Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Az Alhana egy pesti metál zenekar. Aránylag nehezen kategorizálhatóak, hiszen zenéjükben több stílus is érvényesül. Felmerül a Nightwish párhuzam, hiszen mindkét együttes 'frontembere' egy énekesnő, ám zenei téren a hasonlóság elég csekély. A zenekar honlapján fogalmazta meg egy látogató: 'tündér metál' - ezt pedig a banda el is fogadta.

Tündértánc című debütáló lemezüket 2005-ben adták ki, két demó (Csillagszellő-2002, Alkonyat-2004) és egy maxi (Az Utolsó Bárd-2005) után.
A felvételek a szolnoki Denevér stúdióban zajlottak, így a CD hangzása igen erőteljes.
Az albumon 11 szám kapott helyet; 6 új és 4 tétel újradolgozott változata, illetve egy intro.
Az 'Élj úgy' egy új szerzemény, amely akár a szabad élet himnusza is lehetne, 'A zafír égen túl' azonban egy régebbi szám, amely lassabb, kissé befelé fordulósabb, hiszen a változás és az elmúlás gondolatait járja körül. A 'Száműzött angyal' mind zeneileg, mind szövegileg egy eltalált szám, akárcsak az utána következő 'Az utolsó bárd'. Ez egy gyönyörű, lírai, nagyszerű szöveggel megtámogatott tétel. A 'Mágus' egy lassabb, latin mormolós kezdet után begyorsul, és egy igazán élvezetes számmá teljesül így ki. 'A sárkány őrei' számomra egy elgondolkodtató tétel, személyes kedvencem. Az 'Álomvilág' az álmokról, és azok beteljesüléséről szól, emellett pedig még igazi 'bulinóta' is. A 'Kísértet' pedig a szellemek kárhozatra ítélt sorsát, szenvedéseit meséli él, nagyszerű metaforaként az élők bizonyos fájdalmaira. A 'Vigyázz rám' egy gyorsabb szám, amely az ember másik felének megtalálásáról szól. Az utolsó szám a 'Csillagszellő', méghozzá a szimfonikus változata, melyben Barócsi Kristóf működik közre. Ez is egy szép, lassú, lírai tétel, amelynek a maxin megtalálható a rockos verziója is.
Mindent összevetve az Alhana egy olyan zenekar, amelyre érdemes odafigyelni, határozott zenei elképzelésekkel, erre nagyon jó példa a CD-jük, amit mindenkinek csak ajánlani tudok, hogy hallgassa meg. A demók letölthetőek a honlapról, ugyanitt további információk, érdekességek is találhatóak.

 

www.alhana.hu

Vivi

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!