Belépés
Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

CASH

A veszprémi CASH zenekarral "Túl mindenen" címû albumuk megjelenése utáni, remek hangulatú koncertjüket követõen ültem le s beszélgettem el egy pofa sör mellett. A koncerten meggyõzõdhettem arról, amit az albumból is kihallok, hogy igazi élõ csapatról van szó, akik nem hajtják igába a fejüket, hanem csak azt az õszinte magyar rockot nyomják, amit a nagy elõdök jó húsz éve, s a közönségért, a bulikért, a zene által átadható gondolatokért muzsikálnak. Régi ismeretség és pár közös cimbora köt össze a zenekarral, így igazán könnyû volt õket szóra bírni.

Volt szerencsém már hallani az albumotokat, s nagyon tetszett már elsõ hallásra is, s valahol visszaidézte nekem azokat a szép ifjú éveimet, ami nagyjából közös, így végignézve rajtatok...
Gfellner Attila (Géfi, bõgõ): Á, te sokkal fiatalabb vagy nálunk!
Csak a látszat...Na de nem ez a lényeg! Bennetek valami régóta meglévõ dolog, hogy megcsináljátok ezt a zenekart, vagy egy hirtelen jött ötlet?
Horváth Béla (szólógitár): Hát, talán hirtelen jött ötlet volt...
Géfi: Hát, igazából nem errõl szólt a dolog, ez arról szólt, hogy mindenki hajtotta a maga kis hétköznapi dolgait, s két évvel ezelõtt úgy döntöttünk, hogy saját szórakozásunkra a mi kedvenc dalainkat feldolgozzuk saját magunknak. Tehát hetente egyszer játszogatunk magunknak, amolyan örömzenélés szinten.
Bakonyvári Mihály (Misi, dob): Heti egy agymosás!
Géfi: Aztán a harmadik próbán írtunk egy dalt, s akkor úgy döntöttünk, hogy csináljunk többet is. Feldolgozások tehát kilökve, s ez lett belõle.
Melyik volt ez az elsõ nóta?
Géfi: A "Nem jön a számra szó" volt, de van egy olyan, hogy ez a nóta nem így volt, eredetileg ez egy teljesen gyors ütemû heavy metál nóta volt, csak most, a CD elkészítése elõtt két héttel írtuk át erre a formára. Tehát az igazi elsõ nótánkat azt nem hallhatja senki...
Tóth István (Pityu, ének, szinti): Az már soha többet nem fog visszajönni...
Géfi: Nekem megvan minden felvétel, az összes próbálkozás, tehát azért megvan az eredeti.
Na, az egyszer még aranyat fog érni!
Géfi: Ha majd engem is lelõnek, mint John Lennon-t, majd esetleg akkor! Hahaha! Utána, húsz évre rá elõkerül, na majd akkor...
Miért szerzõiben adtátok ki az albumot? Nem is kerestetek hozzá valamilyen kiadót, vagy ez volt a cél, hogy kimondottan a saját dolgaitokat tudjátok csinálni?
Misi: Akkor ez úgy nézett ki, hogy mi csak egy demót akartunk csinálni, aztán nekiálltunk és egyre igényesebbek lettünk, egyre jobbat akartunk belõle kihozni, egyre többet agyaltunk rajta s igazából mivel megszólalt a végére úgy, ahogy hallottad, azt mondtuk, hogy akkor ez lehet, hogy sokkal több, mint egy demó, és akkor szánjunk rá valamennyit.
Géfi: Tehát nem küldtük sehova sem az anyagot, ez nem véletlen, a CD hátulján rajta is van, hogy ezt mi támogattuk, így nem kellett senki ízlését kiszolgálnunk. Azzal, ha egy támogatót keresünk, elkorcsosulhatott volna.
Béla: Meg hát talán hiába is kerestünk volna támogatót, sok fiatal, tehetséges zenekar, zenész van, itt Veszprémben is, meg a környéken, aki sajnos a mai világban nem megy semmire.
És mit csináltok akkor, ha valaki azt mondja: "Na gyerekek, ez baromi jó, hallottalak benneteket - akár koncerten, akár a CD-n, és fizetek, kiadjuk rendes kiadónál?"
Pityu: Állunk elébe, de csak akkor, ha semmiféle zenei dologba nincsen beleszólása, tehát nem mondja meg, hogy a második albumot a Kozsónak - bocsánat, nem akartam ilyet mondani - stúdiójában, vagy XY stúdiójában kell rögzíteni, ebbõl álljon a nóta, így álljon össze, ezt írd le, ezt mondd el.
Misi: Szóval ha az alkotói szabadságot meghagyják, akkor gyakorlatilag partnerek leszünk rá.
Most itt voltunk egy koncerten, ami nagyon csodálatos volt, s még ha a hely méretéhez mérten nagyon sokan voltak is, ez akkor is csak egy kocsma Veszprémben. Terveztek-e valami tágabb körû dolgot?
Misi: Szeretnénk. Egyelõre nem vagyunk megtervezve, csak így "buta vidéki zenész" formában leültünk próbálni, nem gondoltunk mi igazi komoly karrierépítésre, csak hát ezt szeretjük csinálni...
Pityu: Hát az az igazság, nem az a küzdõs zenekar vagyunk... Most világot megváltani, meg minden áron, csak azért is, szóval ilyen nincs bennünk. Ez már lement, ma már mindegyikünk idõsebb egyrészt, meg rutinosabb is.
Misi: Túl vagyunk mindenen, ahogy a lemez címe is mutatja...
Géfi: Tizenöt évvel ezelõtt, akkor még haraptunk volna, de most a zenekar nagy része harminchat év felett van, nem vagyunk szõkék, kékszemûek,
Pityu: Vállig érõ kék szemûek...
Géfi: Nekünk már nagy a hasunk, szóval mi már nem tudunk...
Pityu: Vagyis tudni tudnánk, csak ehhez kéne valaki, hogy olyan szinten álljon mögénk, hogy pont ebben segítsen, tehát, hogy - bocsánat a kifejezésért - ne belepofázzon a dologba, hanem ha õszintén akarja, akkor segítsen, azt nagyon szívesen vesszük.
Géfi: Igen, mert például volt egy menedzser, aki meghallotta s elájult tõle, de olyan volt õ is, mint az összes többi menedzser, át akart vágni minket, szóval 18-20 éves gyerekekkel ezt meg lehet csinálni, de velünk nem, tehát itt mindenkinek van kialakult egzisztenciája, tapasztalata az életrõl, nekem üzleti szinten is van tapasztalatom, mivel vállalkozó vagyok, építek egy céget, fejlesztem több-kevesebb sikerrel. Szóval engem nem tudnak megvenni már ilyen ígéretekkel, nem hiszünk már az ígéreteknek, átverni minket nem lehet és irányítani is nagyon nehéz, mert kialakult már minden.
Valahol az az íz, amit lehoztok zenében, erõteljesen emlékeztet a korai P. Mobilos idõszakra, mind a véleményformálás tekintetében, ami a dalszövegekben megnyilvánul, mind a közönség irányában való hatásotokban. Ez nálatok ifjú korban mennyire volt meghatározó?
Misi: Alapvetõen meghatározta a zenei ízlésünket, errõl szólt a fiatalságunk, ebben nõttünk föl, és pontosan ezért ebben érezzük jól magunkat!
Pityu: És az a vicces benne, hogy én sem lógok ki! Pedig tizen-akárhány évvel fiatalabb vagyok...
Géfi: Pityu a mi "gyerekünk", és hál' Istennek olyan neveltetést kapott, mint mi, tehát jó zenét hallgattattak vele, bár nem tudtuk vele megszerettetni a bluest...
Misi: Gyári hibás a csávó...
Géfi: Mert mi alapból azért szívesen vettük volna, hogy egy kis blues-rockot játszhattunk volna, de hát ezt a Pisti fiatalsága kiszûrte.
Pityu: Én még nem éltem meg nehéz idõket...
Tíz év múlva már biztos benne leszel te is!
Misi: Két gyerekkel, egy kis adóssággal te leszel a legnagyobb 'bluesista', öcsém!
Pityu: Talán igazad van...
Hogy csináljátok azt, hogy ezzel az élettapasztalattal ezt a rettenetes nagy humort mégis folyamatosan fenn tudjátok tartani?
Géfi: Nem vesszük komolyan az egészet, ennyi...
Misi: Ennek a humornak hetven százaléka irónia, az meg a tapasztalataink alapján van...
Pityu: Irónia, és önirónia.
Szerintem a közönség erre nagyon vevõ! Pityu, ismerve téged régóta, te nagyon benne vagy ezekben a tréfás dolgokban, a srácokat ennyire nem ismerem, de mégis nagyon úgy látszik, hogy együtt vagytok benne nyakig ebben a dologban...
Pityu: Az az igazság, hogy én a Misit is ismertem, a Bélát is, engem a Misi keresett meg, hogy mi lenne ha... de tényleg úgy indult, hogy csináljunk egy feldolgozás-zenekart, heti egy agymosásra lemegyünk, s kész. Kicsit meg voltam ijedve, hogy Jézus Isten, én most idekerülök, hogy fogok én ide beilleszkedni? De az elsõ alkalommal is úgy fogadtak, hogy 'Hát akkor öreg, figyelj, most bele a közepébe, és akkor puff, csináljuk, nyomjuk, és teljesen eltûnt ez a 10-12 év korkülönbség, és baromi jól érzem magam, és nagyon jó itt!
Géfi: Nagy szerencse, hogy õ be tudott illeszkedni, mert mi hárman azért már a nyolcvanas évek elejétõl együtt játszottunk, tehát mi gyakorlatilag egymás gondolatát is ismerjük, tehát egy nóta írásakor, ha a Béla hoz egy ötletet, akkor öt perc múlva kész a nóta. Volt nekünk még egy gitárosunk, õ például nem tudott beilleszkedni az együttesbe. A Pisti meg olyan, mint mi, vele remekül mûködik a dolog.
Mi van benne különleges, ami miatt õ a korkülönbség ellenére ennyire veletek tud lenni?
Géfi: Nagyon jó kis membránja van, tehát érzékeny a világra, és a zenekarnak az tesz jót, ha õ szenved... Hahaha! Ez azért jó, mert sok ember a szenvedéseit nem tudja leírni, de õ le tudja...
Misi: Tehát olyan dolgokat hoz ki belõle, hogy lepakol egy szöveget, és akkor kész, lesápad az ember és azt mondja, hogy "Úristen, ilyen is van?" és van!
Család mit szól hozzá, hogy zenéltek?
Béla: Megvan vele, ez már a megszokás...
Misi: Én úgy nõsültem, hogy akkor már aktívan zenéltem.
Géfi: Tizenhárom éve házas vagyok, úgyhogy az asszony már örül, ha nem vagyok otthon! Hahaha! Legalább addig tud takarítani, mosni, fõzni... Nem idegesítem.
Pityu: És nálad, Béla?
Géfi: Ott is ugyanez van szerintem! Hahaha!
Pityu: A Béla dinasztiális zenész, úgyhogy a család hozzá van szokva, hisz ez családi vonás.
Béla: Én is, amikor megnõsültem, már akkor zenéltem.
Géfi: Nálunk a feleségek a hangszerekhez mentek férjhez... Nálam is a fotel mellett ott van minimum egy akusztikus gitár, és ha a tévében reklám van, én akkor azonnal gitározok...
Misi: Én tíz évig nyomtam a svábzenét, úgy, hogy évi hetvenöt-nyolcvan fellépésem volt, ehhez viszonyítva ez a heti egy próbánk van, meg mondjuk, van egy buli, meg mellette haknizok, az így már föl sem tûnik. Már teljesen benne van a pakliban, volt olyan, hogy három zenekarban játszottam, úgyhogy ez most így kimondottan kellemes.
A jövõtöket hogyan képzelitek el? Van valami konkrét tervetek, vagy csak mentek, ahogy az élet sodor benneteket?
Géfi: Eddig úgy csináltuk, hogy nyomultunk, ahogy az élet sodort, errõl pont most beszélgettünk az elmúlt hetekben, hogy amit eddig csináltunk, mivel odafigyeltünk, azt tudtuk profin csinálni. Olyan szinten értem, hogy a megjelenés, hogy egyforma pólóban legyünk, hogy meg legyen szerkesztve a betûtípusa neki, a CD-nek legyen egy normális formája, ki legyen találva a plakát, a plakátra a szlogen, hogy "Vigyázat, élõzene!", amit nagyon hangsúlyozunk. Ugyanezt akarjuk átvetíteni magába a koncertezésbe is. Eddig meg saját magunk voltunk saját magunk féke, mivel a zenekar tagjaiból kettõ vendéglátózik folyamatosan, és úgy viselkedik sokszor a zenekar, mint egy sztárzenekar, például ha azt kérdik "Nem jöttök fellépni?", mi adunk idõpontot, egyeztetnünk kell, hogy van-e itt lakodalom, van-e ott bál, vagy esetleg a musical-színházzal valami fellépés éppen valahol az országban.
Misi: Ez azért nagy gát nekünk...
Zeneileg hogyan tudjátok összeegyeztetni ezt a sokszínûséget?
Pityu: Teljesen jól.
Misi: Az abszolút más, ez meg az agymosás nekünk.
Géfi: Meg az a pénzkereset, ahogy én látom mindkettõjüknél, az nem szól másról. Utálják, de hát pénzt keresnek vele.
Pityu: Létfenntartás, semmi más. "Vigyázat, élõzene" feliratú pólóban én el sem megyek haknizni...
Misi: Én elmehetek, mert mi abszolút akusztikusak vagyunk.
Pityu: De én nem megyek!
Géfi: Pisti viszi a kis laptopot...
Pityu: Aztán ENTER, szevasz! Jöhet a Lidi néni...Hahahaha!
Pityu, nagyon sokat változott a hangod, mióta utoljára hallottalak énekelni, ez minek köszönhetõ? A vendéglátózásnak, vagy tanulmányokat folytattál idõközben?
Pityu: Tanulmányokat is folytattam egyrészt, másrészt meg kitágult a világom, kinyílt a szemem. Igazából akkoriban, amikor mi megismerkedtünk annak idején, úgy volt, hogy mindegy mi az, csak hét nyolcadban legyen. Hahaha! És az egész történetnek az volt a lényege, hogy így csavarjuk meg a nótát, úgy csavarjuk meg, ez van, az van, és rájöttem, így, most már mondhatni majdnem felnõtt fejjel, akármilyen gyerekes tudok lenni néha, hogy igen, mások is vannak a világon. Hiába nagyon jó az, amit valaki csinál, nem szabad csak egyfelé figyelni. Hál' Istennek volt egy olyan tanárom, aki erre rávezetett annak idején, akkor tágultam ki a színház felé, a vendéglátó felé meg azért nyitottam, mert nem akartam éhen dögleni.
Géfi, miért csavartad meg a Pityu fülét koncerten?
Pityu: Azért, hogy ki tudjam ordítani a magasat! Hahaha!
Géfi: Na nem azért. Pontosan az a nóta arról szól, hogy "vannak még álmaim, igaz, nem túl nagyok", tehát vannak álmai, de csak ekkorkák.
Béla: Szoktuk neki mutatni, hogy mekkorák, és attól kész van...
Géfi: Pantomiben elõadjuk ezt általában, csak most lemaradtam... Késõ volt, s csak a fülét tudtam megcsavarni. Hahaha!
Közönség felé mindenesetre nagyon jól jött le! Ebbõl is látszik szerintem, hogy milyen összhang van köztetek, s ez az örömrõl szól, hogy nagyon élvezitek, amit csináltok.
Géfi: A zenekarnak az a szerencséje, hogy a Pisti fiatalabb, tehát õ még abban a korban van, amikor még formálható, mert általában harminc éves korig lehet formálni az embert. Õ, amikor bekerült hozzánk, egy kis vadóc volt, a maga kis felfogásával, de ezt most nem lekicsinylõen mondom, hanem gyakorlatilag az élettapasztalata nem volt akkora, mint nekünk, nem a zenérõl beszélek, hanem úgy egyébként, de formálható volt. Azóta a Pistiben is el tudtuk mélyeszteni azt, hogy életcentrikusabban éljen, hogy nem muszáj mindenre azonnal rábólintani, s el tudtuk végre érni azt is, hogy ne dolgozzon huszonnyolcezer forintért.
Pityu: Ez így igaz!
Géfi: Felnyitottuk a szemét, hogy fölösleges ezt így csinálni, hogy nem kell mindenkinek hinni. Mert a fiatalok általában hisznek, egy idõsebbnek meg fõleg, mert eleve korból felnéznek rá. A mai világ meg arról szól, hogy ki hogyan vág át.
Mennyire tudtok a zenétekkel, a szövegeitekkel eljuttatni ilyen gondolatokat az emberekhez?
Géfi: Nagyon remélem, hogy sikerül. Visszatértünk a hetvenes-nyolcvanas évekhez, olyan szinten, hogy burkoltan fogalmazunk, mert akár a részeg embert, akár azt, aki ordítva mond valamit, azt sem veszik komolyan. Tehát mi elbújtatjuk a sorok között, és reméljük, hogy az emberek így is megértik szavainkat.
Misi: A sima hétköznapi ember szemével is, nézed a híreket, vagy hallgatod, és lesápadsz, ha egy normális gondolkodású ember vagy, azt mondod, hogy "Úristen! Mi van itt? Mi történik?"
Ha már belekevertük a politikát a zenébe, a koncertbe belecsempészett Woodstock hangulat kapcsán kérdezném, hogy rátok mennyire hatott szellemileg az a korszak? Mennyire érzitek így közel a negyvenhez, van ma is értelme?
Pityu: Én akkor még nemi inger sem voltam! Hahaha!
Géfi: Személy szerint engem nem érintett meg Woodstock...
Pityu: Akkor meg vedd ki a virágot a hajadból!!!
Géfi: Szóval azt az életérzést én nem tudom átérezni, ehhez még mi is fiatalok vagyunk. Valahogy nem is európai, Európába öt-hat évvel késõbb jutott el a folyamat, de itt meg nem volt Vietnam, nem volt mi ellen harcolni. Hendrixet például elismerem, mint gitárost, de sajnos hallottam tõle olyan felvételt, amin nem volt belõve, s akkor katasztrofális volt... Szóval nekem ez nem példaképem.
Pityu: Nekem meg pláne nem...
Béla: Én szeretem Hendrixet, meg Joplint is.
Misi, és te mit szeretsz?
Misi: Aludni...Hahaha! Nem fogott meg engem sem az a világ. Amikor mi eszméltünk, akkor a Mortörhead, az Iron Maiden ment, akkor jött ki az elsõ két Edda lemez, és akkor nagyon nagy dolog volt kislemezen a "Minden sarkon álltam már", nagyon sokat hallgattuk. Én körülbelül akkor kapcsolódtam bele, bár lehet, hogy konzervatívabb volt a neveltetésem, és nem kergettek az asztal körül, ha nem Bob Dylant énekelek. Lehet, hogy ebbõl hátrányom lesz egyszer, de frankón így van.
Géfi: Én is, amiket hallgattam fiatalon, az Queen, Mike Oldfield, Dire Straits, meg mindig arra mentem, hogy gitáros zene legyen. Oké, a Hendrixet elismerem, de szerintem õ inkább olyan hangerõ-gitáros volt, ugye õ volt az elsõ, aki odaállt az erõsítõ elé és akkor gerjesztette a gitárját, na most, aki zenél, az tudja, hogy ez nem olyan nagy durranás, meg hát õ megtehette, hogy felgyújtotta a gitárt, no ezt én soha nem tenném, mert ennél többre tartom azt, amivel a kenyeremet keresem...
Misi: Más világ az, amikor 26 Fender Stratocasterem van lezsírozva és abból egyet odavágok...
Pityu: Én gyerekkoromtól kezdve úgy hallgattam zenéket, hogy szövegcentrikus voltam, ezért nem is voltam anno, a gyerekkoromat értem ez alatt, nem is voltam nyugat-orientált. Nagyon szerettem a magyar zenéket, és megvannak a mai napig is a magyar kedvenceim, megvannak a kedvenc magyar szövegíróim. Van Magyarországnak egy Horváth Attilája, hála annak a magasságos Atyaúristennek, aztán van egy Koltai Gergõnk is, aki aztán szintén oda tud mondani, ahova kell, a mai napig is. Én mindig is errõl az oldaláról közelítettem meg a zenét, másrészt tényleg a neveltetésemnek köszönhetõen jött ez így ki. Én anno 1984-ben Korál koncerten kezdtem, no most ez nem nagy ügy, csakhogy én 77-es születésû vagyok...
Géfi: Tizenkét éves koromban Omega koncerten a rendõr már rám uszította a kutyáját... Omega-LGT-Beatrice koncert volt...
Mai magyar zenékkel mennyire vagytok baráti viszonyban?
Géfi: Nagyon szeretjük a Kormoránt.
Pityu: Nagyon szeretjük, én hoztam be a Misivel karöltve a zenekarba a Kormoránt.
Misi: Én szeretem a Republic-nak is a kajlább dolgait, nem azt mondom, hogy éjjel-nappal ez megy, de elviselem azért. Az Ossian, Omen, meg ezek a dolgok meg már nem érintettek, én leragadtam, úgy látszik egy szintnél. Nekem az igazi magyar klasszikusok jöttek be annak idején, a Mobil, a Piramis, a Hobót imádtam még nagyon, meg a mai napig is, hétfõn Villon estje lesz, szerintem tutira találkozunk, sima ügy.
Géfi: A Republicnak az elsõ két-három lemeze volt az, ami nálam bejött talán. A basszusgitárosát szeretem nagyon, mert én is azt a fajta basszusgitározást folytatom, amit õ, hogy nem csak az alapot viszi, hanem sétál, dolgozik, ezt szeretem.
Visszasírjátok-e az ifjúkorotokat? Bár Pityu, te még most is nagyon ifjú vagy...
Pityu: De én akkor is visszasírom..
Géfi: Nem sírom vissza, szerintem most azért nagyobbak a lehetõségek, úgy értem, ha valaki akar magával kezdeni valamit, megteheti. Annak idején, a nyolcvanas években itt Veszprémben az Ifjúsági Park zenekara voltunk, volt olyan ügyünk, hogy kitiltottak Veszprémbõl minket amiatt, hogy el mertük játszani a "Johnny B. Good"-ot egy gyereknapon. Nagyon sok pofont kaptunk a szocialista éra alatt.
Gyereknapon? És a háromévesek hajaztak rá? Hahaha!
Géfi: Nem, egy iskola kézilabdapályáján voltunk, csak az volt a pech, hogy pont vele szemben lakott egy olyan emberke, aki a megyei tanácson volt, kinyitotta az ablakot és kiszólt, hogy túl hangosak vagyunk, mi meg mondtuk: "Mi van, leskelõdünk, leskelõdünk, aztán meg írunk a tanácsnak?" Szóval õ volt a tanácson az osztályvezetõ...
Misi: Nem kellett írnia sem...
Géfi: Másnap az Ifjúsági Park vezetõje már be volt rendelve a megyei tanácsra... Abból a szempontból viszont könnyebb helyzetben voltunk, hogy rendes felszerelésen játszhattunk, mert el tudtunk menni a KISZ bizottságokra és ott adtak pénzt, így bérelni tudtuk mondjuk a V-MotoRock felszerelését, ami húszezer forint volt, de nem mi fizettük. Igaz, hogy a fellépésekért egy fillért nem kaptunk, de legalább zenélhettünk. Annak idején, ha elmentünk valahová, hogy zenélni akarunk, és mondtuk, hogy mi vagyunk az Ifjúsági Park zenekara, az olyan volt, mintha a párt rendelt volna minket oda... Holott semmi közünk nem volt hozzá, hahaha! Szóval ki lehetett használni ezeket a dolgokat.
Miért nem lehet ezt manapság véghezvinni? Van, amit nem vesznek komolyan a kompetens emberek?
Géfi: Hol vannak a kompetens emberek? Nem tudunk elmenni cégekhez, mert mind magántulajdonban van, nem érdekli õket más, csak a profit, tehát õk nem fognak áldozni ilyen ronda kinézetû emberekre...
Pityu: Akik még ráadásul kiabálnak is egész éjjel...
Géfi: Beállni meg nem akarunk ilyen menedzselt mûzenekarok közé.
Pityu: Én meg nem vagyok hajlandó szõkére festetni a hajamat.
Géfi: Nagyon jó példa, tegnap voltunk itt a helyi rádióban egy riporton, magánkapcsolatból ismerjük a tulajdonost, különben be sem jutottunk volna, szóval felhívtam ezt az embert, mondtam, hogy van egy zenekarunk, s hogyan tudnánk a CD-vel valahogy a médiába bekerülni. Õ mondta, hogy semmiképpen sem tudja lejátszani a dalokat, mert õt szerzõdés köti a lemezkiadókhoz, producerekhez, és õk szabják meg, hogy milyen zene mehet a rádióban, még a kívánságmûsorban is. Ugyanaz van, mint régen, csak most nem a párt irányít, hanem a pénz. Nos, ez az ismerõs azt mondta, hogy a régi ismeretségre való tekintettel bemehetünk egy órára beszélgetni, pár nótát lejátszik riport közben, ennyiért talán nem jelentik õt sem fel szerzõdésszegésért. Tehát semmi esélye sincs ennek a zenének a médiában. És tudod az volt a vicc, hogy a rádió teljes személyzete azt mondta: "Na ez a zene kellene ebbe a rádióba!" Tudják õk is, hogy ez hiánycikk, és erre vevõk lennének. Itt a jó példa, a Sláger Rádió, ami az ország legnépszerûbb rádiója, s nem játszanak Kozsót.
Pityu: Nem játszanak gépzenét, fogalmazzunk úgy.
Géfi: Szóval valakik ráültek a médiára nagyon nagy pénzekkel és nem engedik a médiát levegõt venni.
Akkor egy szép zárszóként valami pozitívat: Hol lehet benneteket legközelebb hallani élõben?
Misi: Nagy szeretettel várunk benneteket a próbán, az biztos. Hahaha!
Béla: Áprilisban játszunk Zircen.
Géfi: Sok biztosat még nem tudunk.
Pityu: Nagyon rapszodikus, valószínû, hogy még ki kéne ugrani Bándra is.
Valamilyen Internetes elérésetek van-e?
Géfi: Jelenleg csak e-mail címmel rendelkezünk, most tervezzük a honlapot is, ezt leginkább én forszírozom, mivel én vagyok a legnagyobb Internet-használó a csapatban. Tervezzük, hogy majd minden dalt fel fogunk rakni MP3-ban, hogy letölthetõ legyen, hiszen az a célunk, hogy mindenki ismerje meg ezt a zenét.
Pityu: Nem kell aranylemez, bádoglemez, vaslemez...
Géfi: Nem a profitért csináljuk.
Misi: Mindenesetre a Szigetre jelentkeztünk. Majd meglátjuk, hátha valaki olyan kezébe kerül, aki olyan korú, mint mi, és megtetszik neki.
Pityu: Az a baj, ha olyan korú, mint én, akkor nem biztos, hogy megtetszik neki...
Hol lehet megkapni a lemezt és mennyiért? Mit szóltok a CD-másoláshoz?
Géfi: Nyugodtan lehet a mi lemezünket másolni. Ezért is lesz fenn az Interneten majd. Kettõezer forintért lehet egyébként megrendelni az e-mail címünkön vagy telefonon. ( Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , 88 406-185; illetve 20 914- 25- 93; 20 340-63-40.)
Nagyon baráti ár...
Misi: Nem az a célunk, hogy füstöljön a kémény, hanem az, ha valaki kíváncsi rá, eljusson hozzá a zene. Nekünk ez a célunk, hogy minél több emberhez eljuttassuk, mert akkor már nem csináltuk hiába.
Géfi: Mivel az a szlogenünk, hogy "Vigyázat, élõzene!", nem CD-t árusítunk, hanem minél több helyen fel akarunk lépni, mi zenélni akarunk, s ehhez, hogy felléphessünk, meg kell ismerni a CD-t, ahhoz, hogy CD legyen, zenélni kell, szóval amolyan mókuskerék...
Az, ahogy most is hatottatok a közönségre, ahogy a Pityuval együtt ökörködtetek, már elnézést a kifejezésért, szerintem mindenkire hat, a tizenhét évesre meg a harminchét évesre egyaránt.
Géfi: Van hatvankilenc éves rajongónk is.
Szép... De például a SAGA-nak 86 éves a legidõsebb rajongója...
Misi: No, akkor itt az ideje, hogy - legalább a Rock Gyémántokban - felülmúljuk a SAGA-t. Tudod, az én nagymamám május ötödikén lesz 98 éves, és õ is nagyon szereti a zenénket!
Simán nyertetek! Zárjuk is le a beszélgetést ezzel!
Pityu: Nagyi a végszó! Hahaha!
Nagyon köszönöm a beszélgetést, meg a koncertet is, nagyon örülök, hogy hallhattalak benneteket!
Béla, Misi: Mi is köszönjük!

Gyebnár Mónika

 
Hírek
Twister

Friss dal, klippel...

Bővebben...
 
Apey & The Pea

Betiltani nem tudták a kecskeméti koncertet, de nem lesz póló és lemez árusítás

Bővebben...
 
Cadaveres

Ma 3 órakor került bemutatásra a Cadaveres legfrisebb klipje a metal.hu webzinen.

Bővebben...
 
Echonald

KLIPPREMIER! VÁLTOZUNK - új dal a zenekartól

Bővebben...
 
Pennhurst

Diliházból az Arénába!

Bővebben...
 
Facebook
Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!