Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Revrock

Másfél éve létezik a kecskeméti Revrock, akik a klasszikus magyar rockzenei alapokat veszik elõ, mai hangzásban, élükön egy csinos énekesnõvel! Kérdéseimre a zenekar dobosa, Dósay Dávid válaszolt!

Mivel Ti még új zenekar vagytok, arra kérnélek, mutasd be a zenekart, mikor alakultatok, tagok stb.
A zenekar 2005. március-április környékén alakult. Az akkori tagok (a belépésük idõrendjében): Nusser Ernõ /gitár/, Kapás György /bassgitár/, Dósay Dávid /dob/, Marssó Rita /ének/ és Héjjas Krisztián /billentyû/. Kezdetben P.Mobil és P.Box dalokat játszottunk, tehát a "klasszikus" magyar rock-hoz nyúltunk vissza, egészen a gyökerekig (80-as évek elejéig). Ezt követték a külföldi feldolgozások és a saját szerzemények.
Megalakulásunk után, bõ fél évvel, Krisztián kilépett a zenekarból. Innentõl, 2006 áprilisáig, a Rock Café-s Tehetségkutatóig, négyen nyomtuk. A versenyen megismerkedtünk Kardos Gyulával, aki (mint már korábban is pár alkalommal) hangosított bennünket. Megtetszett neki a banda és a stílus, amit képviselünk, nekünk pedig szükségünk volt egy jó billentyûsre. Hát így lett ismét öt tagú a csapat
.


Korábban Retrock néven mûködtetek, és idén lettetek Revrock. Miért kellett nevet változtatni, és mit takar a Revrock név?
A név változtatás oka meglehetõsen egyszerû, ugyanis ez a név, hogy "RetRock", már le volt védve, egy pesti ruházati cég által, akikkel nem sikerült megegyeznünk. A másik ok, hogy a Tehetségkutatón többen is jelezték, hogy a saját dalaink annyira egyediek, hogy ne használjuk a "retro" kifejezést. Ezért döntöttünk a RevRock, vagyis "Revolution Of The Rock" mellett.


Kecskeméten viszonylag ismert zenekarnak számítotok, sokat koncerteztek. Van e valamilyen hangzóanyagotok, ami alapján a közönség otthon is hallgathatja a dalaitokat?
Idén nyárra terveztük a demo elkészítését, de idõ hiányában ez nem jött teljesen össze. Azért felvettünk pár számot, demo gyanánt, de a helyszín és a ráfordított idõ mennyiségének hiánya nem eredményezett olyan minõségû felvételt, hogy kiadható legyen. Ezért inkább, mint promóciós anyagot terjesztjük. A tényleges demo felvételét a tél végére tervezzük. Addig pedig a honlapunkon lehet meghallgatni/letölteni a dalokat.


Hol vettétek fel a demót? Mennyire vagytok vele megelégedve?
A felvétel a próbatermünkben készült, ami egy kb.150 négyzetméteres ebédlõ, zéró akusztikával, ezért - ahogy már említettem - a minõség hagy némi kívánni valót... Ez egy próba volt. Ez volt életünk elsõ felvétele. Sokat tanultunk belõle, és a következõ már biztosan jobb lesz!! Ettõl függetlenül ez is hallgatható, csak nem tökéletes.


Terjeszteni mennyire fogjátok? Vagy megelégedtek az internetes letöltéssel?
Egyelõre csak az interneten lehet hozzáférni. Terjeszteni csak koncertszervezõknek szoktuk, nekik is személyesen, promó anyagként.


Tudomásom szerint több tehetségkutatón megfordultatok. Milyen eredményekkel jöttetek el onnan?
Igen. Az elsõ, a 2005-ös Rock Café Tehetségkutató volt, ahol különdíjasok lettünk, vagyis "Az év felfedezettje", Krisztián pedig billentyûs kategóriában a legjobbnak bizonyult. (Hozzáteszem, ekkor kb. 3 hónapos volt a zenekar!) A második egy évvel késõbb szintén a Rock Café-s T.kutató volt, ahol a döntõbe sikerült bejutnuk. Ernõ pedig a legjobb szólógitárosnak járó díjat hozta el! A harmadik pedig a Kiskunfélegyházi Tehetségkutató volt, egy héttel a Rock Café-s után, ahol a legjobb 10 közé sikerült bejutnunk.


Hogy fogadja a közönség, hogy rockzene ellenére egy csinos hölgy énekel nálatok? Gondolok itt fõleg arra, hogy a hazai rockklasszikusokat, amiket férfi énekes énekel, azt Rita énekli.
Abszolút pozitív visszajelzéseket kapunk. Ez a nem mindennapi hangon kívül, részben Rita külsõ adottságainak is betudható, ám a zenekar egyik fõ érdekessége, hogy ilyen formában még nem dolgozták fel ezeket a "klasszikusokat". Bevallom, mi is féltünk ettõl az elején, de félelmünket gyorsan szétoszlatta a közönség lelkes fogadtatása.


Milyen témákról szólnak a saját dalok?
A témák viszonylag egyszerûek, ám komoly gondolatokat hordoznak. Többnyire hétköznapi dolgokról szólnak, ahogyan azt egy hozzánk hasonló korú fiatal látja. A szerelemrõl, az egyedüllétrõl és ugyanakkor a reményrõl, a bizakodásról... Tehát kellemesrõl és kellemetlenrõl egyaránt. Ahogyan az valóságban is van. Mondhatnám, a dalokat az élet írja.

Milyen terveitek vannak a jövõre nézve, mennyire veszitek komolyan a zenekarosdit?
Mindannyian "hobbi zenészek" vagyunk, tehát iskola és munka mellett csináljuk, magunk és a közönség szórakoztatásáért. Ettõl függetlenül komolyan vesszük, és törekszünk minõségi zenét játszani, de nem ebbõl akarunk megélni.

Melyek azok a zenekarok, akiket szerettek, netán példaképnek tekintetek?
Általában azokat a zenekarokat szeretjük, akiktõl feldolgozásokat játszunk. Igazából csak a magam nevében nyilatkozhatok ezen a téren, és én elsõ helyen szeretném említeni a Pandora's Box-ot. De említést érdemel egy kiváló kecskeméti zenekar, az Idõgép is, akiktõl sokat tanultunk, és akiknek már több fellépési lehetõséget is köszönhetünk.

Mivel foglalkoztok a zenélésen kivül?
Ahogyan már említettem, zömében tanulók vagyunk. Rita, Gyuri felsõoktatásban, Ernõ középiskolában tanul (végzõs). Jómagam 0. évfolyamos vagyok a SZTE-n, Gyula pedig munka mellett ûzi a zenélést.

Mit mondanál még el?
Talán a zenekar célját, "munkásságát" szeretném összefoglalni pár mondatban:
Szeretnénk visszahozni a rock mûfajt a maga pozitív mivoltában a köztudatba, mert úgy érezzük, hogy egy kicsit háttérbe szorult és egy valótlan kép alakult ki róla az emberek többségében. Sokan a rock-ot, mint mûfajt, a hangzavarral, a részeg, hosszú hajú, ordítozó zenészekkel, a „200-as tempójú" zenével azonosítják be, ami valóban igaz a metál bizonyos válfajaira, de ezzel általánosítani hiba! Szeretnénk bebizonyítani, hogy a rockzene is ugyanolyan zenei értékekkel rendelkezik, mint bármilyen más mûfaj. Ehhez visszanyúltunk a dallamos magyar hardrock megalapítóihoz, a P.Mobilhoz és a P.Box-hoz. Megpróbáljuk rajtuk és sok más híres hazai és külföldi, valamint nem utolsó sorban a saját dalainkon keresztül megszerettetni az emberekkel ezeket a dalokat, zenekarokat és zenei stílust.

A végére had idézzek egy kiváló zenészt, aki már sajnos nincs közöttünk:"A zene mindenek felett!" (Cserháti István, P.Box)

www.revrock.hu



Rob
 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!