A harmadik WOS lemez a magyar klasszikus doom metal egyik gyöngyszeme, ez már az elsõ hallgatásra bizonyossá vált. Az elõzõ, Sun Faced Apostles lemez is finom, érzékeny munka volt, de az ...And Hell Followed With Him...volt az az album, amely meggyõzött, hogy nekik van keresnivalójuk mind a magyar, mind a nemzetközi piacon.
A hangzás ugyanolyan magas színvonalú, mint az elõzõ lemezen, de Holdampf kolléga éneke valahogy ízesebben, veretesebben szól az elõzõ lemezhez képest. A Sun Faced Apostles egy kicsit egysíkúbb, homályosabb lett, ekkor még hiányoztak a gitáros Kemencei Balázs riffjei, számomra ezért tûnik kicsit
unalmasnak a kettes számú korong. A 3. WOS lemezt épp ezért a metalosabb riffelés jellemzi, és a mélyebb mondanivaló. Elég csak a borítóra nézni, és aki ismeri hazánk történelmét, az észrevehet egy pár utalást.
Ha viszont mûvészettörténeti szempontból nézem a lemezt, a Buried 1000 Times egy román kori, keresztény siratóének, amely egy nemzet fuldoklását énekli meg, amelyet "ezerszeresen eltemetett az áradat". Gyönyörû, kétségbeesett dal a hazájáért aggódó magyar ember ajkáról.
A Nails For The Crucifixion és a Crusade ezt a hangulatot viszik tovább, egészen a jelenkorig, és egyben az album egyik csúcspontját képezõ November-ig.
Szépséges himnusz az elnyomásról, komor hangulatával a novemberi, esõverte ablakokat látom magam elõtt, és a bezárkózást a (képzeletbeli és a valóságos) falak közé, amelyek olyan õsrégiek és tömörek,
mint a WOS muzsikája.
A November-tõl az Unchanged-en, a Cain-on és a Signs-on átível a történelem, majd visszatér a kereszténységhez a népvándorlás korán át napjaink intõ jeleiig, hogy elõbb a Signs refrénjében,
majd a záró tételben, a Stabat Mater-ben csúcsosodjon ki a lényeg.
Az album tartópillérei a Buried 1000 Times, a November és a Stabat Mater, a személyes kedvenceim.
A Stabat Mater, azt gondolom, a WOS esszenciája, összegzése: ha ezt a számot nem írják meg, az album is, és az eddigi munkásságuk is szegényebb lenne. Egy himnusz a fájdalmas Anyához, könyörgés a nemzetért, amelyet csak egy felsõbb hatalom segítsége menthet meg. A Stabat Mater erejét az ólomsúlyú riffek adják, és az a refrén, amelyet csakis Holdampf Gábor énekelhet: más nem tud ennyi érzést belesûríteni néhány sorba, mint õ. A Signs-ért pedig a gitárosokat, Füleki Sándort és Kemencei Balázst illeti az elismerõ szó.
Ez lemez nem születhetett volna meg, ha nincs ez az öt rendkívüli zenész, hogy valóban maradandót alkosson. Az ...And Hell Followed With Him...olyan gyógyszer, amelyet ajánlott túladagolni, ugyanis a WOS lelket simogató, fájdalmat átélõ és fájdalmat feledtetõ dalaiból egy olyan album született, amely
megmutatja a sötétségbõl kivezetõ utat. Remény mindig van, csak meg kell találni!
Ezek után kíváncsian várom a következõ WOS sorlemezt...
-Fester Addams-