Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

KIMNOWAK

A Repeta szokásos csütörtöki adásainak egyike után ültem le a Magyar Televízió elõterében Nagy Gergõvel, hogy életem eddigi legnagyobb sebességû interjúját elkészítsem. Gergõ ugyanis a televízióból rohant tovább Kaposvárra, ahol alig több mint két órával késõbb jelenése volt zenekarával. Mégis sikerült minden fontosat megkérdeznem tõle.

Azzal kezdeném, hogy ki mit csinált a Kimnowak elõtt?
Én például zenéltem Péterrel. 83-ban léptünk fel elõször közösen együtt, õ akkor 13 éves volt, én 14. Volt egy zenekarunk, a Cég. Akik ott játszottak, többé-kevésbé ma is közeli barátaink, pl. Dióssy Ákos, aki 85-tõl zongorázott a Cég-ben, és ma is velünk játszik a Kimnowakban. Emellett tanultunk, én pl. a Színmûvészeti Fõiskolára jártam dramaturg szakra, színházi munkákat csináltam, írtam, Péter pedig érettségi után színészként, táncosként dolgozott. Õ egyébként már 5 éves kora óta táncol.
És hogy alakult meg a Kimnowak zenekar?
Alapvetõen úgy, hogy az elmúlt évek alatt mi Péterrel elég közel kerültünk egymáshoz mind emberileg, mind zeneileg, és úgy gondoltuk, hogy nem engedjük el egymást és azt, amit gyerekként elkezdtünk csinálni, hogy fenntartsunk egy csapatot, egy közösséget. És 93-ban azt gondoltuk, hogy utoljára belevágunk egy új dologba.
Hogy-hogy utoljára?
Úgy, hogy nagy kedvünk már nem volt sok mindenhez, mert sok dolgot megértünk már a Céggel is, sikereket, kudarcokat is késõbb más zenekarokkal, és akkor azt gondoltuk, hogy csináljunk egy zenekart, ami nekünk fekszik. De szükségünk volt egy harmadik emberre, aki nálunk jobb dalszerzõ, és akkor Pribil Gyurira esett a választás, akit már szintén ismertünk vagy 10 éve, és megkérdeztük, hogy van-e kedve, és volt. A többiek viszont el voltak foglalva, ezért õk nem lettek állandó tagok, csak jöttek, amikor kedvük és idejük volt. Így elkezdtük együtt, és innentõl már ismert a történet.
Tehát azóta ugyanazok játszanak veletek?
Igen, csak a vokálos lányok cserélõdtek. Igazából semmit nem érzünk kötelezõnek magunkra nézve, azt csináljuk, amihez kedvünk van. Ha pl. van egy szám, amibe csellisták vagy fúvósok kellenek, akkor megcsináljuk, és arra az idõre õk is a zenekar tagjai.
Ez egy érdekes elképzelés. Tehát így készült el elsõ két lemezetek, a Tûz van babám és a Fekete Zaj, melyeket egy színdarab - Égésföld, így egybeírva - követett Veszprémben. Ezt el akartátok hozni Pestre is, miért nem sikerült?
Anyagi nehézségek miatt, melyek végigkísérik a zenekar pályafutását. Viszont Veszprémben és szerte a Dunántúlon csaknem 50-szer játszottuk ezt a darabot, és kb. 20-25. 000 ember látta.
Aztán - kb. fél éve - kijött az Utcazene c. albumotok...
Igen, ez egy olyan visszatérés-féle, mert elõtte hosszú ideig stúdióalbumot nem készítettünk, kislemezek, koncertválogatás jelent meg, a színházi darab zenei anyaga, és akkor összeraktuk ezt a lemezt.
És direkt lett tematikus lemez?
Nem, véletlenül alakult így, és azt mondtuk, hogy ha már így alakult, akkor teljesítsük ki. Ugyanis azt kezdtük el megfigyelni, hogy az idõközben kialakult dalok zenei szempontból egy fának az ágai. Konkrétan arra gondolok, hogy azonos zenei motívumok fordulnak elõ az egyes dalokban, más és más harcmodorban, de teljesen tudatosan azonos akkordmenetek. Elképzelhetõ, hogy elsõre nem lehet észrevenni, de szerintünk ez összefûzi a számokat. És szövegi szempontból is van azonosság, mert ezen a lemezen egy képzeletbeli város dalai hallhatók.
Errõl az elképzelt városról azt mondtátok, hogy olyan, amilyennek ti szeretitek Pestet. Ez engem azért lepett meg, mert én kissé depressziósnak, negatívnak tartom a szövegeket.
Szerintem nem negatívak a szövegek, mert ha megénekelsz egy negatív dolgot, azzal nem negatívságot sugallsz, hanem csak rámutatsz. Nagyjából tényleg ilyennek szeretjük Budapestet, de ebben benne van a pusztulás is, mert ez a város erõsen pusztul, de szerintünk erre a pusztulásra lehet úgy is tekinteni, mint valami épülésre, mert ami romlik, az valamilyen módon "tenyészni" is kezd. Gondoltuk, elmondjuk, hogy szerintünk most milyen állapotban van ez a város, ahol élünk.
Gondolom, az elmúlt néhány hónap másik fontos eseménye volt számotokra, hogy felléphettetek Jimmy Page és Robert Plant elõtt. Hogyan sikerült ezt elérnetek?
Ezt nem nekünk sikerült elérni, hanem a lemezkiadónknak, akik már régóta szerették volna, ha mi egy ismert külföldi elõadó elõtt felléphettünk volna. Ez már a Rolling Stones és az Aerosmith elõtt is felmerült, de akkor nem vezettek eredményre a próbálkozások. Itt viszont egy határozott felkérés jött, hogy legyen magyar elõzenekar, és ránk esett a választás. Jó volt, fõleg azért, mert egy olyan közönségréteg látott minket, akik valószínûleg még életükben nem voltak Kimnowak koncerten, hiszen a közönség döntõ többségében 30-on felüliekbõl állt. Nekik pedig már van pénzük arra, hogy lemezeket vegyenek, és jó lenne, ha meg is vennék. Nekem úgy tûnt, hogy sikeres volt az a kb. 35 perc, amit játszottunk, hiszen le is dobálhattak volna minket, de nem ez történt.
És miért volt ez a fellépés titok?
Azért, mert mi se tudtuk, csak elõtte három nappal derült ki.
És mik a közeli terveitek?
Koncertezünk szerte az országban, megpróbálunk minden olyan helyre eljutni, ahol még nem jártunk. Most leginkább fõiskolai és egyetemi bulikon játszunk, de klubokban is, és valahogy az évadot majd le kellene zárni egy nagyobb budapesti koncerttel. Még nem tudjuk, hogy hol, valami szabadtéri helyszínre gondoltunk, de az is felmerült, hogy legyen egy Kimnowak hajó. Ez azért jó, mert akinek nem tetszik, az sem tud elmenekülni, csak úszva.
A zenekar honlapja, ahol információk; biográfiák, koncertdátumok is találhatók: http://www.interpest.com/z/kimnowak
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

B. Timi

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!