom, hogy az Edison Square Garden elég szépen kasszírozott vele, õk el tudtak adni sokat, nekünk alapvetõen nem ez volt a cél, hanem az ismertségünk növelése.
Mekkora volt a sikere? Persze nem a barátok, közeli hozzátartozók körében, hanem olyanok között, akik megvásárolták, vagy véletlen megkapták valamilyen úton-módon.
Tibi: Voltak nagyon jó visszajelzések, például van egy srác, aki az EFOTT-on elkapott egy CD-t, és azóta is rendszeres e-mail kapcsolatban vagyunk vele, azon munkálkodik, hogy a Miskolci Egyetem újságjában egy cikket megjelentessen rólunk. Tehát általában ilyen reakciók voltak, elég sokan így kerültek velünk kapcsolatba.
Hogy vélekedtek a többi zenekarról, aki szerepel a lemezen? Gondolok itt a Jerrybora, valamint az Edison Square Gardenre.
Tibi: Valahol van közös vonás mindegyik zenekarban, tehát a rockzenének nem azt a nagyon kemény válfaját játssza egyikünk sem. Bár vannak egyéni különbségek, én azt mondom, hogy mind a négy bandában van fantázia, de ezt behatárolja az, hogy mennyire lehet megjeleníteni ezt ilyen stúdiókörülmények között, ami a rendelkezésünkre állt. Tehát ha magunkat nem minõsítem, akkor három tehetséges csapatról van szó, akiknek nagyon jó nótáik, ötleteik vannak. Bizonyára az fog határt szabni annak, ennek,hogy mekkora karriert futnak be, hogy hogyan tudják saját magukat menedzselni, illetve hogyan tudják õket menedzselni. Én azt hiszem, hogy ezeknek a nótáknak ott lenne a helye a rádióban. Hangsúlyozom, most a másik három bandáról beszélek, bennünket minõsítsen a közönség.
A rádióval kapcsolatban tudtatok valamit elérni?
Tibi: Még az Esõre várva elõtt a Pannon Rádióban szerepeltünk, ha jól emlékszem, Titusz és Isti volt jelen.
Titusz: Meg a Zsivány.
Tibi: Az volt az eddigi legnagyobb rádiós szereplésünk. Ezen kívül voltunk a Somogy Rádióban, vidéki rádiókban elsõsorban, de én ezt is megbecsülöm, mert lehet hogy egy év múlva megyünk abba a városba játszani, ahol szerepeltünk, és elõfordulhat, hogy emiatt húsz emberrel több fog eljönni a koncertre. A mi szintünkön ez egy nagy eredmény.
Visszakanyarodva egy kicsit az Esõre várvához: a négy zenekaros koncertet mennyire tudjátok megvalósítani? Gondolom nehéz, mert mindegyik zenekar másik városban mûködik.
Tibi: Igen, Budapest lenne az egyetlen közös pont, ahova össze lehetne hozni a zenekarokat, de az eddigi egyetlen ilyen jellegû koncert azt bizonyította, hogy nagyon nehéz úgy gazdálkodni, hogy nullára jöjjünk ki. Ha belegondolsz, négy banda az minimum négy autó, de elõfordul, hogy több is, még akkor is, ha összeadjuk a hangszereket Zalaegerszegrõl, Kecskemétrõl, a mi cuccunk pedigmár Pesten van. Szóval még Budapesten belül is bonyodalmas ezt összehozni, és jelenleg nem vagyunk akkora közönségvonzó tényezõ, nem vagyunk akkora pozícióban, hogy komoly fellépõdíjat össze tudjunk szedni. Tehát nehéz négy zenekart megmozgatni, kettesével, hármasával inkább mûködik a dolog.
Arra esetleg nem gondoltatok, hogy mondjuk két zenekar összefog, és egy nagyobb banda elõzenekaraként koncerteztek?
Tibi: Ez így még nem került szóba, én úgy tudom, hogy a nagy zenekarok turnéira elég komoly beugrókat kell letenni ahhoz, hogy egyáltalán az embert odaengedjék elõzenekarnak.
Nem olyan nagy bandákra gondoltam, hanem olyanokra, akik kevésbé sztárok, de mégis ismertek.
Tibi: Ilyenek közül a Pál Utcai Fiúkkal, az EFOTT-on Kimnowakkal, Black-Outtal játszottunk egy színpadon. Egyébként ha jól tudom, akkor most február 15-én a Hetedik Érzék a Black-Outtal játszik együtt. Mi most egy kicsit leálltunk a turnézással, mert elkezdtünk dolgozni az új dalokon.
Meg is akartam kérdezni, hogy hogy álltok az új dalokkal...
Tibi: Tíz új szám van, ezek kb. 25-50%-ig vannak készen. Végül is ezek még nagyon vázlatok, de mindben van olyan téma amit tovább lehet fejleszteni, tehát van úgy, hogy a refrén van készen, van úgy, hogy egy jó gitárszóló, vagy egy jó zenei alap, legalábbis olyan amivel lehet foglalkozni. Most ezeket próbáljuk meg összerakni készre.
Ezek a dalok milyen stílusúak lesznek? Olyasmik, mint az eddigiek, vagy valami változás érezhetõ lesz?
Titusz: Változás szerintem annyira nem, mert vannak olyan alapok, ötletek, amik két-három évesek, tehát ugyanabból az idõbõl származnak, mint a mostani kész nótáink, tehát olyan nagyon nagy változás nem várható. Én annak örülnék a legjobban, ha tényleg nem lenne, hanem meg tudnám találni azt a stílust, ami nekünk fekszik, és abban dolgozni, és ott alkotni olyan nótákat, amik jók.
Feldolgozásokat kiktõl játszotok koncerteken?
Titusz: Ez változó, a mûfajhoz közel álló zenekaroktól, például U2-t játszunk szívesen, az mindenkinek tetszik, vagy Police, Jimmy Hendrix, Lenny Kravitz ami még terítéken van. Játszunk még egyébként Beatles-t is, utolsó nótaként a Hey Jude-ot.
A Tomtom stúdiónál volt valami kavarás az egyik számmal, hogy le lett rövidítve, vagy valami ilyesmi...
Tibi: A hetedik év volt, ezt azóta is igen nagy lelki megrázkódtatásként éljük meg. Ez azon az ominózus Pepsi lemezen volt egyébként. Viszonylag jól is sikerült a felvétel, a szám végén levõ gitárszólók hangzása nagyon el lett kapva, és gondolom szerkesztési okokból, amiatt, hogy 19 elõadót rázsúfoljanak egy CD-re, a hatperces számot valahol négy perc környékén megnyesték. Nem is úgy, hogy ismétlõdések, vagy gitárszóló lett volna ott, hanem még egy versszak jött volna.
Titusz: Tehát a refrén elsõ két szava még hallatszik, aztán utána már nem.
Tibi: Nyilvánvaló volt, hogy durván belevágtak...
Lekeverték, vagy egyszerûen kivágták?
Titusz: Le van keverve, csak nem hozzáértõ fül csinálta.
Akkor ennyi lenne, köszönöm az interjút.
Tibi: Köszönjük mi is a lehetõséget, kellemes dolog, hogy itt vagyunk Kecskeméten, és most neked nyilatkozunk, utána pedig megyünk Ákoshoz a rádióba. Remélem olyan turnéra még sor fog kerülni, hogy koncert után beszélgethetünk itt a városban.
Én is remélem...

Rob & Angel

 
Hírek
Twister

Friss dal, klippel...

Bővebben...
 
Apey & The Pea

Betiltani nem tudták a kecskeméti koncertet, de nem lesz póló és lemez árusítás

Bővebben...
 
Cadaveres

Ma 3 órakor került bemutatásra a Cadaveres legfrisebb klipje a metal.hu webzinen.

Bővebben...
 
Echonald

KLIPPREMIER! VÁLTOZUNK - új dal a zenekartól

Bővebben...
 
Pennhurst

Diliházból az Arénába!

Bővebben...
 
Facebook
Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!