Belépés
Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Talán azzal kell kezdjem, hogy ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Sok szépet hallottam eddig is erről a 3 srácról, de azt, hogy ennyire iszonyúan jók, senki sem árulta el... Az a felkiáltás, hogy "Uramisten!" nem képes kifejezni, milyen kellemes meglepetés ért meghallván a lemez nótáit.
A CGT cementált tagjai (Bert Lams, Hideyo Moriya, Paul Richards) kiegészülvén Tony Levin (11 King Crimson album, a Pink Floyd "Momentary Lapse of Reason-je és még legalább 50 más előadó albumai) bőgős / stick játékos; és Pat Mastelotto (King Crimson, emellett több jazzben jó nevű előadó, s filmzenék tömege) dobos személyével valami borzasztóan nagy albumot készítettek!!!


Műfaj tekintetében azt hiszem, az instrumentális progresszív rock elnevezés illik rá leginkább, annak a King Crimson vagy Yes által művelt elszállt viszonylatában, vagy a John McLaughlin-féle jazzes irány jellemzi még. Azaz nem arról szól, hogy "de k*rva jó zenészek vagyunk", hanem arról, hogy "milyen csodálatos dolog, hogy van Zene". Sokhelyütt hallhatóak jazzes elemek, (ebben Pat Mastelotto ritmusainak nagy szerepe van) nagyjából olyan arányban is, mint a fentebb említett zenészek muzsikájában is. A klasszikus összefüggés ellenére is nagyon modern a lemez, olyan hangzásminőséggel, ami a vájtfülűek minden igényét is kielégíti... (zenészeknek, főleg dobosoknak nem is ajánlom, hogy hallgassák, mert sírva fognak fakadni, hogy miért nem szól így az ő albumuk is...)
Zeneileg tökéletesen kihasználják a 3 (leginkább akusztikus) gitárt, orgiákat tartanak a húrok, ám a káosz egyetlen pillanatra sem merül fel, szóval kipróbált és nagyon kiválóan együttműködő zenészekről volna szó. A zene jellegében fő szerepet vállal a spontaneitás, az improvizatív hangulatú (ám feltehetőleg nagyon is megszerkesztett) dallamok, hangulati elemekben bővelkedő, néhol tréfás, néhol csak könnyed - amennyire a progresszivitás könnyedséget is jelez - máshol meg "csupán" hátborzongatóan zseniális.
Feldolgoztak egy Yes nótát is a srácok, az 1972-es "Fragile" albumról a "Heart of the Sunrise"-t (Bill Bruford ütött és Rick Wakeman billentyűzött ezen az albumon...). Érdemes meghallgatni a két dalt egymással tükörbe állítva, megfigyelni milyen módon alakította át a CGT a Yes eredetijét, hol maradt teljesen hű (pl. a nyitó dob-őrületet mennyire követte le Pat Mastelotto, s mit tett még izgalmasabbá benne!!!), érdemes megfigyelni, ahogy Anderson énekdallama átültetődik gitárra, meg azt is, ahogy Wakeman mellotron-hangját mesterien és ihletetten próbálják leképezni akusztikus gitáron! Ha más dal nem is lenne e lemezen, akkor is szükségem lenne rá.
De van más dal is, pl. a hatodik "Zundoko-Bushi", ami olyan, mintha egy orosz népdalt Duane Eddy feldolgozása nyomán eljátszana az Emerson, Lake & Palmer trió... Szerintem elsősorban az ilyen dalokban nyilvánul meg az a mérhetetlen öröm és humor, ami ebben a zenében rejlik! (kicsit itt is visszatér a fentebbi Yes dal néhány akkordja).
Van még talán Pat Metheny világát megidéző dal, a "Blockhead", ami még a kifinomult és mesteri stick-dallamokkal is gazdagon hömpölyög, s hihetetlen szögben megvilágítva helyezi az ember látóterébe az akusztikus gitárt: milyen "fémes" is tud lenni néha a hangjuk!
A "Dance of Maya" bármelyik King Crimson albumon sikerdal lett volna, vad és elszállt diszharmóniákat rejt, a progrock klasszikusát is megszégyenítő őrülettel!
A "Train to Lamy" -ben a kissé talán country-s vidámságába belevegyül egy leginkább Hendrixes-hatású, vagy esetleg még (a filmzenéiről híressé lett) Ry Cooder-féle hangulatú gitárhang, egzotikussá és sokszínűvé téve a dalt.
Alapvetően egy változatos témavilágú és feelinges muzsika a CGT albumán hallható, ami sokszor kerül közeli kapcsolatba szerkezetileg s dallamilag is a King Crimsonnal, ám mégis egy teljesen önálló őrület, amit viszont a fentiek fényében elsősorban a KC és a Yes rajongók figyelmébe ajánlok, de minden jazzrock / progrock rajongó örömét fogja lelni benne. Megtapasztalhatjuk, hogy a "csupagitár" dolog nem teszi egyhangúvá, egyoldalúvá a zenét, s meghallhatjuk, mennyiféle módon is lehet a húrokat pengetni úgy istenigazából! Nagyon nagy csodálattal tölt el a két vendégzenész mesterkedése is, akik a gitáros srácokkal nagyon kifinomult összhangot teremtve, de saját arcukat megtartva gyönyörködtetik a hallgatót. Különösen közel áll hozzám Pat Mastelotto cinjeinek iszonyú szép csengése, ritkán hallani ennyire jó cinhangokat!
Ha szereted a változatos, néha "beteg", néha lágy, néha meg szimplán csak szép zenéket, feltétlen hallgass bele (több dalba is), hamar fogsz azonosulni vele, akarni fogod, kívánni fogod a hallgatását! Manson-rajongóknak, vagy powermetál fanatikusknak nem ajánlom. :)

 

Gyebnár Mónika

 
Hírek
Twister

Friss dal, klippel...

Bővebben...
 
Apey & The Pea

Betiltani nem tudták a kecskeméti koncertet, de nem lesz póló és lemez árusítás

Bővebben...
 
Cadaveres

Ma 3 órakor került bemutatásra a Cadaveres legfrisebb klipje a metal.hu webzinen.

Bővebben...
 
Echonald

KLIPPREMIER! VÁLTOZUNK - új dal a zenekartól

Bővebben...
 
Pennhurst

Diliházból az Arénába!

Bővebben...
 
Facebook
Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!