Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Kiss Forever Band

Váry Marci már régóta sérelmezte, hogy a Rock Gyémántokban eddig még nem volt Kiss Forever Band interjú. A Szigeten sikerült elkapnom Maróthy Zolit, és mi sem volt természetesebb, azonnal leültünk és dumáltunk egy jót. Íme:

A Kiss tribute lemez megjelent immáron két, vagy három éve. Terveztek-e hasonló kiadványt, és ha igen, mit lehet tudni róla?
Igen, annyira terveztük, hogy már meg is jelent, fõként Magyarországon. Mint ismeretes, az elsõ lemezünk a Nephilimnél látott napvilágot, akik aztán szépen csõdbe mentek. Most a Tom-Tom Records karolt fel minket, aminek nagyon örülünk, mert érzésünk szerint végre jó kezekben van ez az egész. A CD különlegessége, hogy unplugged dalokat tartalmaz, hisz tavaly õsszel Magyarországon is adtunk pár ilyen bulit - meg persze Európa többi országában-, és ezekbõl összeválogattunk egy csokornyi felvételt. A Plug It Out címet kapta, hisz Kiss Unpluggedet nem akartunk csinálni, mert olyan volt már igazából, ha-ha! Ha minden igaz ez már két-három hónapja megjelent.
Még semmilyen reklámmal nem találkoztam ezzel kapcsolatban...
Igen, talán a sajtót mostanában kicsit elhanyagoltuk, bár ez nem volt célunk. Fõként a televíziókra koncentráltuk, ahol viszont a jelek szerint nem tudunk annyit, és olyan mértékben jelen lenni, hogy az megfelelõ promóciót jelentsen.
Boltokban hozzá lehet jutni a lemezhez, vagy csak bulikon?
A Tom-Tom Recordsnak normális terjesztése van, úgyhogy szerintem ezt sok helyen lehet kapni. De mondom, még kimondottan friss a lemez.
Magyarországon mennyire keresik a tribute lemezeket?
Nézd, én kicsit úgy látom -és ezek után lehet nagyképûséggel vádolni akár engem, akár a zenekart-, hogy amióta mi immáron 10 éve folytatjuk áldásos tevékenységünket, többen ismerték meg a Kiss-t.
Nyilván a fiatalabb generáció...
Részben. Aztán látni az embereket, hogy mekkora hányadukon milyen póló van... Pár éve ha elmentünk játszani egy fesztiválra vagy motoros találkozóra, még furcsán néztek ránk, és nem igazán tudták hova tenni a dolgot. Nem értették, hogy akkor ez most miért, miért Kiss, miért vannak kifestve... Ami nagyrészt köszönhetõ az utóbbi harminc év magyarországi média és sajtóviszonyainak, hisz a Kiss egy mocskos imperialista zenekar, aki ráadásul horrorisztikusan néz ki, így az ifjúsági lapokban nem szerepelhettek, csak rossz kritikák mellett.
A Wigwamban nem régen volt egy koncertetek, ahol a Kiss dobosa játszott veletek, illetve osztott aláírást, beszélgetett és fotózkodott a rajongókkal. Eric Singer ha jól tudom nagyon jól tûrte a rohamot, bár sajnos a Wigwamban nem volt telt ház...
Ennek a reklám oldalával nem foglalkoztam, úgyhogy arról nem tudok nyilatkozni, viszont nem mondhatom, hogy telt ház volt. Szerencsére üres sem volt a klub. Azonban úgy érezzük, hogy aki eljött, azt iszonyatosan érdekelte a dolog, hisz biztosan tudta, miért olyan nagy név Eric Singer, és biztosan tudta, hogy hogyan tud dobolni. Természetesen hétköznap, reklám nélkül megszervezni egy bulit nem jelenti azt, hogy tömve lesz a helység, ám ezzel tisztában voltunk. Mivel Eric folyamatosan turnézik Alice Cooperrel, elõzõ nap még Németországban játszott, aztán egy nap szünet, és két nappal késõbb meg már azt hiszem Mineapolis volt terítéken. Az Alice Cooper menedzsmenttõl úgy kellett kikönyörögnünk Ericet, hisz egyetlen szabadnap volt, és sikerült elintéznünk, hogy míg a többiek Németországból repültek haza, addig Ericet mi áthoztuk kocsival, és másnap, Budapestrõl indult a gépe. Olyan hirtelen jött az egész, hogy nem gondolkozhattunk egy hétvégi buliban, így csak annyi idõnk volt, hogy a rövid átfutású magazinoknak leadtuk a híreket, és elmentünk a kereskedelmi tévék reggeli mûsorába elmondani a dolgot. Hatalmas öröm volt látni az emberek arcán azt, hogy élvezik, hogy mindent tudnak a Kissrõl, mindent tudnak Ericrõl. Feltehetõen nagyrészük zenész volt, hisz egy amerikai rocksztár nem minden nap jön Budapestre, hogy aláírást osszon, hogy fotózkodjon és hogy beszélgetni lehessen vele. Nagyon közvetlen figura volt, senkinek nem mondott nemet, így mikor már két órát csúszott a koncert, akkor már nekünk kellett rászólnunk, hogy játszani fogunk. De ez egy olyan dolog, hogy nekünk, rajongóknak felemelõ érzés volt azzal játszani, azzal egy öltözõben lenni, és azzal közös deszkákon állni, akit tizenöt éves korunk óta csak bámulunk a tévében. Koncert alatt néztünk is hátrafelé elég gyakran, alig tudtuk elhinni! Nagyon jó volt, iszonyatosan örültünk.
Mi az oka, hogy viszonylag keveset játszotok Magyarországon?
Mert sokat játszunk külföldön. Ennek több oka van, az egyik az, hogy mi nem akarunk belemenni olyan vidéki bulikba, amiknél az adottságok és következmények esetleg nem olyanok, amiket mi elvárunk. A baj az, hogy mi egy igényes zenekar vagyunk, szeretjük, ha van öltözõnk, ha van elég hely a színpadon, hogy a show elemeket felpakoljuk, ha lehet tüzet fújni a színpadon, és ezek nélkül sajnos egy Kiss Forever Band buli nem létezik, hisz ezek az igények sok vidéki rock kocsmát kilõnek. A másik ok, hogy szerencsére nagyon sok külföldi meghívást kapunk, most volt például egy belga mini- turnénk, ami nagyon jól sült el, és ez nálunk azt jelenti, hogy újabb meghívások lesznek. De most van készülõben Hollandia, hamarosan megyünk Franciaországba, illetve Spanyolországból is elég komolyan érdeklõdnek a zenekar iránt. Tavaly kilométereket tekintve majdnem körbeutaztuk a földet, hisz ha jól emlékszem 30-40 000 km-t tettünk meg.
És maga a Kiss mit szól ehhez a sikerhez?
Amennyire tudjuk ismerik, találkoztunk is velük, nyilvánvalóan a lemezt is elõzetesen el kellett küldenünk nekik, mert mint bizonyára tudod abból elég sok szerzõi jogi probléma adódott már a világban - nem egyszer maradtak le számok albumokról -, hogy az eredeti zenekar nem egyezett bele. Nekünk ilyen téren nagy szerencsénk volt, mert két hét alatt már vissza is jött a levél, hogy ok, rendben, hadd szóljon!
Mi a véleményed az internetes zeneletöltésrõl?
Nézd, nem vagyok kiadó, szóval konkrét számokkal semmit nem tudok alátámasztani, de lassan oda fogunk jutni, hogy senki nem fog tudni eladni lemezt. Ilyen téren nagyon hátrányosnak tartom, nézz meg egy koncertet, sok zenekarnak ezrek nézik a bulijait egy koncerten, és mégis, mikor megnézed a kiadó statisztikáit, mennyit adott el a zenekar? 293 darabot, pedig csak az elõzõ este többen voltak. Bár a kazettamásolásnál is voltak ilyen dolgokból problémák, digitális hanghordozóról lévén szó a helyzet szerintem súlyosabb, mert ugyanolyan tökéletes minõségben másolható. Mivel tanár vagyok, a gyerekek folyamatosan hozzák nekem az új CD-ket, ám én úgy vagyok vele, hogyha valami tetszik, akkor azt meg is veszem.

www.kissforeverband.hu

Rob

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!