Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon
O.B.I.

Hol volt, hol watt, volt egyszer Kispesten négy ifjú középiskolás titánsarj, akik úgy határoztak 1992-ben, hogy kedvenc együtteseiket nem csak hallgatni akarják, hanem megpróbálják reprodukálni is. Életre keltettek egy zenekart, amit késõbb O.B.I. névre kereszteltek. A név mögött túl sok megfejtenivaló nem rejtõzik, mégis azt a keveset a zenekar nem szokta kiadni, így a kívülálló számára megmarad "csak" O.B.I.-nak. Az akkori bandában Baksa Lõrinc énekelt, Csanádi András gitározott és vokálozott, Piller Zoltán bõgõ-zött, és Szántó Sándor dobolt. A kezdeti feldolgozások - Edda, Pokolgép, Beatrice, stb. - után egyre inkább kezdett kikristályosodni a saját stílus, amelyre természetesen nagyban hatottak a kedvencek. 1993-tól már vették a bátorságot, hogy elkezdjenek koncerteket adni. Ezek legfõbb színtere a kispesti Ady '91 Blues-rock klub volt. 1994 végén elhatározták, hogy a saját szerzeményeik gyarapodása miatt ezek közül néhányat rögzíte-nek. A demokazettán, a teltebb hangzás elérése végett 1994 novemberében Bakonyvári Balázs gitáro-zott. A pénztelenség, és az idõ szûkössége miatt a felvételt saját maguk készítették a KMO (Kispesti Munkás Mûvelõdési Otthon) felszerelésével 1995. Február 4-én. Lõrinc, az énekes 1995 februárjában bevonult, és így kevesebb koncertet tudtak bevállalni. Ebben az idõszakban egyre több dalt írtak, és az új gitáros is (Balázs) megmaradt. Több személyi változás is történt, mint például a dobos Sanyi helyett, Kovács Attila lett. 1995-ben a Sárszentlõrinci-Uzdi Fesztiválon a Scandal együttessel játszottak együtt. Valamint a budapesti Viking klubban, illetve a dél-pesti SAM-SEM Rock-klubban, ahol az addigi legnagyobb bulit adták. Az 1996-os év a Ki-Mit-Tud-dal kezdõdött, ahol a kispesti elõdöntõt egy új dallal, a Lángoló Lélekkel megnyerték, a Petõfi Csarnokbeli budapesti elõdöntõn azonban már nem jutottak tovább. Részt vettek az ez évi LMS fesztiválon is, ahol a zsûri nem díjazta a produkciót... 1996 nyarán a banda több sikeres koncertet adott a SAM-SEM Rock-klubban, ahová már rendszeres törzsközönség járt a koncertekre. Az új demót 1997 tavaszán rögzítették, az érdi Studio 440-nél. 1997 májusára készült el multimédiás demó CD-jük, amin 3 dal hallható. 1997-ben már havi rendszerességgel játszottak a SAM-SEM Rock-klubban, többek között a Mindcrime és a Kick Down társaságában. S végül 1997. Március 17-én a mintegy 20 koncertképes saját nótával, és tucatnyi feldolgozással rendelkezõ (Tankcsapda, Black-Out, stb.) O.B.I. zenekar jelentkezett, hogy egy fergeteges bulit csaphasson a '97-es Pepsi Szigeten...
Cím: Bakonyvári Balázs
1144 Budapest, Füredi út 15/b. X/249
Tel.: 220-0855
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
vagy
Piller Zoltán
Tel.: 06-1/280-1559

Dicky közremûködésével Lenhardt Lívia

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!