rockgyemantok.hu

Pribojszki Mátyás

Egy fiatal srác, aki bámulatosan tud szájharmonikázni, és koncertjein a tutti siker garantált! A kérdéseket Gyebnár Mónika tette fel, Matyi pedig készségesen válaszolt!

Hogy jut eszébe egy fiatal magyar srácnak, hogy blues-t játsszon? Hogy indult a pályád?

A '80-as évek közepén már nagy lemezgyûjtõ voltam, természetesen bakelit lemezeket vásároltam.Már abban az idõben sem az aktuális pophõsök lemezeit hallgattam,- Rick Astley, Kylie Minogue, Michael Jackson, Kim Wilde, Jason Donovan, a Bros és természetesen a Wham, ami mondjuk egy külön kategória az elõbbiekhez épest, mert azt nagyon kedveltem…- hanem Earth Wind and Fire, Kool and the Gang, Commodores, Temtations, James Brown, tehát a '60-as, '70-es évek funky zenéje felé kacsintgattam. Az egyik bakelit lemezes vásárláskor került hozzám, teljesen véletlenül egy korong, amelyen egy néger bácsika üldögélt. Feltettem és gyermeki ámulattal hallgattam a lemezt, amelyen kizárólag szájharmonika, ének és "foot step" (vagyis a lábával adta a ritmust) volt. Ez volt az a pont, ahol elõször éreztem, hogy szájharmonika kiválasztott engem. Azután az évek alatt rengeteget kutattam, érdeklõdtem a blues mûfaj iránt. Így kerültem több tucat, vagy inkább több száz blues elõadó anyagához, és ez a gyûjtemény mára már ezres nagyságrendû.

A második nagy bumm a zenei életemben az volt, amikor meghallottam Muddy Waters: Fathers and Sons c. bakelit lemezét, és azt ahogyan ezen az anyagon Paul Butterfield szájharmonikázik. Még egyértelmûbbé vált számomra, hogy igen ez az ami. Mindez több mint másfél évtizede történt. Közben rengeteg dolog történt, formálódik az ember és ha figyel, akkor rengeteget tanul. Az elsõ fellépésem '91-ben volt a békéscsabai "Rag Doll" zenekarral, akikkel 2 évet nyomtam le, nagyon jól éreztem magam velük, és a mai napig jóban vagyunk. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az akkori Rag Doll frontembere Kõváry Peti, ma már a Neo zenekar vezéregyénisége. A Rag Doll után következett a "mélyvíz", a szintén békéscsabai és országosan is elismert blues csapat a "Dobókocka", ahol rengeteget tanultam Horváth Jack Lászlótól, a zenekar énekes-gitárosától, valamint a fúvósszekciótól, elsõsorban Belicza Károlytól. Utólagosan is nagyon köszönöm a sok segítséget!

Rengeteget koncerteztünk akkoriban, vidéken, Budapesten, szóval ezer felé az országban, sõt az országhatáron kívül is. A Dobókocka '94-es feloszlását követõen Debrecenbe költöztem, mert oda vettek fel fõiskolára, és így kézenfekvõ volt, hogy saját lábamra állva, egy saját zenekart hozzak össze. Rengeteg ötletem, elképzelésem volt, így megalapítottam a "Blues Fools" zenekart, elõször debreceni tagokkal, majd késõbb békéscsabai zenészekkel: Horváth Jack László-gitár, ének, Köles Márk-dob, eleinte Pengõ Csaba, majd Gyebrovszki András basszusgitár és jómagam, szájharmonika, ének. Mintegy 10 éven keresztül mûködött a banda, egészen 2003.-ig .Egy mûsoros kazettát és három cédét készítettünk, több mint 20 országban léptünk fel, Finnországtól a Benelux Államokon keresztül Spanyolországig. 2003.-ban alakult az új formációm, saját nevem alatt: Pengõ Csaba-nagybõgõ, Kovács Erik-zongora, Adamecz József-dob, és jómagam szájharmonika, ének. Az új csapattal 2004.-ben jelent meg elsõ közös albumunk "Flavours" (Ízek) címmel és jelenleg is dolgozunk a legújabb koncert dvd-n, valamint egy új stúdió albumon, ami jövõ év tavaszára várható.

A blues-on belül van-e kedvenc irányzatod? A koncertjeiden inkább a könnyedebb, szórakoztatóbb zenét nyomod, míg lemezen azért már elmerészkedsz egy mûvészibb, komplexebb világba is. Melyiket gondolod lényegesebbnek?

Mindkettõt. Van egy nagyon csúnya szó, de mégis valós: "szórakoztatóipar". Ágálhatunk ellene, de akkor is a része vagyunk mi is és mindenki, aki bármit ad is elõ, színpadokon, bárokban, pubokban, mûvházakban.

Szerencsére elég bõ a repertoárunk, így koncerteken is igyekszünk változatos mûsort, ill. koncertet adni.

Kedvenc irányzatom? Nincs. Nyitott vagyok a legtöbb zenei stílusra, és nem is szeretem ma már, ha zenei kategóriákat, stílusokat erõszakosan alkalmaznak és húznak rá valamire, vagy valakire. Én úgy látom, hogy rengeteg zenei irányzat születik, alakul folyamatosan és ezekben az újabb, szóban talán kevésbé megfogalmazható irányzatokban felelhetõek az "alap zenei mûfajok", vagy azok sajátságos jegyei, így a jazz, blues, soul stb. Szóval, ahogy te is fogalmaztál a kérdésedben ez az egész mûfajiság, mára már rendkívül komplex.

Az ember évtizedek alatt sokszor hitte már, hogy bealkonyul a blues-nak és megmarad pusztán az új stílusok gyökereként, aztán mindig jöttek friss arcok, akik új erõt adtak e mûfajnak. Gondolok itt például Kenny Wayne Shepherd-re és a hasonló fiatal tehetségekre, akik magas színvonalon zenélve adnak el sok lemezt. Szerinted mindig lesz ilyen fiatal gárda, akikre számíthat a mûfaj? Van esetleg olyan köztük, akit Te is szívesen hallgatsz, vagy megmaradtál a régi öregeknél?

Be kell, hogy valljam az utóbbi években közel sem hallgattam annyi blues lemezt, mint öt, tíz évvel ezelõtt.

Ez annak is köszönhetõ, hogy rengeteget utaztam és utazom mindenfelé a világba és azt látom, hogy elképesztõ a felhozatal a nagyon jó fiatal muzsikusokból legyen az blues, jazz, rock, vagy világzene. Általában vásárlok egy-egy fesztiválon a nekem tetszõ zenekarok lemezeibõl, sokszor nagyon tanulságos. Legtöbb esetben az elõ-, vagy vendégzenekarok sokkal magasabb színvonalat képviselnek, mint a fõzenekar. Legutóbb Finnországban amikor játszottunk, összehaverkodtunk Robert Cray-el és mondanom sem kell, hogy a Rober Cray Band a mai kortárs zenében (nem kizárólag blues-ra gondolok) az egyik legjelentõsebb zenekar.

Ebbõl is jól látható, hogy én nem kizárólag a saját hangszeremben a szájharmonikában gondolkodom, hanem magában a ZENÉBEN.

Milyen a közönséged összetétele? Jómagam úgy vélem, hogy hetventõl hét éves korig bárki szívesen hallgat. Van esetleg olyan réteg, akik nagyobb számban képviseltetik magukat a rajongóid között?

Rajongó????? Ez nem az a mûfaj. A legtöbb koncerten alig egy méterre játszol a közönségtõl, így elég közvetlen a viszony. A bulik után pedig mindig beszélgetek egy-két arccal, és ezt én így szeretem. Nem tudnám magam elképzelni testõrök, több tízezres tömeg, limuzin,meg minden. Az nem az én világom.

Egyébként koncertjeinken megfordult már 2-3 éves kisgyerek, persze a zenerajongó szüleivel és 90 éves úriember is.

Mivel tanítasz is, megkérdezném, hogy milyen az utánpótlás a szakmában? Ki akar ma herflis lenni? Látsz-e köztük olyat, aki majd 25 év múlva a "helyedre" léphet?

Nem kell egymás helyébe lépni, mindenkinek a saját útját kell járnia, amíg csak bírja és én még szertnék alkotni 25 év múlva is… J Jelenleg nem tanítok, bár volt jónéhány tanítványom, de én nem szeretem a tanítás szót, mert a szájharmonikát nem lehet klasszikus didaktikai módszerekkel tanítani, maximum konzultációnak nevezem. Ráadásul sok embert érdekel a szájharmonika, annak ellenére hogy nem igazán populáris instrument.

Nagyon sok tehetséges fiatal játszik jól a herflin, akit érdekel megtalálja õket is a magyarországi szájharmonikások weboldalán, így legalább senkit nem sértek meg, ha kimaradna a felsorolásomból (www.szajharmonika.hu)

Ha már itt tartunk, Téged kik tanítottak? Kik azok a zenészek, akik példaként állnak elõtted?

Senki nem tanított igazán, útmutatásokat kaptam nagyapámtól, aki rendkívüli herflis volt, népzenét játszott speciális technikával…. Példaképem nincs, de nagyon sokan vannak azok, akiket igazán tisztelek munkásságuk, vagy egyebek miatt. Magyarországon a következõk: elõször is a saját zenekarom tagjai, valamint Szabó Tamás barátom, Ferenczi Gyuri, Nagy Szabolcs. Külföldi zenészbarátaim közül: Ian Siegal, Ripoff Raskolnikov, Mike Sponza, Enrico Crivellaro, Greg Szlapzynski, Nico Wayne Toussaint, Brendan Power, Carlos Del Junco, Steve Baker, Howard Levy, J.J. Milteau, és még sorolhatnám, de arra ez az interjú nem lenne elég.

Mivel Te is azon magyar zenészek közé tartozol, akiknek nagyobb a hírük külföldön, mint idehaza, érdekelne a véleményed arról, hogy milyen okokat látsz a mögött, hogy sok hazai muzsikusról csak akkor hall elõször a magyar közönség, ha odakinn már komoly neve van? Nem lenne normálisabb, ha elõször a hazai pályát járná be valaki, és amikor itt már felkapott, akkor figyelne fel rá a külföld? Mekkora esélye van ma itthon egy nem tévésztár zenésznek?

Jelenleg nincs esélye. Semmi. A mai magyar média – kivéve néhány médium - tudatosan végezte ki és darálta le a kultúra legapróbb ékköveit és nagyon ügyesen tette tönkre az arra kapható, ízlésében -a média által- elferdített, megvezetett közönséget, rendkívüli módon, súlyosan és nagyon gerinctelenül manipulálva. Így jóval kevesebben maradtak "tiszták" és "médiafüggetlenek", akik önszántukból, vagy csupána kúlturális szomjúságuk csillapítására mennek el egy-egy élõzenei koncertre, mûfajtól függetlenül, vagy néznek meg egy színházi elõadást. Sok esetben ezért van az, hogy külföldön nagyobb ismertségre tesz szert egy-egy magyar elõadó. Egyes külföldi országokban természetesen hasonló problémákkal küzdenek az ottani zenészek, de mégis más az egész eloszlása. Arra gondolok, hogy például Belgiumba márciustól októberig minden hétvégén rendeznek jazz, blues vagy world music fesztiválokat. Minden egyes hétvégén! Ez a helyzet Franciaországban és más európai országokban is. Ráadásul legtöbb esetben nem kizárólag az anyagi haszon mûködteti ezeket a rendezvényeket, hanem maga az élõzene kultúrájának a missziója, fentartása, népszrûsítése stb.

Mennyire tartod fontosnak az élõzenét? Szerinted gyakrabban lehet ma olyan szórakozóhelyeket találni, ahol nem valami elektronikus masina döngeti a zenét, hanem élõben csodálhatja meg a szórakozni vágyó egy-egy csapat muzsikáját? Mit gondolsz, ha valaki egy ilyen helyen úgymond háttérzenét szolgáltat, az felér egy kisebb koncerttel?

A vendéglátós zenész kollégáknak is meg kell, hogy legyen a szeletük, ebbõl a nagy tortából, hiszen szükség van rájuk is. Itt az arányokról van szó, semmi másról…Illetve még egy dologról, arról, hogy soha ne keverük a háttérzenét a koncerttel. Ez óriási probléma egy-egy vendéglátóhelyen, pubban, étteremben. Aki zenekarokat akar meghívni, az ne akarjon háttérzenét, az hívjon el egy billentyûs kollégát kísérõautomatikával és õ megoldja ezt. Egy normális 4-5 tagú élõzenét játszó zenekar viszont másra hivatott. Igenis szükség van élõzenére, dobra, gitárra, szájharmonikára és minden egyes instrumentre és szükség van azokra a helyekre, ahol az elõadók, zenekarok bemutatkozhatnak és rendszeresen játszhatnak, közönség elõtt, mert a hangszeres élõzene semmi mással nem pótolható.

Sokoldalú és nagyon értékes emberekkel zenélsz együtt. Koncertjeiteken figyelni szoktam, ahogy összevillannak a tekintetek köztetek, és azt olvasom ki ebbõl, hogy õk is piszkosul élvezik, amit csináltok. Mivel lehet rávenni jazzmuzsikusokat, hogy egy egyszerûbb, könnyedebb mûfajt is így élvezzenek? Vagy inkább kihívás számukra Veled zenélni?

Az én kis csapatom sokkal több, mint egy zenekar, legalábbis remélem J Sok esetben, egy-egy turnén együtt éltek, megismeritek egymást és kialakul egy közösségi szellem, ami jóval bensõségesebb, mint amikor csak bugrasz valahová jammelni. Ezért van az, amit talán észre is lehet venni, hogy élvezzük amit csinálunk, nagyon szeretünk együtt zenélni, alkotni. A zenekar tagjai tapasztalt muzsikusok, de egyikõjük sem tartja magát jazz zenésznek, így amit közösen csinálunk együtt az sem jazz, sem blues, hanem valami sajátos, remélhetõleg a MI egyedi és közös mondanivalónk.

Azon kívül, hogy zenélsz, tanítasz és harmonikákat árulsz, van-e valami tevékenység még az életedben, ami nélkül nehezebben folytatnád? Család? Hobbi - már ha van rá idõd?

12-13 éven keresztül úsztam, versenyszerûen. Ebbõl megmaradt a víz imádata, de elsõsorban a szaunázás, amit heti kétszer tudok mûvelni, mellette pedig úszom is jónéhány hoszt.

Egyébként kedvesemmel éljük a hétköznapokat lassan 5 esztendeje.

Igazi Szórakoztató vagy, akirõl süt, hogy fontos neki a közönség visszajelzése. Meglátásod szerint mitõl lesz valakibõl olyan zenész, akit hallgatva-nézve elmosolyodik az ember szíve? Születni kell erre, vagy megtanulható?

Az elején mondtam azt a csúnya szót, hogy szórakoztatóipar, aminek egyes elemi megtanulhatóak, elsajátíthatóak, de a te saját stílusjegyeid abszolút csak a tieid, magadból, belülrõl jönnek, ezek mind-mind veleszületett dolgok. Ezeket nem lehet tanulni és tanítani, ráadásul a közönség azonnal észreveszi, ha nem vagy õszinte és akkor mindennek vége és értelmetlenné válik az egész.

Az általad játszott blues-on kívül van másféle zene, amit szívesen hallgatsz? Mit teszel a CD-játszóba, ha egy kellemes baráti beszélgetésre készülsz, vagy mit hallgatsz utazás közben? Mi az, amit biztosan NEM hallgatnál?

Szeretem a kicsit nyugodtabb muzsikákat hallgatni, így például a „Cafe DelMar” sorozatot, vagy Rod Stewart jazz sorozatát, de régi Ray Charlesokat is imádom, valamint nagyon szeretem Stinget is. Legutóbb pedig Greg Szlaczynski barátom új cédéjét hallgattam rongyosra.

Amit nem? A vendéglátós, magyar mulatós zene, az nem az én világom, szépen fogalmazva

Van szerinted ma olyan "átjárás" a mûfajok közt, mint pl. a hetvenes évek elején a fúziós jazz volt, vagy mindent csak feketén és fehéren lehet eladni?

Ezt fejtegettem már az elsõ kérdésben… Igen rendkívûl nagy az átjárás. Itt nem is mondanék többet csak ennyit: "crossover".

Milyennek képzeled el magadat 20 éve múlva? Mit fogsz akkor csinálni, ha a dolgok a kedved szerint haladnak?

Az nagyon jó lenne, ha azt csinálhatnám amit szeretek, és én ezen munkálkodom most is.

Nem szeretnék többet, csak nyugodt életet, koncertekkel klubokban, fesztiválokon játszani sokfelé a világban, ahová szeretettel hívnak és természetesen sok jó lemezt készíteni, maradandót hagyni magam mögött, egyfajta lenyomatot. Szóval azt csinálni ami a „küldetésem” J

A külföldi srácok, akikkel fellépsz, szívesen jönnek veled Magyarországra játszani? Hogyan tudtok egymásra hangolódni ennyire különbözõ egyéniségekkel, van valami titkod?

Semmilyen titokról nem tudok beszámolni, egyszerû szimpátia az egész mind zeneileg, mind pedig emberileg, érdekek nélkül. Ennyi. Igen, nagyon szívesen jönnek, szeretnek itt lenni és zenélni a csapatommal.

Ezek mindig nagyon jó bulik és mindig történik zeneileg is valami új.

Merrefelé fogsz koncertezni a közeljövõben? Van-e kedvenc koncerthelyszíned, ahova szívesen visszajársz?

A legnagyobb koncertjeink Írországban, Finnországban voltak. Ide nagyon szívesen megyünk. Itthon

Novembertõl indul újra a Fat Mo’s (V.ker. Nyári Pál u. 11.), itt már 7 éve játszom, és minden hétfõn van klubunk. De novemberben még megyünk Horvátországba is, ráadásul nyakig vagyok a II. Nemzeközi Szájharmonika Fesztivál szervezésében, ami november 11.-én lesz, Budapesten az A38 állóhajón!!!

Részletek: www.harmonica.hu/festival

Mivel mégis csak egy rockmagazinnak válaszolsz, szeretném megtudni, mi a véleményed a rockzenérõl? Szerinted felfedezhetõ ma még az egyenes ági leszármazás a blues-ból?

Rockzene palettája is rendkívül színes. Igen felfedezhetõ és nem kell messzire menni, nézd meg a régi bandákat pl. a Cream-et. Rock vagy blues? Rockblues. Deep Purple? Szintén. Vagy a Ten Years After, a Yes és sorolhatnám. Vagy a késõbbiekben a Black Crows-nál is csomó bluesos elemet találsz, az AC/DC-rõl nem is beszélve. Persze közel sem vagyok rockzenei szakértõ, mint pl. ti, így csak a saját lemezeimbõl tudok kiindulni, véleményt alkotni.

Mivel nagyon profi honlapod van, megkérdezném, hogy mennyire fontos neked az információs világban való jelenlét? Mennyire érzed jó vagy rossz dolognak, hogy ma már minden könnyen hozzáférhetõ az Internet segítségével?

Az internet jó, csak okosan kell bánni vele, egyébként lassan nélkülözhetetlen. Egyszerûsíti az életed egy csomó dologban, nincs postaköltség, letölthetõek egyes dalok, fotók, videok így a mi esetünkben a külföldi szervezõnek elég elküldeni a linkünket (www.matyaspribojszki.com) és megtalálja a legtöbb infot, ami alapján vagy meghív, vagy nem…

Néha persze túl gyors és sok ez az egész „informácórengeteg”. De ha besokalok akkor irány a természet, vidék és a szauna….Vigyázni kell a mérleggel, tudod az a legjobb, ha középen marad.

Végezetül szeretném, ha mesélnél pár szóban a piros meg a virágmintás ingeidrõl. Olyan érzésem van, hogy valamiféle kabala nálad a piros szín viselése. Jól gondolom?

Szeretem a színeket. A pirosat is. Nincs kedvencem, valamiféle véletlen, hogy mindig pirosban látsz…. Vagy én akkor most a pirosat szeretem a legjobban?? Hmmm, nem hiszem, mert a feketét is szeretem, meg a narancsos színeket, meg a vidám "hawai" mintás ingeket, meg bármilyen, ami megtetszik

 

www.matyaspribojszki.com

Gyebnár Mónika