rockgyemantok.hu

A pécsi Noisefield zenekar nem tegnap kezdett el zenélni! Elõdje a Nervous Playground már 1992-ben szép sikereket ért el! A mostani felálllás pedig igen reményteli... Kérdéseinkre a csapat mozgatórugója Dave, valamint Atti válaszolt!
Honnan jöttetek, hová tartotok? (Ez egy olyan kérdés hogy akármit lehet rá válaszolni, pont az az érdekes hogy ki hogy értelmezi.)
Dave: 1991-ben alakítottuk meg a zenekart - Nervous Playground néven. Tizenévesek voltunk, tele álmokkal és ötletekkel. Elkezdtünk zenélni mindenféle kompromisszum nélkül, és saját magunkat adtuk a dalokba. 1992-ben felvettünk egy demot "SomeWhere In The Universe - A3" címmel. Aztán rövidesen egy "kis" szünet következett, aztán 1999-ben újra megalakítottuk magunkat - mivel a felállás némileg megváltozott, és részben egy új dolgot szerettünk volna csinálni, ezért a nevet is megváltoztattuk NoiseField-re. Régen a zenélésünk úgymond nem annyira volt tudatos - azt játszottuk ami nekünk tetszett, és nem törõdtünk azzal, hogy az tetszik-e másoknak. Sokszor talán túlságosan is ebbe az irányba mozogtunk. Az újjáalakulásunkkor azonban kicsit kívülrõl is elkezdtük szemlélni magunkat, és azt tûztük ki célul, hogy a mûvészet és a közönség ízlése közötti határvonalon próbálunk meg egyensúlyozni, hogy úgymond a kecske is megmaradjon és a káposzta is jóllakjon - vagymi ;] Atti: Én azt hiszem teljesen átlagos háttérbõl jövök, már ami a rockzenei pályán annak számít: 15 évesen kezdem a zenét nem csak hallgatni, hanem mûvelni is :). Eleinte a számítógépet nyüstöltem egy osztálytársammal -szólt is valahogy. Aztán rájöttem, hogy izgalmasabb élõben játszani igazi hangszeren, így belevágtam a fejszét a basszusgitárba... ;) Évek teltek el viszonylagos tétlenséggel, de közben sokat gyakoroltam, némileg megtanultam szólógitáron is játszani. Talán ennyit az elõzményekrõl. Hogy hová tartok? Szeretnék még többet zenével foglalkozni. Titkos vágyam, hogy talán egyszer filmzenét írhatok. Az igazat megvallva nem akarok csak a "rockzenéhez" kötõdni, szeretném kipróbálni magam -ha az idom és a lehetõségeim engedik- több zenei irányzatban is. Szóval nem tekintem lezártnak a NoiseField fejlõdését sem, akár úgy, hogy valamelyest kilépünk a MeanWhile által ránk került "skatulyából" is...
Mióta mûködik a zenekar ebben a mostani felállásban?
Dave: A mostani felállásban 2001 õsze óta, ugyanis akkor csatlakozott hozzánk Petra. A többiekkel már 1999 óta játszunk együtt, de Roland az eredeti Nervous Playground felállásban is velem zenélt már.
Akkor bizonyára összeszoktatok már. Mennyi idõ kell ahhoz hogy egy zenekar igazán összecsiszolódjon? Illetve kell -e egyáltalán hogy összeszokjanak a tagok, vagy az a jó, ha mindenki hozza a saját egyéniségét mindennemû alkalmazkodás nélkül?
Dave: Feltétlenül szükséges az összeszokottság. Természetesen mindenkinek megvan a saját stílusa, amit jó, hogyha hoz, de mindenképpen kell egy idõ, amíg kiismerjük egymást, hogy ki mire számíthat, ki milyen stílusban mozog otthonosabban. Nincs két egyforma zenész, és ahhoz, hogy tudjam, hogy egy adott gitártémára milyen ötletek merülhetnek fel dobra, vagy basszusra, ahhoz tudnom kell, mi az, ami biztosan be fog válni. Vagy az énektémák megírásánál is kell például figyelni arra, hogy kinek milyen a hangfekvése, mit bír el... Szóval ez ebben a zenei stílusban sokkal inkább így van, szükséges az összeszokottság, aminek az elérése minden esetben más lehet, sõt ugye mindannyian folyamatosan is változunk, úgyhogy én ezt inkább egy folyamatként látom. Atti: Mivel én kerültem be legkésõbb a zenekarba -mint hangszeres-, így azt mondhatom, hogy mindenképpen el kell telnie valamennyi idõnek ahhoz, hogy összeszokjunk, fõleg, ha olyan komplex zenét akarunk játszani, mint amilyen a MeanWhile. Szóval nekem 2-3 hónap kellett, hogy beilleszkedjek. Ami a saját egyéniséget illeti, szerintem ilyen kis létszámú csapatnál sokkal jobban érvényesül a tagok személyisége, mintha többen volnánk.
Elég progresszívnek nevezhetõ zenét játszotok. Eleve úgy indult, hogy ilyen stílusban zenéltek, vagy ez már egy kiforrott, kialakult dolog?
Dave: Mint említettem, tizenévesen kezdtünk el zenélni, és azt kezdtük el megcsinálni, amit szerettünk volna. Ez nem volt annyira nagyon tudatos, inkább azt adtuk, amink volt - amilyen zenei hatások értek bennünket, az fakadt ki belõlünk is. Jelenlegi célunk az, hogy egy olyan dolgot tudjunk megvalósítani, ami igazából még nem sok zenekarnak sikerült - hogy úgy legyünk "mûvésziek", hogy ez ne váljon öncélúvá, hanem egy szélesebb közönség számára is élvezhetõ legyen. Atti: Amikor csatlakoztam már szinte teljesen kész zenei elképzeléseket találtam a zenekarban, de úgy érzem teljes mértékig azonosulni tudtam vele. Sõt a demón hallható anyaghoz sikerült hozzájárulnom némi billentyû hangzással is, úgyhogy a finom részletek mindig menetközben alakultak ki. Szóval amit most NoiseField-es sound-nak, feelingnek nevezünk az már ott volt valahol a Nervous körül is, csak valahogy most naprakészebben szólal meg. Ez magyarázható azzal is, hogy az egyéni játékstílusunk -a zenénk hangsúlya- viszonylag állandó, csak a díszítések kerülnek mindig máshova.
Én a Meanwhile c. demotokat hallottam, hogy tetszik az embereknek ez a fajta zene? Van rá igény?
Atti: Biztos, hogy van ránk igény, még sosem koncerteztünk teljesen üres teremben, viszont azt is elmondhatom, hogy a Népstadion (a BS-t nem is említem :) nem a mi produkciónkra fog megtelni... Az eddigi visszajelzések szerint természetesen van még hová fejlõdni, de a dolog szerintem egyáltalán nem reménytelen :) Dave: Van igény, minden helyen, ahol játszunk, teltház van, és mindenki autogramot kér az utcán ;? Magyarországon nincs még meg a kultúrája ennek a stílusnak, de szerintem csak idõ kérdése, hogy az emberek felocsúdjanak és ne a Kozsó-moslékra pazarolják idejüket-pénzüket-figyelmüket. Vagy ez nálam túlzott optimizmus?
Mivel az egész kiadvány /a Meanwhile/ angolul íródott, gondolom külföld felé szeretnétek nyitni. Mennyivel jobbak egy magyar zenekar esélyei külföldön, és miért?
Dave: Egy magyar zenekar mindenképpen hátrányban van. Itthon azért, mert angolul nem szívesen adják ki a dalait, külföldön pedig nehéz egy Kelet-Európai országból származó csapatnak - akárkik legyenek is - lemezszerzõdéshez jutni. Atti: Magyar zenekarok külföldi sikereirõl eddig csak legenda szintjén hallottam, bár a közelmúltban több banda is sikeresen méretett meg a külföldi porondon... Természetesen kíváncsian várom a külföldi kiadók érdeklõdését, de addig is az a véleményem, hogy a rockzene nyelve az angol, és talán kezd lehullani a Kárpát medencében élõk fejérõl az a gõg, hogy csak körülöttük forog a kulturális világ, lassan egyre többen tanulnak nyelveket, közöttük is kiemelten az angolt, így szerintem lassan megérik a dolog. Hogy nézne például ki például, ha eredeti francia sanzonokat csak azért kellene magyarul énekelni, mert az úri közönség alaposan le van maradva bizonyos fokú mûveltség területén... :) ...Bocs, ha ezzel megsértem bárki nemzeti érzületét, megnyugtatásul közlöm, hogy magyar dalokat én sem szívesen hallgatok, vagy énekelek angolul. Dave: Terveinket illetõen - mi nem akarunk kis hazánkba "bebábozódni". A SomeWhere demonak is volt külföldi visszhangja: a rajta hallható "Sense Of A Blue Night" címu dalt egy dán kereskedelmi rádió hónapokig játszotta rendszeresen fõmûsor idõben, és a kaliforniai Wild Rags Top 100-as listáján pedig 82-dik helyezést értünk el vele - 1993-ban (!!!).
Hol szoktatok fellépni? Mekkora sikerrel?
Dave: Eleddig szinte csak a Dunántúlból jutott ki nekünk, közelebbrõl pedig jobbára itt Pécs környékén játszottunk. Ha a pécsi viszonyokat nézzük (nagyon szegényes rock élet van városunkban), akkor még talán sikeresnek is mond6juk magunkat ;]
Terveztek albumot is majd?
Atti és Dave, szinte kórusban: Természetesen. ;]
A zenéteket hallgatva észre lehet venni, hogy az informatika lehetõségeit is kihasználtátok a dalok elkészítése során. Szerintetek segít a zenészeknek a számítástechnika? Mire lehet használni?
Atti: Eddig csak felvételek készítésénél és keverésénél használtuk a számítástechnikát. Sok elõnye van természetesen, de azt is megtanultuk, hogy kell hozzá olyan szaktudás, ami túlmutat a hard- és software-ek puszta ismeretén és használatán. Hiába van (sajnos még nincs) stúdió minõségû hangrögzítési lehetõsége az embernek, tudni kell azt is, hogy pld. mi az a decibel, és mennyit szabad belõle fogyasztani, hogy meg ne ártson :)
Tipikus kérdéseim következnek: Mi a véleményetek a magyar rockzene helyzetérõl?
Dave: Katasztrofális. Itt sajnos az átlag magyar megelégszik az igénytelen moslékkal, elmegy diszkóba, hogy részegen felszedjen valami csajt, és az már abszolút nem lényeg, hogy a háttérben milyen vályú-teknohang csörömpöl éppen. Másnap meg még meg is veszi talán a cd-t, hogy "na, erre buliztunk, milyen jó is volt". Tõlünk most már nem csak nyugatabbra, de már északabbi szomszédainknál, meg az õ szomszédjuknál is rendkívüli igény fogalmazódott meg az ifjúság körében az igényes élõzenére. Ott egymást érik a klubok, amelyek nem hétrõl hétre, de szinte napról napra dugig vannak emberekkel, és a rock zenésznek nem azt kell számolgatnia, hogy még hány hétig zenélgethet, és mikor kell a puszta életben maradása érdekében a hangszerét eladni, vagy a zaciba bevinni. Ezt most kicsit kisarkítottam, de kõbe vésett tény az, hogy ha nem lenne alap kiindulási helyzetbõl minimum tízezrekkel deficites egy koncert leszervezése, akkor mi is többet koncerteznénk.
Mi a véleményetek az Internetrõl és a benne rejlõ lehetõségekrõl? Az online magazinokról, pl Rock Gyémántok?
Atti: Mindenképpen nagy lehetõséget látok benne, hiszen a zenekaron belül is sokszor tartjuk a kapcsolatot interneten, illetve IRC-n. Petra is az internetnek köszönhetõen került a csapatba. Az online magazinok -közöttük kiemelten a Rock Gyémántok- fontos helyet töltenek be a zenei életben, hiszen a nyomtatott kiadványokkal szemben adva van a nagyobb interaktivítás lehetõsége. Nem is beszélve arról, hogy egy papíron terjedõ újság sohasem fog úgy megszólalni, mint pld. egy hangkártyával felfegyverzett "olvasó" "kezében" a Ti munkátok :). Az Internet hátulütõje viszont az a jól ismert jelenség, hogy szabadon terjednek a -nem kis költségbe került- felvételek. De hát érthetõ, hiszen oly' nagy a kísértés. Talán erre is jó választ adott a NoiseField azzal, hogy mindig igyekszünk magas színvonalú cd-borítókkal elkáprázatni, meglepni azokat az általunk nagyra tartott Barátainkat, akik jog-tisztán szerzik be a kiadványainkat. És persze nem utolsó sorban ott vannak az élõ fellépések, amit semmi sem pótolhat...
Dave: Mi az az internet? (hehehe) Nagyon hasznos és jó dolog, bár szerintem sokkal több rejlik benne, mint amit eddig kiaknáztunk. Ennek ugye fõleg anyagi okai vannak, sokan nem tehetik meg, hogy órákig bóklásszanak a hálón, de fent jelen lenni érdemes, mert napról napra többen neteznek. Az online magazinok is nagyon hasznosak. A papírral összehasonlítva ez bármikor elérhetõ és up-to-date. Ráadásul nem kell kivinni a papíros kukába ;] (a vasat nem oda gyûjtik - hehe ;])
Mit mondanátok még el nekünk, ami esetleg kimaradt?
Dave: Emberek! Járuljatok hozzá aktívan a hazai Rock élet fellendítéséhez: járjatok koncertekre rendszeresen! Nem lehet még a család sem akadály - erre itt vagyok én élõ példának!!! ;] Sõt! Szükség van a felnövekvõ rock-nemzedékre is ;] Köszönjük a Rock Gyémántoknak: Robnak és Angelnek az inter-you-t!
Angel
www.noisefield.hu