Az interjú két részben készült. Az egyik része a Slipknot bécsi koncertje elõtt, még jóval az Iowa megjelenése elõtt, a másik pedig az USA-ban a promóciós interjúkörút során. A kérdések alanya a mindkét esetben Corey Taylor(8) énekes, aki maszk nélkül egy alacsony, jó kedélyû, húszas évei közepén-végén járó srác, míg a színpadon, a raszta maszk mögé rejtõzve, a halálhörgést dallamos énekkel váltogató, dühödt energiabomba, igazi, individualista rockvadállat. Míg a promóturnén kissé feszült, ráadásul maszkban nyilatkozik, addig Bécsben laza, nyugodt, maszk nélkül ül a magyar újságírók között, igencsak a humoránál van, és csak egy kis problémája akadt a körömlakkal...
Ez
érdekes, általában fekete körömlakk díszeleg
a zenészek körmein, hogyhogy a tiéd kékben pompázik?
Sikerült otthon hagynom a feketét, itt meg csak kéket tudtam
szerezni...tényleg, valamelyikõtöknek nincs fekete körömlakkja?(általános
derültség)
Azt hiszem, a tetoválásaidat még elég kevesen
látták a rajongók és az újságírók
közül. (Corey bal alkarján DOGMA, a jobbon TRUTH tetoválás,
mindegyik mellett egy hiányos öltözetû nõszemély.)
Hát igen. Na elmondom: Az Igazság (Truth) szerint próbálok
élni, a Dogma pedig mindaz a szarság, ami az utamban áll.
Bármi dogmatikus rossz dolog, már csak azért is, mert kibúvókat,
meghátrálást, menekülési útvonalakat
kínál. Az igazság elõl nem lehet menekülni,
haver. Baszakodhatsz, amennyit akarsz, de menekülni nem tudsz. Sokszor
érzem azt, hogy beragadtam a kettõ közé, ezért
vannak rajtam.
Ismét Ross Robinsonnal dolgoztatok az új albumon. Mennyiben
változott a lemez az elsõhöz képest...
Kibaszott durva lett, haver. Jóval sötétebb és súlyosabb,
mint az elõzõ anyag. De azt tudnod kell, nem Ross Robinson keverte
ezúttal az anyagot. õ most csak producerkedett. A keverést
Andy Wallace végezte. õ a Slayertõl a Reign In Bloodot
követte el, ez egybõl kurva jó ajánlólevél
volt. Robinson egy nagyon nagy arc, kihozza belõlünk a maximumot.
A hangzást már készen kapja, ezen nem kell agyalnia, viszont
õ az, aki ezt maximálisan kihozza belõlünk, az érzelmekkel,
a dühhel együtt, szabályosan beleloval minket. Producernek
isten, a keverés azonban nem annyira az õ asztala. Az elõzõ
lemeznél kevés idõnk volt, és nem is volt nagyon
választásunk. Mondjuk az is egy kurva bikán szóló
anyag lett, de most azt akartuk, minden maximálisan szólaljon
meg, a blastbeat, a zaj, a gitárok tényleg szakítsák
le a fejedet.
Sokan azt mondják, az új lemez benyal majd a médiának,
és a dalok nagy része inkább csak a Wait and Bleed mintájára
készült slágergyûjtemény lesz...
Hát kurvára tévednek. Sokkal súlyosabb, sötétebb,
gonoszabb a lemez, mint az elõzõ volt. Itt aztán tényleg
kijön belõlünk minden: a black-deathes irányultságunk,
a kibaszott dühünk, a minket ért megpróbáltatások.
A szövegeimmel igazán mélyre mentem ezúttal, de errõl
nem igazán szeretnék beszélni. Rossal ezért is jó
dolgozni, hiszen maximálisan a pártunkra állt, ránk
hangolódott, nagy egyetértésben csináltuk ilyen
durvára a lemezt. Persze egy csomó külsõ ember, a
kiadótól is, megpróbált minket az MTV irányába
tolni: gyerünk fiúk, csináljatok egy MTV-s slágert...Mi
meg beintettünk: basszátok meg az MTV-t, ez egy kurva kemény
album lesz, szarunk a popularitásra. Akkor mondtam is, ha túl
durva a lemez, akkor maximum majd én veszek belõle hármat,
leszarom a milliós eladásokat...Ami viszont nagyon lényeges,
hogy az Iowa lemez elkészítése számomra az egyik
legfontosabb és legjobb dolog egész eddigi életemben és
nagyon büszke vagyok arra, hogy megcsinálhattam.
Mondjuk, az eladások miatt nem kell aggódni, hiszen az elõzõ
lemez a Roadrunner legnagyobb eladott példányszámú
megjelenése volt. Az Iowa pedig szintén szépen termel,
több helyen, Angliában például a lista tetején
nyitott...
Na ja, már a nyári koncerteknél sejthetõ volt, hogy
sokan ugranak majd az új lemezre. De igazából leszarom
a példányszámot. Annak viszont örülök, hogy
egyre többen érzik magukénak a mi dühünket, és
egyre többen jönnek rá, hogy nem az MTV kínálta
rockzene az igazi metál.
Sok kritika érte a zenekart, egyrészt a szövegek miatt,
másrészt csak egy újabb nu-metál hypenak tartják
a bandát.
Azt mondom, basszák meg. Eddig is nagyon sokan baszogattak minket, irigységbõl,
prûdségbõl, vagy mert nincs jobb dolguk és az új
lemez miatt még többen fognak. De elszarom õket, a véleményük
szerencsére nem akadályoz minket semmiben. Az Iowán van
is egy dal, a Disasterpiece, amelyben igen kedvesen kiosztom a minket kúrogatókat...Bizonyos
perverz, blackmetálos dolgokat csinálnék velük, amelyhez
köze van a torkukra vágott zsebnek, meg a farkamnak.
A dalszerzõi metódus változott a két album között?
ó, igen. Tudod, az elõzõ lemezre már jó ideje
készen voltak a dalok, amikor a stúdióba kerültünk
végre, deformálódtak egy kicsit, de csak annyi munka volt
velük, hogy na rajta: bu-bububu-bummm és kész! Ennél
az új albumnál viszont az volt, hogy bementünk, és
alkotni kellett újra, amit már egy ideje nem csináltunk.
Leültünk, és számokat írtunk. Jött az a
sok ötlet a semmibõl: "Igen, ez az, ez jó, csináld
kétszer, és itt rghhhhh" (üvölt). Olyan jó
érzés, ha tudunk alkotni megint, fõleg hogyha elõtte
két évig úton voltunk, és a szart is kivertük
magunkból. Az alkotás az egyetlen dolog, ami tisztának
maradt meg, az egyetlen dolog, amibe beleadhatod magad, és jól
érzed magad tõle. Néha, amikor színpadra mész,
fáj a tested, azt hiszed, nem bírod megcsinálni, de csak
kimész, és adsz egy remek koncertet, és úgy érzed
"ó istenem, nem is tudom, hogy a pokolban voltam rá képes!"
De amikor ott vagy a pincében, kifacsarod magad, és a lelked minden
egyes darabját belerakod, haver - az az utolsó igazi varázslat.
Ez a döbbenetes ritmusszekció az elejétõl fogva
a zenekar része volt?
Igen. Amikor még nem voltam a zenekarban, és a régi énekes
nyomult, már akkor. 95-ben láttam õket egy Des Moines-i
klubban, hihetetlen törzsi feeling volt. Az akkori énekes üvöltés
közben szintén perkázott és a központ Joey volt,
a dobos és mindannak, ami oldalról eljött, õ volt
az abszolút középpontja. Azt gondoltam: "A picsába,
itt voltam az elejétõl kezdve!" Ez a brutális, hömpölygõ,
elátkozott feeling, majdnem olyan - noha nem akarom hozzájuk hasonlítani
magunkat -, ahogy a Black Sabbath kezdte a saját dolgait, azt a lepusztult,
lerohadt, betépett halálrockot. Nagyszerû volt a része
lenni ennek. Emlékszem, ahogy néztem õket, és azt
gondoltam magamban: "A picsába is, én ennek a zenekarnak
leszek az énekese, nem lehet másképpen!"
Végül hogy kerültél a zenekarba?
- 1997-ben léptem be a zenekarba. ültem a pornóboltomban... Ne röhögj, három
és fél évig dolgoztam ott, de az egy másik történet... Szóval ott ültem hajnali
háromkor, és besétál négy fickó a Slipknotból. Megörültem nekik, hej, mert sosem
jártunk össze. Ugyanazon a színtéren voltunk, megjártunk mindenféle zenekart.
én a város második legjobb zenekarában voltam, Stone Sour volt a neve, melodikusabb
volt, mint a Slipknot akkoriban. Voltak közös koncertjeink, igazi rivalizálás
ment köztünk... Szóval ott ülök, valami dalszöveget írtam éppen. Beléptek, de
még csak nem is jöttek oda hozzám, az ajtóból intettek, és nézelõdni kezdtek
a boltban, nézték a pornókínálatot, én meg csak ott ülök, és nem értem, mi a
faszt csinálnak ezek. Mire õk: "Figyelj, azt akarjuk, hogy szállj be hozzánk!
Egy új szintre akarunk lépni a zenekarral, és akárhogy is, de úgy gondoljuk
te vagy a legjobb énekes a városban, szóval gyere és csináljuk!" én meg: "Hadd
gondolkozzam rajta... (hirtelen elordítja magát) IGEEN!! Ó ISTENEM, IGEN!!"
Hát innen indult a dolog. Az elsõ dal, amit együtt írtunk zenekarként, a Spit
It Out volt, és azóta pörgünk.
Az elõzõ lemez már egy kidolgozott hagzásvilágú,
profi zenekart mutatott. Hogy sikerült idáig eljutnotok?
Amikor a Slipknot elõször elõbújt, Des Moines-ben
- az én zenekarom kívül - az összes többi banda
kibaszott alternatív zenekar volt, akár jók, akár
rosszak. Cipõbámulósak. Játszották az akusztikus
"ezt szeretem, azt szeretem, nem találom a söröm"
típusú szarukat, mi meg azt mondtuk (röhögve): "Menjetek
már a picsába!" A Slipknot, fõleg amikor én
csatlakoztam, vissza akarta tenni a metált a színtérre.
Miután elkezdtük csinálni, egy csomó metálzenekar
kezdett elõbújni, elõjöttek a pincébõl,
és elkezdték nyomni a rockot. Jó érzés volt
látni a hatásunkat, tudni, hogy mi voltunk az elsõk, akik
elég tökösek voltunk hozzá, hogy csináljuk. Próba
szerencse alapon, a saját kárunkon tanulva próbáltuk
elérni a célunkat, folyton toltuk elõre a dolgot, folyton
próbáltunk annyira brutálisak lenni, amennyire lehetséges,
annyira õrültnek lenni, amennyire lehetséges, annyira kreatívnak
lenni. A hangzásunk annyira eklektikus, de közben van egy nagyon
jó metál mag benne a közepén, brutális, mint
a halál, lefejeled tõle magad! Ez a lényege... Ami a hangzásunkat
illeti, már rögtön azzal a hangzással kezdtünk.
Ha a korai dolgainkat hallod, azok még õrültebbek. Van például
a Bitchslap / Do Nothing címû szám a Mate. Feed. Kill. Repeat-en,
ami az a demó volt, amit a Slipknot még az eredeti énekesével
csinált - az teljesen eszement cucc. Brutális grindcore death
metáltól a diszkóig, mindenféle kurva bizarr dolog
van benne, annyira cool. Ez ott volt a kezdettõl, és csak nõtt
azóta.
Iowában születni ilyen agressziót vált ki az emberbõl?
ó, a francba (óriási nevetés). Na akkor elmondom
a rövid verziót. Des Moines, Iowa megye második legnagyobb
lélekszámú települése. De itt egy srácnak
nincs sok esélye jól érezni magát. Vagy üldögél
a földszinten a tévét bámulva, szarságokat
barkácsol a garázsban, esetleg zenélget. és ahogy
felnõsz, rájössz, itt szar sincs. Felhúzod magad és
a pornóbolttól a bowling-pályáig mindent felgyújtanál.
Eldobod az agyad. Ez egy kisváros, sok emberrel. Mindenki ismer mindenkit,
mindent tud mindenki mindenrõl. Kész dráma. A világ
legszarabb helye. Amikor hazamegyek, bezárom az ajtót, lelakatolom
a kocsit is, mert a szomszédok életveszélyesen hülye
emberek. Ha Iowára gondolsz, a tehenek jutnak eszedbe meg a farmok, pedig
van ott egy rakás elmebeteg, gonosz állat. és mi innen
jöttünk.
A maszkokat ti találjátok ki?
Ez valami olyasmi volt, amit mindenki egyénenként talált
ki. A Bohóc egyszer a maszkjában jött le a pincébe
próbálni, és tulajdonképpen ez adta az ötletet
a zenekarnak, hogy ebbe az irányba menjen. Mire én csatlakoztam,
ez már stabilan a része volt a zenekar ideológiájának,
és már nem volt mit tenni, de én nem is akartam rajta változtatni,
azt gondoltam, rohadtul cool. Annyi érzelmet ölök az éneklésembe,
hogy néha már fáj, és nem akarom, hogy ez látszódjon,
szóval próbáltam úgy megcsinálni a maszkomat,
hogy mentes legyen minden emberi érzelemtõl, amennyire csak lehetséges.
Nem akartam semmi emberi vonást, mert azt akartam, hogy az csak az éneklésben
jöjjön elõ. De én csak a sajátom maszkomról
beszélhetek, nem tudom, a többiek miért csinálták
a sajátjukat.
Mindenki saját maga választotta a maszkja stílusát?
Igen, mindenkinek megvolt az elképzelése, hogy mit akar csinálni,
már kezdetben.
és örökre hordani fogjátok?
A vécén és az ágyban semmiképp. Na jó,
megígérem, amíg a Slipknot mûködik, nem vesszük
le. Nem lesz egy újabb maszkos zenekar maszk nélkül turnézik,
a szponzor a Budweiser, mert tudjuk, hogy a Budweiser az igazi!(röhögõgörcsbe
fullad az interjú) A maszkok persze változnak valamennyit, akárcsak
az arckifejezéseink. Nem lehet mindig ugyanazzal színpadra lépni.
Mi a véleményed az iskolai lövöldözésekrõl?
Iszonyúan sajnálom a gyerekeket. Sok gyereknek szar az élete,
én is ilyen gyerkõc voltam...De a média minden egyes
esetben hajlamos a zenét és a filmeket hibáztatni. Pedig
ahogy Chris Rock mondta: Magunkban kell keresni elsõsorban a hibát,
nem pedig rákenni egy jól látható, kiemelkedõ
és könnyen támadható médiumra.
érzel felelõsséget a Slipknot pólós srácok
irányában?
Hogyne. õk a mi srácaink. Magánemberként is
próbálok segíteni rajtuk.
Milyen inspiráció van a dalok mögött? Te vagy a fõ
szövegíró, ugye?
Igen. Természetesen használom mások ötleteit
is, de a szövegeknek kábé 98%-ával én állok
elõ. Joey és én csináltunk egy számot közösen
az új lemezre, õ írta az elsõ verzét és
a refrén felét, én a többit, Heretic Anthem a címe.
A Gently címû számban - ami egy régebbi dalunk volt,
de most újra felvettük - Shawn, a Bohóc írta a szöveget,
nagyon ihletett dal. A többi szöveg mind az enyém... Nem akarok
túl sokat elárulni róluk, nem szeretem megmagyarázni,
mirõl szólnak a dalaink. A kölykök azt szûrik
le ezekbõl a dalokból, amit éreznek belõle. Ha úgy
éreznék, hogy rosszul vették le a dal mondanivalóját,
még azt gondolhatnák, valamit baj van velük. Szeretem a szövegeimet
nyitva hagyni az interpretációra. én tudom, hogy mirõl
szólnak a dalaim, és ez minden, amit tudnom kell.
Európa hogy jön be?
Nagyon! Az európaiak õrültek! õrültebbek, mint
a mieink. Idejövök az USA-ból, megszokva az ottani õrületet,
erre itt mindenki õrültebb, persze a jó értelemben
vett õrültségrõl van szó. óriási
show-kat csinálunk itt.
Magyarországi koncertre gondoltatok már?
Nagyon szeretnénk. Talán majd legközelebb, amikor erre járunk,
megpróbáljuk. Ez a bécsi most csak egy pótelõadás,
egy korábbi elmaradt koncert helyett, amit családi okok miatt
kellett lemondanunk. De a következõ alkalommal olyan helyekre is
szeretnénk elmenni, mint Magyarország, esetleg Jugoszlávia
vagy Lengyelország. Minden helyre szeretnék ellátogatni,
amit még nem volt alkalmam látni. Szeretnék menni Dél-Amerikába
is, még ott sem jártunk... Görögországba, Egyiptomba...
A piramisok tövében játszani! Slipknot a kibaszott piramisoknál!
Az emberek nem értenék, mi a fasz folyik! (röhög) Csak
arra sétálnának, és... (selypítõ idegenvezetõként
kezd beszélni) "Ott látható a Nagy Piramis, az ott
Szfinx... és az meg ott Corey, ahogy éppen lehányja magát!"
Az tényleg gyönyörû látvány lenne, a Bohóc
meg szart hajigálna az emberekre! Félelmetes lenne!
Gyak & Wayne Vincent
Köszönet: Bucsai Tímea, Déri Zsolt, Vörös András és a bécsi interjúban résztvevõ álújságíró kommandó(Watch My Dying? )