Belépés
Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

InsideOut / Recordexpress

Alcímnek írhattam volna: "Hogyan váljunk klasszikussá?" Félreértések elkerülése végett most nem a "Remedy Lane" címû új albummal kapcsolatosan szeretném a "klasszikus darab" kifejezést használni. A "The Perfect Element" (2000) volt az, és ez csak most derült ki, hogy megérkezett az új album. Elõre elnézést kérek minden POS-fanatikustól, de számomra visszalépés a tavalyelõtti lemezhez képest. Ez nem azt jelenti, hogy vacak lenne az új anyag, vagy ilyesmi, csak egyszerûen nem érte el azt a szintet, amivel megalapozta a svéd csapat a világhírét. Nem találtam meg benne azt a pluszt, azt a speciális atmoszférát, azt a monumentalitást, a kevesebb több nemes elvének az oly nagyszerû alkalmazását, amit vártam. Ettõl még valóban egy remek darab, csak mintha nem ugyanazok a srácok, nem ugyanaz a Pain of Salvation csinálta volna. Daniel Gildenlöw ugyanolyan csodálatos hanggal énekel, de nincs olyan hatalmas refrén a lemezen, mint az elõzõn pl. az Ashes-é volt. Ugyanúgy felismerhetõek a jellegzetes POS-stílusjegyek, de ahol kevesebb kellene belõlük, ott sok van, ahol többet lehetne egy témát boncolgatni, ott túl kevés. Még most fontosnak tartom megjegyezni, hogy akinek tetszett az elõzõ, elõbb hallgasson bele az újba, mert biztos, hogy nagyon sokuknak tetszeni fog ez is, senkit nem akarok lebeszélni az albumról! Nagyon nehéz dolog egy tökéletes lemez után még jobbat (vagy akár ugyanolyat) írni! Vannak a Remedy Lane-en remek kis dallamocskák, riffek, finom szintihangzások, Daniel csodálatosat énekel végig. Értem, hogy a koncepciója egy lírai, vagy inkább filozofikus sztori, önboncolgatás, ami valahol megkívánja ezt a kissé analizáló stílust. Mégis, úgy érzem, számomra az a gondolat tûnik egyre valószínûbbnek - minél többet hallgatom a lemezt, annál inkább - , hogy itt a Zene van a zenészeknek alárendelve, nem pedig fordítva, ahogy az illene.
Azért van kedvencem persze az albumról, a harmadik nóta, a "Fandango", ahol hátborzongató kis disszonanciák szolgálják a zenei hátteret; vagy a negyedik, az "A Trace of Blood", ahol az elõzõ õrültsége átcsap dühbe. De ide sorolhatom még a hatodik nótát, az "Undertow"-t is, talán érzésvilágában ez áll a legközelebb a 2000-es albuméhoz. Vagy a kilences sorszámú "Dryad of the Woods", ami egy gyönyörû, lírai, akusztikus gitárból felépülõ instrumentális dal. Még a tizenegyedik "Waking Every God" is egy remek, a progmetál mûfaj hagyományaihoz nyúló szám, épp úgy, mint a befejezõ "Beyond the Pale" is. Ám ennek ellenére sem tudok ugyanolyan lelkesedéssel fülelni erre az albumra, nem kelt bennem elég mély érzéseket. Hiányzik valami a lemezrõl, ami a szépséget élettel tölti meg, nem tartom igazán egy egységnek az albumot, inkább egy progmetál opera képzetét kelti bennem. Ettõl függetlenül is, az elõzõ, már minden bizonnyal klasszikus album után kötelezõ meghallgatni a mûfaj szerelmeseinek a "Remedy Lane"-t is! Ha pontozni kellene, tízbõl nyolcat feltétlenül kapna, de azért csak ennyit, mert túl jó volt az elõzõ. Önmagában egy remek darab!

Gyebnár Mónika

 
Hírek
Twister

Friss dal, klippel...

Bővebben...
 
Apey & The Pea

Betiltani nem tudták a kecskeméti koncertet, de nem lesz póló és lemez árusítás

Bővebben...
 
Cadaveres

Ma 3 órakor került bemutatásra a Cadaveres legfrisebb klipje a metal.hu webzinen.

Bővebben...
 
Echonald

KLIPPREMIER! VÁLTOZUNK - új dal a zenekartól

Bővebben...
 
Pennhurst

Diliházból az Arénába!

Bővebben...
 
Facebook
Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!