Végre
valahára megjelent a régóta ígért "csak dallamos részbol" álló Opeth
album ha-ha. Nem mondom, elég gyorsan dolgoznak a fiúk, hiszen pár hónap különbséggel
alkották meg a Deliverance címu elõzõ lemezt, és a mostanit. Persze ez nem jelenti
azt, hogy bármelyik is össze lenne csapva, vagy elnagyolt lenne, épp ellenkezõleg:
beért, jól átgondolt anyagokról van szó, a rövid idõ csak profizmusra utal.
Én arra számítottam, hogy olyasmi lesz az egész, mint a régebbi Opeth nótákban
a lágyabb, kellemesebb részek, de ebben tévedtem. Teljesen más, még azoknál
is nyugodtabb, lassabb, néha szomorúbb, pihentetõbb. Igen, nem gépeltem el,
valóban nyugtató.
Mindennek ellenére Opeth-es, a témák elég jellemzõek, de nincsenek túlvariálva,
nem technikás fitogtatás, hanem egyszerû, de nagyszerû. Az új basszgitáros is
jól eltalálta a stílust. Ami még érdekes: Mike Akerfeldt most még inkább megmutatja,
hogy mennyire tud énekelni, sokkal "lágyabban" használja a hangját,
mint általában, dehát ide ez is illett. Az album hét nótát ölel fel, ami nem
túl sok, de nem is kevés; pont elég egy kis merengéshez, lazításhoz. Szerintem
érdemes megvenni, Opeth-rajongóknak mindenképpen, de aki szereti a dallamos,
kissé melankólikus zenét, és mellozné a "hörgõs", durva metalt, annak
is bátran ajánlom.
Angel