Belépés
Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

2009. Áprilisa óta létezik alapító tagjai : Fekete Attila, Koltai Zsolt, Korláth Szabolcs, Szabadi Vilmos, akik mind a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemre jártak, és innen ez az ismertség. Csejtey László később csatlakozott a zenekarhoz, és azóta is ő tölti be a dobos szerepét. 2011-ben az egyik alapító tag, Fekete Attila, kivált a zenekarból és helyére Nagy Zoltán került. Ebben a felállásban készítették el első EP-jüket(2013), melyre négy szám került fel.
Saját elmondásuk szerint:
"A Tűzerő zenei palettáját saját dalok alkotják, melyek a tagok közös munkájával születnek.
A dalok fontos jellemzője az egyediség és a változatosság, mégis összhangban egymással egységes zenei világot mutatnak."
Ezek után került kezembe a hanganyag, amihez rögtön neki is láttam.
Az első szám "Képzavar". Zongora lágy dallama csendül fel, majd hirtelen beindul a gitár, felhangzik egy karakteres karcos hang, döbörög a zene, a dalszöveg teljesen rendben van. Nagyon jó indításnak! Hirtelen rájön az ember, húha valami jó került a kezébe! Nyam nyam következő szám "Halandó". Klasszikus rock elemeket visz bele a zenébe. "Egy pillanatban" : -Harcolj, amíg élsz! - Igazi koncerten üvöltendő sorok. Utolsó riffek, olyanok, amik szétszednének élő koncerten egy színpadot! Tagadhatatlanul az EP-ről ez a kedvenc számom. "Égig emel",címadó dal, már az ember kezd belejönni az egy helyben ritmusra mozgásra, a szóló teljesen elvarázsol! Ennyi? Hol a többi gyerekek? Kérem szépen nem lehet, hogy ilyen gyorsan vége! Kíváncsian várjuk a folytatást!

B.

http://www.tuzero.hu/

 
Hírek
Twister

Friss dal, klippel...

Bővebben...
 
Apey & The Pea

Betiltani nem tudták a kecskeméti koncertet, de nem lesz póló és lemez árusítás

Bővebben...
 
Cadaveres

Ma 3 órakor került bemutatásra a Cadaveres legfrisebb klipje a metal.hu webzinen.

Bővebben...
 
Echonald

KLIPPREMIER! VÁLTOZUNK - új dal a zenekartól

Bővebben...
 
Pennhurst

Diliházból az Arénába!

Bővebben...
 
Facebook
Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!