Belépés
Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

 

 

A görög származású Alter Self nevezetű zenekar  2007. nyarán alakult és olyan jól működött, hogy 2008-ban stúdióba is vonultak és 2009-ben kiadták első EP-jüket, amit a 2013.02.22-én megjelenő első album a „Seven Deadly Blessings” követ majd,  11 felvett számmal a Noisehead record által. A stílusuk a death/trash/progresszív metál kategóriába sorolható. Dalszövegeik főként a mindennapi élethelyzetek és lélektani  fejlődésekről szólnak.
Őszinte leszek. Ez egy hörgős metál album. ’’Ének” csak elvétve található benne. Az egész hirtelen éhgyomorra egyhangúnak hatott, a gitárszólók adják meg a kitörést a monoton hörgés és őrült gitárreszelésből, ami kicsit felüdülés volt a fülemnek. Hogy jót is mondjak, a dob kifejezetten tetszett benne, eléggé őrült ritmusokat hoz ki belőle Petros. Sajnos nem nagyon tűnik ki a zenéjével pont az egy kaptafára épülése miatt és pont ezért nem nagyon tudtam vele megbarátkozni. Egyszer hallgatható kategória. Persze van, akinek kifejezetten ez a zene tetszik, azzal nincs is semmi gond. Ez csak az én szubjektív véleményem. Mindenesetre kis egyediséget azért vártam volna!

Tagok:
Andrew Geo (gitár, ének)
John Marinatos (bass)
Alex Paris (gitár)
Petros Apostolou (dob)

Tracklist:
1. Seven
2. My Sober Reflection
3. Bleed Through Me
4. Fovea
5. A Nameless Tragedy
6. Separation From God
7. Netherlight
8. Flesh Sculpture
9. Halcyon
10.Storms Gather
11.Reverie

A 2013.02.22-én jelenik meg a Noiseheadrecords-nál.

www.facebook.com/alterselfgr

www.noiseheadrecords.com

B.

 
Hírek
Twister

Friss dal, klippel...

Bővebben...
 
Apey & The Pea

Betiltani nem tudták a kecskeméti koncertet, de nem lesz póló és lemez árusítás

Bővebben...
 
Cadaveres

Ma 3 órakor került bemutatásra a Cadaveres legfrisebb klipje a metal.hu webzinen.

Bővebben...
 
Echonald

KLIPPREMIER! VÁLTOZUNK - új dal a zenekartól

Bővebben...
 
Pennhurst

Diliházból az Arénába!

Bővebben...
 
Facebook
Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!