Belépés
Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Rómeó Vérzik

A felvidéki Rómeó Vérzik zenekarból Koppány énekes/basszusgitárossal a 2007. január 19-i Wigwamos koncertjük után beszélgettem, ezt a rövid interjút olvashatjátok:

Szia Koppány! Üdvözöllek a Rockgyémántok olvasói nevében. Gratulálok a mostani koncerthez! Úgy láttam, hogy a közönség végig úgymond vette az adást, nagyon beindultak az emberek, tehát egy nagyon sikeres, zúzós koncertet adtatok este itt a Wigwamban. Az új dal, amit itt játszottatok elõször, és amelynek Rock n’ Roll az élet a címe, láthatóan bejött a közönségnek. A héten kezdtétek el az új albumotok rögzítését a stúdióban. Mennyit haladtatok öt nap alatt, hol tartotok a felvételekkel?

Annyit haladtunk vele, hogy a héten rögzítettük a dobalapokat, a dobok felvétele befejezõdött. Most tartunk három hét szünetet, és utána kezdõdik a basszusgitár, a szólógitár, majd az énekek feljátszása. Ezt még nem tudjuk, hol játsszuk fel, ez még titok. Majd feljövünk Budapestre bekeverni az anyagot, masterizálás és egyéb dolgok, és úgy néz ki, hogy március végére be is fejezõdnek a munkálatok. .


Mikorra várható ez az új album?
Már azt is meg tudom mondani, hogy május 5-én jelenik meg.


Hány dal lesz az albumon?
Tizenegy.


Mi lesz a címe?
Már megvan a munkacíme, de nem szeretnék belemeni, mivel változhatnak a dolgok, még nem szeretném elárulni. Viszont nagyon jó kis album lesz. Kicsit másabb lesz, mint az Engedd belém, viszont ezt a mocskos, dögös rock n' roll-t várhatja tõlünk mindenki, egy kicsit "elszállósabb" formában. Egy különös dolgot hoztunk létre, amit még mi sem tudunk, hogy mi fog belõle kisülni, de reméljük, hogy jó lesz, majd a stúdióban kialakul..


Az új album rögzítésén kívül milyen terveitek vannak az idei évre? Gondolom, folytatjátok a koncertezést, aztán az idén ismét lesz az immár hagyománynak számító táborotok? A sorban a 8. somorjai Rómeó tábort meg fogjátok tartani?
Augusztus végén, huszonvalahanyadikán - még nem tudom pontosan, biztos, hogy lesz. Aki tavaly volt, az tudja, hogy milyen feeling-es rock n’ roll tábor volt, aki meg nem volt, annak meg azt mondom, az jöjjön el, hogyha igazi rock n’ roll feeling-et szeretne látni!


Tavalyi évben volt-e olyan fontos esemény, vagy koncertélményed, amelyre nagyon szívesen emlékszel vissza és megosztanád az olvasókkal?
Nekem minden koncert hatalmas élmény, ezt most el kell mondanom. Tehát én ha felállok a színpadra, legyen az egy motoros találkozó, vagy egy apró kis motoros klub, vagy egy nagy csarnok, én mindig ugyanazzal az elánnal állok fel. Nekem minden helyhez - most ha azt mondom neked, hogy Miskolctól-Pécsig, de minden helyhez fûzõdik egy kis sztorim. Ha most elkezdenék sztorizni, akkor errõl oldalakon keresztül írhatnál a Rockgyémántokba. Tehát maradjunk annyiban, hogy legnagyobb sztorink a tavalyi évben az volt, hogy novemberben megszületett a Sancho-nak a lánya, és keményen, ha jól számolom, több mint 48 órát ittunk egyhuzamban, alvás nélkül. Sancho nagyon bírta. És ezért volt egy rossz élményünk is, mert elmaradt egy koncertünk, mert nem voltunk színpadképesek, de ez egy hatalmas buli volt.


Dalaitok általában a nõkrõl, a szexrõl, szabad életrõl, a rock n' roll-ról szólnak. Ugyanakkor majdnem mindannyian nõs, családos emberek vagytok. A dalokban megfogalmazottaknak mennyi köze van a valósághoz? Mennyire tudjátok különválasztani a magánéletet a színpadtól, tehát más a magánélet, és más a színpad?
A színpad és a magánélet az egy dolog, nem biztos, hogy össze kell kötni ezt a két dolgot. Én alapvetõen nem azt mondom, hogy imádom a szexet. Nem azt jelenti a szexmániásság, hogy én most félrekúrok össze-vissza. Én a szabadelvûség híve vagyok, viszont én ezt a feleségemmel mûvelem.


Most koncert után úgy látom, hogy kivagy. Egy utolsó kérdés. Hogy érzed most magad?
Próbáltam magam mai nap folyamán kipihenni, de mikor elõzõ öt napban tömény buli van… Tehát itt most azért a dobok lettek feljátszva, és míg a Sancho dobolt, addig mi próbáltuk helyre tenni magunkat a mínusz szinten. A héten itt vagyunk Budapesten és próbáltuk leamortizálni magunkat és úgy jött ki a dolog, hogy most nagyon kifáradtam. Tehát ez most látszik rajtam, hogy ez egy kicsit sok volt már. Most jön egy hét pihenõ..

Köszönöm szépen.
Én is köszönöm és üdvözlök mindenkit. Rendszeresen nézem a Rockgyémántok oldalát, és mindenképp azt mondom, hogy nézzétek, mert nagyon jó oldal!

www.romeoverzik.sk



Hajós Maja
 
Hírek
Twister

Friss dal, klippel...

Bővebben...
 
Apey & The Pea

Betiltani nem tudták a kecskeméti koncertet, de nem lesz póló és lemez árusítás

Bővebben...
 
Cadaveres

Ma 3 órakor került bemutatásra a Cadaveres legfrisebb klipje a metal.hu webzinen.

Bővebben...
 
Echonald

KLIPPREMIER! VÁLTOZUNK - új dal a zenekartól

Bővebben...
 
Pennhurst

Diliházból az Arénába!

Bővebben...
 
Facebook
Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!