Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Az életben nem gondoltam, hogy én egyszer még Aerosmith ismertetőhöz ragadok billentyűzetet! És láss csodát (azt, mégpedig a javából!): meg kellett tennem.


A félreértések tisztázása végett le kell szögezzem, semmi bajom a csókos szájú Tyler papával és legénységével, ám nem állt hozzám igazán közel az a fajta populáris rockzene, amivel az elmúlt másfél-két évtizedet múlatták. A korai anyagaik azonban bejöttek, és most ahhoz az érához nyúlnak vissza. Sőt, még messzebbre, mivel a huszonötödik Aerosmith album a blues gyökereihez fordul. Ilyenkor kezdem újra elhinni, hogy aki valaha rockzenéhez nyúlt, az tiszta lelkű rockzenész marad több, mint százmillió eladott lemez és számtalan jó hírű díj elnyerése után is...
A 12 számos albumon egyetlen új Aerosmith dal hallható, a "The Grind", azonban ez sem üt el az ős-öreg muzsikák feldolgozásaitól, mivel ez is blues-rock, azonban egy modernebb hangvételű, balladisztikus (az egykori slágerük, a "Crazy" hangulatát építik bele a blues-alapba), ám mai hangzású, hangszerelésű, és teljesen Aerosmith-es. Ahogy azok a Dixon, Big Joe Williams vagy Muddy Waters, stb. dalok is, egytől egyig. De nem csak Tyler jellegzetes énekhangjától, hanem a feldolgozás műfajának azon jeles és dicséretes képviselete által, amiben az eredeti dal lényegét, hangulatát megtartva képes egy csapat a saját arcára igazítani a nótát. Amiben azonnal felismerhető, hogy ki követte el a feldolgozást, ám fontos marad a dal szerzői által megírt valóság-szelet is. Lehet, hogy az igazi mesterségbeli tudás ezen próbatétel teljesítése által ismerszik meg? Ki tudja... Az Aerosmith azonban bizonyította hozzáértését, s nem csupán eljátssza a dalokat, hanem előadja, érzéssel, tökös és keserű blues feelinggel, kihasználja a technika adta lehetőségeket, hogy maivá tegye ezt a majd' elfeledett világot, de nem a technika adja meg a zene lényegét, hanem a kezek-lábak, torkok, és ami a legfontosabb: lelkek; azok a srácok akik mindig is ezeken az emlőkön táplálkozva szívták magukba a zene szellemiségét. Nézzük csak meg az Aerosmith első, 1973-as albumát, az akkoriban divatos módon saját magukról elnevezett "Aerosmith" anyagot, vagy a 74-es "Get Your Wings", de a 75-ös "Toys In The Attic" albumokat, mindegyik bőven építkezett a bluesra... Arany, majd platina lemezekkel jutalmazták az akkori dalokat is már. Szóval nem véletlen a jubileumi album összeállítása, nem véletlen, hanem tisztelgés azoknak a muzsikusoknak, akik lökést adtak a későbbi sikereiknek.
A legzseniálisabb az új albumon a "kilenchúros" Big Joe Williams féle "Baby Please Don't Go". Ezt a dalt legtöbbször a hatvanas évek angol rockcsapata, a Them előadásában ismerhetjük, ami már önmagában is nagy nóta lett, ám Tylerék most akkora adag dögöt pakoltak hozzá, amitől az ember leszédül a székéről!
A nyitó Bo Diddley (alias Ellas McDaniel...)-féle"Road Runner" (a Beatles is játszotta!) is nagyon Aerosmith-es hangulatúra sikeredett, emellett igazi bulinóta! A gitár rock'n'roll-os / rockabilly-s hangzása mellett totálisan modern dallá faragták, azt hiszem koncerten hatalmasat fog ütni a dal!
A Muddy Waters "sláger" (Hobo által kis hazánkban is igen nagy népszerűségre ítéltetett magyar verziója az "Indulnod kell" a Kopaszkutyán jelent meg) nagyszerű kezekbe került, a slide gitár s a szájharmonika itt is arat, modern bőgővel és tökéletesen lefinomodott dobbal kiegészülten teljesen hiteles Aerosmith dal lett, a maga Waters által is eleve bennfoglalt örök korszerűsége együttes, mai győzelemre késztette a szerzőt s az előadót!
Az "Eyesight to the Blind" (Willie Dixon szerzeménye) -ban Tyler átváltozik hetvenéves, whiskyn gőzölt hangú, Mississippi-deltában gyapotszedésben meggörbült hátú négerré, hihetetlen, hogy ez a pasi ilyen is tud lenni! (ez a dal a The Who 'Tommy' című rockoperájában is szerepelt, hogy tovább soroljam a nagy neveket...). A csodás slide-gitár hangzásért felelős Joe Perry is nagyszerűt muzsikál!
A "Stop Messin' Around" (Peter Green írta a Fleetwood Mac-ben, de Gray Moore "is" játszotta...) Aerosmith-féle előadása közelebb áll az eredeti dalhoz, mint Gray Moore felfogásához, ám azt hiszem, ezzel tiszteleg igazán a szerzőnek, és a blues műfajának.
A Mississippi Fred McDonald-féle "Back Back Train" újfent csak a zsenialitás jelzőjével illethető nótává lett, ebben nem Tyler apuka énekel, átadta a mikrofont Joe Perry-nek, és azt hiszem (nem Tyler kisebbítése végett), hogy nagyon helyes döntés volt. Ebben a nagyon sötét bluesban Perry melegebb orgánuma kiteljesíti a hangulatot, s még egy igen kellemes női hang (Tracy Bonham) is megjelenik mögötte vokálként.
A lemez egyetlen számomra kissé elütő pontja a záró "Jesus Is On The Main Line", ami egy eredeti spirituálé, nem, mintha ezáltal nem kapcsolódna eléggé a blueshoz (Mississippi Fred McDonald eredeti hangszerelésében hallhatjuk), talán a túlzottan lecsupaszított volta, amerikai templomi kórusos hangzása talán remek volna egy spirituálé-koncerten egy arra megfelelő helyen, de szerintem nem ezen az albumon. Nem tudok azonban más ellenvetést felhozni a lemez ellen, és mivel az utolsó dalról van szó, megbocsáthatónak érzem ezt a kis kiugrást.
Nagyszerűen nyomja Tyler apuka, igazi szájhős lett, a szó nemes értelmében, hisz óriásikat énekel, tökéletesen tud azonosulni a blues vagy a rockabilly hangulatával, megmutatta, hogy mennyire is tud ő bánni a hangszálaival! Mellette a számomra igazán kiemelkedő Joe Perry érdemel külön elismerést, mind gitárral, mind a már említett Back Back Train-es éneklésével bizonyította, aki így tud játszani, annak a szíve örökké a rockért dobog, s dobogtatja meg ezáltal másokét is, akik csak hallgatói, élvezői ennek a csodálatos zenének!
Az Aerosmith jubileumi, huszonötödik albuma biztosan bekerül a legsikeresebb albumaik közé, nem csupán az eladási listákkal, hanem a "visszatérés a gyökerekhez" eszme kiváló művelése által újra meghódított "öreg" rajongóik szíve által is.

 

Gyebnár Mónika

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!