Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Thug Life Clan

Két gengszter rapperrel ismerkedhetünk meg, a most következõ interjúban!

Elõször is, kikbõl áll a zenekar? Vagyis ki az a két tag, akibõl összetevõdik a Thug Life Clan?
Mindössze két tagból áll a THUG LIFE CLAN , Szabó "Szasza 'Enemy' G." Szabolcsból és Bacsa "Pety D." Péterbõl, de szinte majdnem harmadik tagnak lehet tekinteni Madura Jánost, hiszen õ írja a zenénket és rengeteget segít nekünk.
Mióta vagytok együtt? Úgy tudom nem tegnap óta, haha!
Igen, jól tudod... igazi, régi barátság a miénk! Már általános suli elsõ osztálya óta ismerjük egymást, tehát
nagyon régóta barátok vagyunk. Mindig is együtt terveztünk, ez így volt már a kezdetekkor, mikor felmerült ez a "zenekarosdi", úgy '94-'95 körül. Akkor még élõ zenészekkel dolgoztunk dob és basszus alapra, majd bevettünk egy basszusgitárost és ebbõl lett egy igazi hardcore/rap banda, persze még nem THUG LIFE CLAN néven! Zenei nézeteltérések miatt azonban ez a zenekar nem mûködött, így feloszlott. De nem adtuk fel! Célunk volt, tudtuk, hogy folytatnunk kell! '98-ban jött a katonaság, sajnos nem egyszerre vittek minket, így csaknem 2 év pihenõ jött. Persze, születtek az új szövegek, és aztán "jöttünk össze" T.T.-vel...
Ez idõ alatt hány demót jelentettetek meg, és milyen volt a fogadtatás, terjesztettétek-e stb.?
2000 októberében vettük fel az elsõ demo-t (5 szám + Intro), 2001 júniusában pedig az egyszámos második demo-t, "A halál megtalál" címmel. Írtál már mindkettõrõl; az MHH is nagyon jó kritikával illetett minket (No. 132, No. 138). Eddig mindenkinek tetszett, aki hallotta, tehát pozitívak a visszajelzések, de nagyobb terjesztésre nem került sor, ami nem baj, hiszen az albumra felkerült minden demo-s szám, természetesen újra, frankón felvéve!
A zenei alapot ki csinálta, és hol?
A zenei alapokat eleinte T.T. csinálta nekünk, de õ más elfoglaltságai miatt nem tudta ezt vállalni (de harag nincs!). A mai napig játsszuk koncerteken a számait, sõt amint említettem, a Cd-n is rajta lesznek újra felvéve. Miután T.T. "elhagyott" minket, megpróbálkoztunk Madura Janival, akit szintén régóta ismerünk, nagy spanok vagyunk, és hát nagyon bevált. Szívesen elvállalta és a mai napig írja nekünk a jobbnál jobb zenéket. Az album második felén már a Jani zenei alapjai hallhatóak. MEG KELL HALLGATNI!!! (Ha-ha!)
Az új anyag mikor fog megjelenni, és milyen kiadásban? Egyáltalán gondoltatok arra, hogy valami kiadót megkörnyékezettek?
Az új anyag már megjelent! A felvételeket már megcsináltuk 2001 novemberében, de a borító "picit" elhúzódott. Szerzõi kiadásban jelentettük meg, de promóciós céllal készült, így a legfõbb célunk kiadót keresni vele - ez egyértelmû!
Egyesek mondhatnák rátok, hogy Ganxtáékat utánozzátok... mivel véditek ki ezt a véleményt?
Ganxsta Zolee...hát igen! Annyi a közös bennünk, hogy õk is és mi is gengszter-rapet játszunk, így a vádaskodás elkerülhetetlen. Amúgy is, miért lenne baj a szövegek közti hasonlóság? Mi az itteni dolgokról írunk, az itteni helyzetrõl, az utcáról, az életrõl meg a bulikról, csajokról... Tehát, ha van is néha hasonlóság a Kartel szövegeivel, az csak véletlen lehet, hisz ugyanazokat a témákat feszegetjük! Stíluson belül ez elõfordulhat, úgy ahogy más stílusokban is. Semmi értelme ezzel foglalkozni. Ezt szeretjük csinálni és kész! Le van szarva, ki mit mond!
Tényleg, mi a véleményetek róluk?
Amúgy szeretjük, hallgatjuk õket. Jó fazonok, ebben is hasonlítunk. Hosszú haj, tetkók, némi súlyfelesleg... (ha-ha!) De mi most inkább magunkkal vagyunk elfoglalva. Nekünk most a THUG LIFE CLAN-bõl áll minden!!! Ha pedig meghallgatod a THUG LIFE CLAN albumát, figyelsz rá, rájössz, hogy ez bizony nem Kartel! Ez igenis nagyon más. Van benne valami, ami MÁS és nagyon is EREDETI! Ezt pedig senki nem veheti el tõlünk! Ez a THUG LIFE CLAN, ez a vérünkben van, ez az ÉLETÜNK!!! De tény, hogy nagyon szeretjük Zoleeékat!
Milyen zenéket hallgattok?
Rengetegféle zenét hallgatunk. Mármint a rap-en és a rock-on belül. Szeretjük a "mocskosabb" blues zenéket, mint pl. Bill, Hobo, Takáts Tomi, aztán nagyon csípjük a Hooliganst, a Junkiest, a Tankcsapdát, meg jöhet Replika, Ektomorf, Soulfly, Slayer, Korn, Slipknot, Biohazard, Manson... meg minden frankó zene. Na meg a rap. Ebból is az igazi gengszter stílust: Kartel, Snoop Dogg, Ice-T, Ice Cube, Wu-
Tang Clan, Cypress Hill, House Of Pain, Everlast...stb.
Mivel foglalkoztok a magánéletben?
A THUG LIFE CLAN-nal. Ez a mindenünk! Persze, melózunk is, de ha lehet, errõl legalább itt NEEEE!!! (Ha-ha!) Köszi!
Tudomásom szerint itt Kecskeméten voltatok katonák.:))) Valami élményt tudnátok-e mesélni?
Nem egészen jól tudod, mert csak én (Szasza) voltam Kecskeméten katona. Király volt! Persze, utáltam a katonaságot, de Kecskeméten jó volt katonának lenni, ráadásul mûszaki századnál voltam, úgyhogy király dolgom volt. Tetszett a város is, rengeteget lógtunk kint, szóval jó bulik voltak!!!
Mit szóltok a mostani rockélethez?
Jó, hogy rengeteg banda van! Csak kár, hogy a média még mindig elég szemét módon áll hozzá a rockzenéhez! Több rock/metal mûsor kellene a TV-be és a rádiókba! Nem csak a szemét pop/disco fasz bandákat kéne nyomni! Rühelljük õket!!!
Élõben láthatunk valamikor TLC koncertet? Ha igen, lesznek-e hozzá zenészek, avagy a zene lejátszóról menne?
Igen, tervezünk Clan koncertet idén is. Ha minden igaz, nemsokára lesz itthon, Nyírbátorban egy bulink, és szeretnénk ott lenni minden nagyobb fesztiválon is. Elkövetünk mindent!!! Sajnos a zene úgy néz ki, hogy lejátszóról fog menni, hiszen nincs elég ember, aki kisegítene minket, de így is nagy bulikat fogunk csapni, az tuti!
A többi magazinnal, fanzine-nal tartjátok a kapcsolatot? Mit szól hozzátok az úgynevezett szaksajtó?
Alakulnak a dolgok a többi magazinnal, fanzine-nal is, és szerencsére szeretnek, elfogadnak minket, és a visszajelzések is nagyon jók. Tehát NO PROBLEM!
Mi a véleményetek Uhrin Benedekrõl?
Igazából nem nagyon ismerjük, de jópofa figura. Janival hallgattunk egy számot, amit a 'netrõl szedett le, jókat röhögtünk és ennyi. Hisz abban, amit csinál...ez szimpatikus!!!
Mit mondanátok még el?
Hallgassatok sok jó zenét, fõleg THUG LIFE CLAN-t (ha-ha!), bulizzatok, élvezzétek az életet, már amennyire lehet. Nekünk sem könnyû, mindig meg kell küzdeni valami újabb, kellemetlen kihívással, de nem adjuk fel! Soha nem adjuk fel! Ha el akarsz érni valamit, menni kell elõre, csinálni kell, és hinni kell...mindig hinni kell magadban a cél érdekében!

Cím: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.


Rob

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!