rockgyemantok.hu

Kis halasztás után december 19-én telefonvégre kaptam Jorn Lande-t, a Millenium-ból vagy az Ark-ból ismert szuper-énekest, nemrégiben megjelent albuma, a 'Worldchanger' ürügyén. Arról mindenkit biztosíthatok, hogy a beszédhangja is ugyanolyan kellemes, mint amikor énekel! Jöjjön hát az interjú!

Szia, alig vártam már, hogy végre beszélhessünk! Vágjunk is a közepébe: bárki hallhatja, hogy milyen csodás hangod van. Tanultál-e énekelni, vagy valamilyen hangszeren játszani suliban?
Nem, semmi ilyesmit nem tanultam. Tudod, nagyon fiatalon belecsöppentem a zenébe, mivel az apám is zenész volt, csak hozta haza a lemezeket sorra, én meg vele hallgattam. Ez még a hetvenes évek elején volt. Olyanokat ismertem meg nagyon ifjan, mint a Kansas, a Sweet, Deep Purple, Whitesnake, Rainbow, Free, most csak ezek ugranak be, de persze még rengeteg van. Apám is nagyon fiatal volt még, amikor én megszülettem, így õ még aktívan zenélt sokáig, azt hiszem a késztetéseim java ennek köszönhetõ. Voltak ideáljaim, mint Ronnie James Dio, David Coverdale, Paul Rogers meg még egy pár ilyen arc, akik mind abban a korban váltak híressé. Mindegyikõjüket nagyon szeretem! De volt még a Foreigner, a Manfred Mann-féle csapat, de tényleg sorolhatnám még sokáig.
Hát, igazán szép sor így is. Mesélnél a gyerekkorodról?
Egy kis közösségben nõttem fel, egy faluban Norvégia szívében, Rjukan-ban. Van némi történelmi összefüggése is a helynek, mert talán tudod, Hitler itt akarta a nehézvíz-gyárat elfoglalni, tehát van jó néhány saját hõsünk is. Amúgy a suliban amolyan fenegyerek voltam, mindig kilógtam a sorból, talán mert kicsit más voltam, haladóbb szellemû, mindenki különcnek tartott, sokan egyszerûen csak kinevettek. Nagyon szerettem könyvtárba járni, imádtam a történelmet, meg a nyelveket, ezekbõl jó is voltam mindig. De ha valami nem izgatott, azzal nem foglalkoztam. Már körülbelül 5-6 évesen tudtam, hogy énekes akarok lenni, ha megnövök, mindenképp a rockzenében láttam a jövõmet. Szóval szép terveim voltak, de csakis azt tanultam, ami érdekelt.
Nagyon sok zenekarban énekeltél már korábban is, nekem az Ark a kedvencem ezek közül. Épp ezért érdekel, hogy a szólókarriered mellett folytatni akarod-e velük is a munkát?
Az Ark tölti ki idõm legnagyobb részét, legalábbis az elmúlt évben így volt, de persze volt mellette másra is azért még idõm. Többek közt ezért sem volt túl egyszerû megcsinálni a szólólemezemet, kidolgozni a saját koncepciómat. Talán jövõre kicsit több idõm lesz. Az Ark is turnézni fog, van egy Amerikában megjelenõ új anyagunk is, van egy új amerikai menedzserünk, Paul Ewing, aki a Warner Music-nál dolgozott elnökhelyettesként. A kiadónkkal együtt õ most az amerikai ügyeinkkel foglalkozik. Az említett új anyag a jövõ év elején fog odaát kijönni, aztán nekiállok új számokat írni a következõ szólóanyagomhoz is. De közben a Helloween egykori tagjaival is készül egy albumom, Roland Grapow és Uli Kusch, a régi dobos társaságában. De errõl majd késõbb akarok csak nyilatkozni, mert még nincs minden letisztázva körülötte. A legfontosabb számomra, hogy érdekeljen valami, akkor teszek csak érte lépéseket, csak akkor állok neki valaminek, ha teljes figyelemmel tudok fordulni felé. Mindenképp szükségem van az õszinteségre, a minõségre, a felszabadultságra, a zenének valami valódi érzést kell tükröznie, ha mindezt érzem benne, akkor jöhet csak a munka.
Mit tudnál mondani az Ark következõ albumáról? Mikorra várhatjuk?
Talán jövõ év szeptember - október körül, azt hiszem még sok idõt kell vele eltöltenünk, meg még azért van mit népszerûsíteni is a csapaton, kell pár jó koncertet is csinálnunk. Lesz tavasszal egy turné is, de aztán szeretnénk elmenni pár fesztiválra is. Persze kell még pár számot is írnunk a következõ anyagra, ugyan van már néhány, de kell még több. Aztán ott van még a felvétel elkészítésének ideje is, amit július-augusztus körül tervezünk.
Talán Budapestre is eljössz, akár az Ark-kal, akár a szólóanyagoddal? Várhatunk rád?
Remélem igen, említettem egy turnét, ez nyár elejéig nem jön össze, talán valamelyik fesztiválra fogunk inkább eljutni hozzátok, de ha ez turné formájában történik, akkor valamikor az
elkövetkezendõ 6-7 hónapban lesz.
Az albumod zenészeit elég érdekes környezetbõl szedted össze, itt van például a Mayhem-bõl Hellhammer. Hogy jöttetek össze?
A gitáros srác, Tore és én barátok vagyunk jó néhány éve már, a bõgõs srácot is legalább tíz éve ismerem. Hellhammer kb. másfél éve került a képbe, igazából a gitáros hozta, õ nagy rajongója volt, és épp ekkor kerestük az új albumhoz a dobost, szóval jól összejöttek a dolgok. Akkoriban a Mayhem-mel koncertezett, aztán amikor visszajött, meghallgatott pár készülõ nótánkat. Tudod, korábban játszott a Kovenant-ban is, ami egy black metal csapat, tehát valóban volt benne erõ, a játéka olyan volt, mint a pörölycsapás, és bár sokkal keményebb zenékben nyomult elõtte, tetszett neki a mi anyagunk is. Nagyon technikás, színt hozott a zenénkbe a másságával, és úgy hiszem remek választás volt, nagyon jó hatása volt az album végeredményére. A zenekar amúgy nagyon egyszerû, csak a bõgõ, dob, gitár és ének áll össze egységgé.
Mit jelent az album nyitódalának, a 'Tungur Knivur' -nak a címe?
'Súlyos Kések' vagy 'Súlyos Pengék' a jelentése, még a viking háborúskodások idejébõl van a szöveg témája, ezért úgy gondoltuk, jó cím lesz ez! Izlandi, azaz ónorvég a szó maga. Izlandon még ma is szinte ugyanazt a kiejtést és nyelvezetet használják, mint ezer éve Norvégiában. Amikor a norvégok, akik nem akartak részt venni a keresztes háborúkban, vagy nem akartak áttérni a keresztény hitre el kellett, hogy hagyják Norvégiát, Izlandra mentek. Ott remekül élhettek a régi hitükkel, szokásaikkal, senki nem zavarta õket Thor vagy a Valhalla emlegetésében. Azért kellett kivándorolniuk, mert ugye az ország nagyobbik része áttért a kereszténységre, akik meg nem akartak, azokat egyszerûen elkergették. Ez a dolog nagyon összekapcsolja a két országot. Ha visszanézek a történelembe, olyan, mintha átnéznék Izlandra.
Pár szót azt hiszem megérdemel Christine is, aki ha jól tudom, a barátnõd, és egy remek dallal szóltál hozzá az albumodon. Mesélnél róla?
Hatalmas része õ az életemnek, sok dologban benne van, amit csinálok. Benne van a dalaimban is, mindenben amit írok. Nem csak azt jelentjük egymásnak, hogy van az életünkben szerelem, hanem ennél sokkal többet, õ mindent sokkal jobban megért, átél velem kapcsolatban, mint a korábbi barátnõim. Nagyon jól tud figyelni dolgokra, érdeklõdõ, szóval szinte beleolvad a dolgokba. Amikor fáradt vagyok, vagy rossz a kedvem, õ azonnal mellettem van és helyreráz. Nem kellett a kedvéért megváltoznom, õ annak szeret, aki vagyok, ha õ valamihez hozzányúl, akkor az professzionálisan van megcsinálva. Mondhatnám, hogy õ a jobbik felem. Nagyon sokat tesz értem. Õt megelõzõen nagyon depressziós voltam, nem hittem el, hogy a szerelem lehet ilyen erõs, fõleg nem azt, hogy velem ilyen megtörténhet, ilyen minõségben, és ilyen magas lángon. Tudod, amikor az emberben kialakul egy kép, és aztán az széttörik, akkor nagyon hihetetlen, hogy valaha is képes lesz újrakezdeni. Klasszikus sztori. Azt hiszed, hogy semmi sem fog történni veled, nem fog megváltozni a helyzeted, de aztán egyszer csak megesik a csoda. Amikor õ jött, megváltozott az életem, értelmet és hitet kapott, jobb lett és érdekesebb. Ezzel most nem azt akartam mondani, hogy sajnálni kell a szomorú múltam miatt, hanem azt, hogy milyen hatalmas ereje van az igazi szeretetnek és szerelemnek! A dalban, amit írtam neki érezni lehet ezt az erõt, a tempóban, a belõle áradó pozitív energiákban, dögös és erõs is a dal, pont, mint a kapcsolatunk Christine-nel!
Mik azok a dolgok, amit komolyan utálsz a zenében?
Nem szeretem az olyan zenéket, amiket könnyen össze lehet dobni, amik igénytelenek. Ez probléma a piacon is, hogy a minõségi, valamit kifejezõ zenéknek nincs igazán hely. Az olyasmik viszont, amik csak rövid idõre keltik fel a figyelmet, mindenhol ott vannak, hogy aztán újabbak lépjenek rövid idõ alatt a helyükre. Egyes nem túl jó zenészek hangoskodnak magukról, csak, hogy felkeltsék az érdeklõdést, aztán eladnak egy rakás lemezt, és mindezt csakis a pénz miatt teszik, nem a zene szeretete miatt. Nem szeretem a kategorizálást sem. Ezek a dolgok a nyolcvanas évek közepe táján kezdõdtek el, túl sok a színvonaltalan zenekar. Pedig inkább zenének kellene lennie, valahogy úgy, hogy a zenész idealista is kellene, hogy legyen, aki a zenéért és a rajongókért dolgozik elsõsorban, nem a pénzért. A minõséget kellene eladni a srácoknak, azt, hogy gondolkodjanak el a zenéken, hogy érezzenek a zenékbõl valamit, ami csak az övék. Ez ugyan nem a piac követelményeinek leginkább megfelelõ dolog, de ennek kellene felülkerekednie. A jó zene felébreszti a fantáziát, képszerû, olyan, mint egy jó könyv, amit ha elolvasol el kell képzelned. Ugyan elég vacak a zenei színtér összességében, de már elindult egy javuló tendencia. Jobb most, mint mondjuk 5 éve volt, már elkezdik felismerni az emberek a bennük rejlõ igényeket és nem mindent a piac diktálta trendek alapján fogadnak be, hanem keresik a jó dolgokat. Talán a világban történõ dolgoknak, New York-nak, a terrorizmusnak, a gazdasági visszaesésnek is van ehhez köze. Az emberek egyre inkább megértik, hogy vannak örök értékek, olyanok amiket nem vehetnek el tõlük semmilyen módon, talán közelebb jutottak a valóságos élethez a sok mûanyag után, már nem a mindennapok szétpattanó buborékait csodálják, hanem a belsõjükre kezdenek figyelni.
Említetted New York-ot. Egy ismerõsöm Magyarországról kinn volt az Ark prágai koncertjén, ami szeptember 11-én volt, beszélgetett veletek, meg fotóztak is pár barátjával, talán emlékszel is rájuk. Õ említette, hogy a dobosotok, Jon Macaluso a World Trade Center mellett lakik a barátnõjével, aki otthon volt akkor. Mi történt a lánnyal, jól van?
Nem csak Jon, hanem a bõgõs is ott lakik, de volt a csapatban még a roadok közt is amerikai, szóval teljesen kész voltunk a hírek hallatán. Mindenki aggódott, próbáltunk telefonálni, de ugye nem mûködtek a telefonok sem, szóval teljes volt a kétségbeesésünk. Elõször azt hittük, hogy valami trükkfelvételt látunk a tévében, mint mondjuk a Függetlenség Napjában, a filmben, és csak elég sokára derült ki, hogy mindenki rendben van otthon. Sokan, akiknek ismerõseik, rokonaik voltak, berohantak az épületbe, aztán amikor jött a második gép, õk tökéletesen a halálukba rohantak akkor, voltak köztük ismerõsök is. De egy ilyen dolog mindenkinek az életében megeshet, bárki közel kerülhet egy ilyen helyzethez manapság. Emlékszem egyébként a magyar srácokra, beszélgettünk velük egy darabig.
Említetted korábban a norvég nyelvet. Ismerek pár igazán szép hangú norvég énekesnõt, például Kari Bremnes-t vagy Elisabeth Karsten-t, akik norvégul énekelnek, és talán épp ezért nem lettek világszerte híresek. Mit gondolsz errõl?
Elég nehéz megérteni a norvég nyelvet, meg persze egy csomó más nyelvet is. Az írek például népszerûek, mert az õ nyelvük közel áll az angolhoz, hangzásában feltétlenül, így könnyen befogadható. Talán a németeknél és a franciáknál lehet anyanyelven elõadott dalokkal is igazán népszerû és sikeres valaki, azt hiszem ez a két ország a legmegfelelõbb az önkifejezésre. Ami a nyelvet illeti, talán azért nem jön be a többieknek, mert nekik nagyon keménynek tûnik, de azt hiszem a németek fejlõdnek e téren.
Gondolod, hogy az EU megfelelõ teret tud majd biztosítani a kis nyelvek és kultúrák megtartására?
Talán pozitív lesz a hatása, nem hiszem hogy olyan nagy lesz a különbség a mostani helyzethez képest, de sok tekintetben elõnyös lesz. Aztán az Unióban megnõnek a lehetõségek, olcsóbbak is lesznek a dolgok, például az élelmiszer, ez elég fontos különbség. Azt hiszem minden országnak szüksége van arra, hogy megóvja a saját kultúráját, de persze azzal, hogy az emberek bárhova szabadon költözhetnek, más irányba is változhatnak az esélyek.
Kerestem a honlapodat, de csak a "Szerkesztés alatt" feliratot találtam. Mikor nézhetünk meg ott is?
Nagyjából elkészült, talán Karácsony körül már meglesz minden, szóval pár héten belül mûködni fog.
Mit gondolsz általában az Internetrõl?
Két oldala van. Egyrészt hatalmas esélyek rejlenek benne, elsõsorban arra gondolok, hogy ha van egy jó ötleted, felteheted, megvalósíthatod magadat a neten, és ez a következõ években csak erõsödni fog, azt hiszem. Mindenki a piac csúcsára akar jutni, és a net segítségével olyan dolgokat is elérhet, amik e nélkül lehetetlenek lennének. Egy csomó fejlõdés most indult be, ezeknek az elkövetkezendõ években lesz meg a pozitív hatásuk. De emellett a kommunikációra kifejtett hatását rossznak tartom. Nem kell már találkozni, beszélgetni valakivel, elég, ha "dobsz neki egy mailt", nem kell vállalnod az arcodat a mondanivalódhoz. Szóval személytelenné tette a kommunikációt. Itt az üzleti dolgokban is tisztességtelenebb lehetsz, nem kell kiállni és vállalni a felelõsséget a szavaidért, nincs olyan súlyuk a dolgoknak, mint régen. Olyasmi ez, mint amit a telefon feltalálása okozott régen, nem kell megkeresned azt, akivel megbeszélni valód akad. Sokszor e-mailek tömege zúdul rád, amikre jó lenne válaszolni, de nincs rá idõd, így vagy nagyon összecsapod, vagy nem is válaszolsz. De ha akarsz még másnak is mutatkozhatsz, mint aki vagy. Mindezek ellenére általában jónak tartom, ha valaki meg tudja tartani mellette az emberi kommunikáció alapszabályait.
Szereted a klasszikus zenét? Van kedvenc zeneszerzõd?
Nincs kimondottan kedvencem, szeretem Bach-ot, Mendelssohn-t, Beethoven-t, de inkább úgy általánosságban szeretem a klasszikusokat. Akit igazán szeretek, az egy bizonyos karmester, Herbert von Karajan, az általa vezényelt mûvek mindig valami különös érzéssel telnek meg, tényleg beleteszi a lelkének egy darabját a zenékbe, akármit is dirigál éppen. Az õ felvételeit kivétel nélkül szeretem.
Most szeretném elmesélni neked, mi jutott eszembe az albumod borítója láttán. Biztosan ismered a holló és a róka meséjét, érdekes, hogy pont egy holló ül a borítón a neved egyik betûjén. Valaki megbízta a rókát, hogy vegyen rá téged az éneklésre, holott õ nem is a sajtot kívánta, csak téged akart hallani, ahogy dalolsz?
Ismerem a mesét, haha, a sajtot viszont én is szeretem, de ettõl függetlenül bármilyen rókának odaadom, ha énekelhetek cserébe!
Milyen sajtokat szeretsz?
Van egy remek fajta itt nálunk, a neve szerényen csak Norvégia... A franciák sajtjait is szeretem, de itt vannak a németek és a hollandok is pár remek falattal. Az erõteljesebb, markánsabb ízek híve vagyok, de sokféle megfordult már a hûtõmben. Az a lényeg, hogy legyen érdekes íze, lehet jó fûszeres is, mivel amúgy is nagyon szeretem a fûszeres, csípõs ételeket.
Hát akkor a magyar konyha biztosan elnyerné a tetszésedet, egy okkal több, hogy gyere el hozzánk!
Igen, ezt a tényt sem fogom kihagyni a számításokból! Hahaha!
Hallgattam az album végén a macskák kórusát. Kinek a macskái énekelnek?
Nem tudom, ugyanis egy könyvtárban kerestem a megfelelõ macskanyávogás-felvételek közt, mindenképp akartam az albumra tenni. Eredeti nyávogás, olyan, mint amit az ember az udvarban is hallhat, vagy képzeld el, hogy egy házba zárt cica miként nyávog, szinte kiabál, ah ki akar jönni. Nagyon tetszik amikor nyávognak, érdekes, érzelmes hangjuk van, és az emberben is érzelmeket keltenek, van a nyávogásukban valami sötét, de nagyon valóságos! Muszáj, hogy reagálj a hangjukra, egyszerûen úgy szólnak hozzád. Néha egészen olyan a miákolásuk, mint a gyereksírás. Persze van egy adag vicc is az ötletben.
Szereted a macskákat amúgy? Van is esetleg macskád?
Nagyon szeretem õket, de most, hogy a városban lakom, nincsen. Régen, amíg falun laktunk, sok macskám volt, olyan "erdei" macskák, amik itt Norvégiában elterjedtek, a hatalmas bundájúak, csíkosak, kicsit barnás színûek, és egészen vadmacska-kinézetük van. Ezek a cicák szeretnek kinn lenni, nem nagyon tûrik a lakást. Igen nagy termetûek, és erõsek, nem ismernek félelmet, szóval biztos van ebben a fajtában egy jó adag vadmacska-vér is.
Az úgynevezett "norvég erdei macskáról" beszélsz? Ez nálunk egy rendkívül drága pedigrés fajta!
Igen, de itt teljesen átlagosak, mindenhol vannak vidéken, ahol van helyük szaladgálni, vadászni, a bozótban elrejtõzhetnek, és nincs szemét, mint itt a városban. Szóval ezért nincs most macskám csupán.
Jorn, hol láttad életed legszebb napnyugtáját?
Azt hiszem, itt van a legszebb Észak-Norvégiában. Itt van ugye az éjféli nap, akkor igazán gyönyörûek a színek, olyan megtört fakó fény ural mindent. Fõleg télen a sarkvidéken szép, azzal a megdermedt, fagyos, végtelenül nyugodt környezettel az igazi, távol a várostól, amikor csak a hegyek vannak körülötted. Épp ezeknek a dolgoknak az összhatása teszi számomra a legszebbé, ilyenkor az égbolt színe teljesen hihetetlen, hûvös vadságot tükröz.
Mit kívánnál, ha egy tündér felajánlana neked három lehetõséget?
Elõször is békét, az a legfontosabb a világnak. Ha lehetséges volna, azt, hogy száz évig éljek, meg persze egészséget. Mit kezdenék a száz évvel e nélkül? Hahaha!
Minden skandináv ország nagy figyelmet fordít a környezetvédelemre. Mit gondolsz, ez a jó példa a globalizmussal szemben eléggé idõben van még ahhoz, hogy kihúzzuk a Földet a mocsokból?
Úgy hiszem cselekedni mindig van még idõ. Sosem késõ hozzáfogni. Persze lehet, hogy mindent megteszünk, aztán jön egy kisbolygó vagy valami égitest, becsapódik a Földbe, és minden rapityára megy egy pillanat alatt. A legtöbb, amit tehetünk, hogy a dolgokat a tudásuknak megfelelõen rendezzük el, és ne a gazdasági érdekek diktáljanak mindent, hanem az ésszerûség. Ha valaki azt mondja, hogy már elkéstünk, ne is kezdjünk hozzá a dolgok jobbá tételéhez, az számomra egyszerûen irracionális gondolkodásmód. Mindig minden lehetõséget meg kell ragadni. Nem szabadna, hogy az életszínvonal emelése legyen az elsõdleges dolog, a mindig drágább és több cucc felhalmozása, csak mert a tévéreklámok erre sarkallnak. Ez a dolog az, ami leginkább az emberi szabadság megnyirbálása! Az embereknek már egy normális étel elkészítésére sincs idejük, vesznek valami félkész, íztelen vacakot, ami pár perc alatt kész, és közben elfeledik, milyen a friss zöldségek zamata, milyen egy étel illata, amikor készül, hiszen erre már nincs idõ. Ha elkezdesz aggódni, az azt fogja eredményezni, hogy rájössz, a mindennapi életed tele van egy rakás felesleges dologgal, cselekedettel. Többet kell dolgoznod, hogy mindent elérj, és semmi másra nem marad idõd, elfelejtesz élni. Nagyon nagy a kísértés, de azt hiszem valahol csapdában is vannak, elakadtak az emberek ebben a hajszában, amikor elvárják tõlük, hogy ezzel vagy azzal rendelkezzenek, mert különben nem számítanak a közösség teljes értékû tagjának. Ez mind baromság, ezen kellene elõször változtatni, meg a kormányok adópolitikáján, hogy a környezetbarát dolgokat ne adóztassák agyon, sõt, inkább büntetni kellene a feleslegesen megtermelt vacak szemeteket, amiket mindenhol el akarnak adni neked. A változtatás is rengeteg pénzbe kerül, de ahogy múlik az idõ, csak még drágább lesz. Alapvetõen nem tudom, hol lehetne ezt elkezdeni, de elõször az embereknek kellene ráébredniük, mindenkinek személyesen, eldönteniük, hogy nem adnak ki pénzt a környezetre ártalmas dolgokért, és ha õk komolyan gondolják, akkor a politika is kénytelen lesz változtatni. Ezzel a kultúra is nagyobb teret nyerhetne, hiszen újra lenne idõ a hagyományos dolgok, a nyugodt életmód fenntartására, ha túlóra helyett a piacra sétálhatnál ki válogatni a megfelelõ ebédnek valók közül, amiket kényelmesen elkészíthetsz az beléd sulykolt egyenkaja helyett. Persze mellesleg ez még az egészségre is remek hatással lenne.
Utolsó kérdésem némi nosztalgiával színezett. Az albumodról eszembe jutottak a korai nyolcvanas évek, amikor még minõségi rockzenét lehetett hallani a rádiókban és slágerlista-vezetõ volt egy Asia vagy egy Styx nóta, szóval gondolod, hogy esetleg visszatérhet valami ilyesmi?
Azt hiszem, már most itt is vannak ezek az idõk, persze nem ugyanabban az értelemben, de például 5 éve nem mehettem volna ezzel a zenével turnézni, most meg akárhova megyek, legtöbbször tömeg vár, a koncert után odajönnek hozzám az emberek és megköszönik a zenémet, és nem azért, mert olyan piszokul különleges vagyok, hanem mert nekik szól, amit csinálok. Szóval valami mindenképp megmozdult, jó irányba, egyre inkább éhesek az emberek a minõségi zenékre. Épp ezért tudott megerõsödni egy csomó független lemezkiadó is, a piac is átvett valamit ebbõl a ritmusból. Mindez csakis azért lehetséges, mert igény van a Zenére, és hiszem, hogy még csak jobb lesz a helyzet. Mivel elég közvetlen kapcsolatban vagyok az emberekkel, a rajongókkal, a zeneszeretõ közönséggel úgy általában, tudom tõlük, hogy õk is észrevettek már változást, nagyon nyitottak és várakozásteliek. Ezek a dolgok tõlük, az õ akaratuktól és elkötelezettségüktõl lettek ilyenek, attól, hogy képesek rácsodálkozni tágra nyílt szemmel egy jó zenére újra!
Hát akkor fejezzük be azzal, hogy a minõségi zene mindörökké élni fog! Szeretném a magyar rajongóid jókívánságait és üdvözletét közvetíteni még neked, és azt a kérésüket, hogy csinálj még sok remek albumot! Meg persze boldog Karácsonyt és eredményes új évet neked és Christine-nek is!
Köszönöm, és én is hasonló jókat kívánok nektek!

Gyebnár Mónika