Lassan hat éve 
  tevékenykedik a hazai metal életben a szegedi PH. Éppen itt volt már az ideje 
  egy interjúnak velük...
  Elõször kezdjük azzal a kérdéssel, amelyiket a leginkább utálok: mutasd be légy 
  szives a tagokat, és mesélj a megalakulásról. Tudtommal két zenekarból alakultatok...
  Völgyesi Miklós: Valóban két bandából alakultunk még '95 õszén. Az elõdökrõl 
  sokat nem mondanék, elég annyi, hogy a Primator és a Holdcore nevû zenekarokról 
  van szó. (Ugye a kezdõbetûkbõl lett a jelenlegi PH név is.) Innen öröklõdtünk 
  hárman, az énekes Petrik Róbert, és a két gitáros, Vékony Zoltán és jómagam. 
  Több dobos és basszeres csere után "elárvult" a zenekar, mivel e posztokra egy 
  testvérpár tûnt a legmegfelelõbbnek. Így egészültünk ki Árva Szilárd basszusgitárossal 
  és Árva Máté dobossal.
   A legutolsó demó, amit hallottam tõletek, az a 97-es Demenstruáció volt, 
  és ahhoz képest lényeges minõségi javulás érezhetõ ezen a 2ezeregyes cd-n. Mennyit 
  próbáltok, és mennyit tudtok koncertezni? 
  VM: Igen, valóban sokat fejlõdtünk, köszönhetõen a heti két próbának, amit mindig 
  igyekszünk betartani, akár koncertezünk, akár nem. A két anyag között 1999-ben 
  megjelent egy szerzõi kiadású lemezünk "Ellentétek szigete" címmel. Ezen a 97-es 
  demó négy dala mellett 8 új dal is szerepelt. Sajnos pénzhiány miatt elég kevés 
  példányban tudtuk kiadni, ugye nem támogatott senki. Idén el szeretnénk készíteni 
  egy igen ütõs anyagot, amit talán sikerülhet kiadón keresztül megjelentetni. 
  Ennek az elõzetese az elõbb emlegetett "2ezeregyes elõzetes".
  Koncertezni nem tudunk annyit, amennyit szeretnénk. Ha valaki látott már minket, 
  az megmondhatja, hogy a PH színpadra termett. Nagyon élvezzük, és szerencsénkre 
  a közönség is veszi a mûsort. Alighanem nem túlzok, ha azt állítom egy koncert 
  alatt fogyunk 3-4 kilót.
   Hogy írjátok a dalokat? Kik írják a zenét és a szövegeket? 
  VM: Változó. Az utóbbi években a zeneszerzésben Vékony Zoli volt a legaktívabb, 
  és Petrik Robertó írta a szövegeket. Persze mindenbe beleszólunk állandóan. 
  Ha valami nem tetszik, gátlástalanul megmondom, hogy ez sz*r, nem ide való stb. 
  Annál rosszabb nincs, amikor évekig játszol olyan dalokat, amikkel te magad 
  sem vagy megelégedve. Nos ennek véget vetettünk, pár évvel ezelõtt az összes 
  dalt átvizsgáltuk, és bizony a mûsor felét kidobtuk, vagy átírtuk, és a demokrácia 
  jegyében új dalokat komponáltunk. A végeredmény meglepõen jól sikerült. Persze 
  nem akarom tömjénezni magunkat...
   Egy kicsit visszatérve még a demóra: meglepõen jól szól! Hol vettétek fel? 
  
  VM: Igen, a kérdést már vártam. Nevezhetjük nyugodtan próbatermi felvételnek, 
  mert abban a klubban vettük fel, ahol nap mint nap próbálunk. (Ugye nem árulok 
  el titkot azzal, hogy ez a klub a Szeged Városi Rock Klub.) Kísérleti jelleggel 
  számítógépre rögzítettük sávonként a dalokat, és az utólagos keverést is számítógépen 
  csináltuk. Valóban meglepõen jó lett ahhoz képest, amilyen körülmények között 
  dolgoztunk. Ráadásul az egész felvételt egy vasárnapi napon vettük fel, így 
  sietni is kellett. Így nem volt idõnk mindenféle finomkodásra, csak a húrok 
  közé csaptunk és mindent bele!
   Emlékszem egy szolnoki tehetségkutatón való fellépésetekre, ahol szinte 
  elsõnek léptetek fel... azt hiszem 98-ban volt(?)...azóta indultatok-e más ehhez 
  hasonló versenyen, és mi a véleményetek az ilyen versenyekrõl? 
  VM: Lehet, hogy 1998-ban volt, már nem nagyon emlékszem. Az biztos, hogy azóta 
  nem voltunk, és szerintem nem is nagyon megyünk hasonló versenyekre. 1990 óta 
  sok versenyen indultunk, ezek közül majdnem mindegyiken nyertünk valamit. Stúdiófelvételeket, 
  hangszerutalványokat, mindenféle kiegészítõket. Alighanem belefáradtunk, és 
  kiöregedtünk az ilyen megmérettetésekbõl. Megvan mindenünk, hangszerek, erõsítõk, 
  már még az sem ösztönöz, hogy ilyesmit nyerjünk. Hagyni kell a fiatalokat...:)
  Persze versenyen kívül nagyon szívesen játszunk az ilyen rendezvényeken, ha 
  van rá mód.
   Gondolom, Ti se ma kezdtetek el zenélni! Nem gondoltatok arra, hogy jobb 
  lenne Kozsó féle produkcióban szerepet vállalni? Akkor sokkal jobban menne a 
  szekér, nyomulhatnátok a Zmegen! 
  VM: Poén szinten eszünkbe jutott már régen, és talán egyszer meg is csináljuk 
  a dolgot. Nem mindennapi látvány lehet, amikor három pocakos, szõrös õrült vonaglig 
  a színpadon, elõre nem koreografált mozgással.
  Komolyan természetesen eszünkbe se jutott! Annál jobban szeretjük a Zenét, mintsem 
  részt vegyünk ilyen dolgokban. Sajnos ez a felfogás nem általános, mert én magam 
  is ismerek jó gitárosokat, akik az elektronikus ugri-bugri miatt letették hangszerüket, 
  és a bundok helyett a billentyûket nyomkodják. Ez nagyon elszomorít.
   Milyenek a visszajelzések a demóitokra? 
  VM: Régebben a szaksajtó azzal volt elfoglalva, hogy az énekesünk hangja olyan, 
  mint Paksi Endréé. Ezzel persze én személy szerint nem értek egyet, mert szerintem 
  Paksinak van olyan hangja, mint Robinak. Nézõpont kérdése. Mára sikerült ezen 
  változtatni, mert mostanában inkább a zene egészét és a gitárjátékot boncolgatják. 
  (Ez nem azért van, mert az ének rosszabb lett! Sõt!)
  A közönségtõl jó a visszhang, talán ennek köszönhetõ, hogy elég sok demót eladtunk 
  mostanában. Úgy gondolom, senki nem bánja meg, ha megszerzi az új anyagot!
   Van-e rajongótáborotok Szegeden? 
  VM: Igen, van egy pár fõbõl álló keménymag, akik elég sok helyre elkísérnek 
  minket. Velük már közelebbi is a kapcsolatunk, már szinte baráti. Koncerteken 
  kívül is jóban vagyunk.
  Azért a legjobban azt szeretem, amikor új arcokat látok magam elõtt, mert az 
  azt jelenti, hogy valakit megint sikerült "megfertõzni" a muzsikánkkal.
   Koncerteken játszotok-e feldolgozásokat, s ha igen, akkor miket. 
  VM: Ebben a kérdésben konzervatívak vagyunk. A mûsor legnagyobb részét saját 
  dalaink alkotják, de azért játszunk feldolgozásokat is. Közös megegyezés alapján 
  csak régi magyar rockzenét vagyunk hajlandók feldolgozni. Ilyen a P.Mobil, a 
  P.Box, Beatrice, Dinamit, Deák Bill. Az emberek lassacskán elfelejtik ezeket 
  a zenéket, pedig még ma is megállnák a helyüket. Sokszor hallottuk, hogy egy-egy 
  ember azért hallgat Dinamit nótákat, mert mi játszottuk koncerten, és megtetszett 
  neki. Ez nagyrészt nem a mi érdemünk, hiszen azokat a nótákat nem mi írtuk, 
  de valahol mégis büszke az ember, hogy egy majdem elfeledett zenekart tud visszahozni 
  a köztudatba.
   Merre léptetek már fel, Szegeden kívül? 
  VM: Elég sok helyen, nem lenne értelme mindet felsorolni. Ami biztos, hogy Kecskeméten 
  még nem játszottunk. Szívesen meglobogtatnánk ott is a hajakat!
   Volt-e valamilyen sztoritok, amit érdemes lenne elmondani? 
  VM: Persze! Ha az ember ötödmagával tölti szabadidejének legnagyobb részét, 
  akkor mindig történnek olyan dolgok, amiket évekig mesélünk. Egyszer egy Iregszemcse 
  nevû helyen játszottunk. Ott aludtunk, és hazafelé jövet Tamásinál az út szélén 
  megláttunk egy kocsmát. Hoppá, itt az ideje lehörpinteni valamit, hiszen már 
  legalább 20 perce elindultunk, és már igencsak száradt a torkunk. Én mentem 
  legelöl, vezettem a csapatot. Mögöttem a sofõrökkel és pár törzsrajongóval együtt 
  kb. 8 fõ. Ahogy kinyitom a lábam, földbe gyökerezett azonnal. A kocsma tele 
  volt romákkal. De nem akármilyenekkel! A sarokban vörös virágmintás kendõben, 
  gumicsizmában egy öregasszony pipázott! Melette egy talicska társaságában egy 
  valamivel fiatalabb férfi (nagy bajusszal, fekete kalapban, ahogy kell), a sarokban 
  meg egy középkorú roma asszony éppen ordítva veszekedett valakivel. (Ha valaki 
  látta a Macskajaj címû filmet, megérti hogy mirõl beszélek.) Persze azonnal 
  felmértem a helyzet súlyosságát, mert nem ez a legideálisabb hely egy szögecsekkel 
  kivert hosszúhajú társaságnak. A többiek persze ebbõl semmit nem láttak, mert 
  õk még kívül voltak az ajtón. Aztán egyszercsak megunták a kintlétet, és szószerint 
  belöktek engem az ajtóból, hogy haladjak már befelé. Erre a mögöttem levõ ember 
  is szembesült a kocsma légkörével, és õ is megállt. Õt is belökte a mögötte 
  haladó. Egy rövid perc alatt belökdöstük egymást a kocsmába. Ott néma csend, 
  a romák minket figyeltek, mi meg õket. Egyszer valamelyikünk megtörte a csendet, 
  és kért egy kávét. Gyorsan mindannyian rendeltünk, és amíg a kocsmárosné készítette 
  az italokat (aki szintén roma volt), volt idõnk szemügyre venni a pultot. A 
  háttérben kekszek és cukorkák voltak egy polcon, és tiszta poros volt a tetejük. 
  Az még csak hagyján, hiszen döngölt padlójú vályogháznál megszokott a por, de 
  az említett finomságok egymáshoz ragasztásáról egy pók is gondoskodott, ugyanis 
  az egész kekszkészlet egy hatalmas pókháló közepén trónolt. Elfogyasztottuk 
  rohamléptekben az italokat (egy-két torok le is égett a forró kávétól), és szó 
  szerint szaladtunk a kocsikhoz.
  A dologhoz hozzá tartozik, hogy nagyon kedvesek voltak velünk, és a félelemre 
  nem adtak okot, csak hát annyira meglepõdtünk, hogy majdnem a gatyánkba csináltunk. 
  :)
   Mennyire figyelitek a hazai fanzineket? És mi a véleményetek róluk-rólunk? 
  
  VM: Az utóbbi idõben nemigen találkoztam kinyomtatott formában kisebb újságokkal, 
  lehet, hogy bennem van a hiba. Ami nagy elõrelépés szerintem, hogy a Rockgyémántok 
  megjelent az interneten. Kissé elfogult vagyok, mert a munkám is az internethez 
  kötõdik, de már régen kellett volna ilyesmi. Ismerek néhány magyar zenei oldalt, 
  de a tiétekben tetszik az, hogy nagy hangsúlyt kap a Rockzene. Nyilván erre 
  utal a névválasztás is. Meg vagyok elégedve vele.
  Régebben sok kis újságot olvasgattam, amikor divatba jöttek, hirtelen rengeteg 
  lett belõlük. Volt, amelyik kinõtte magát, volt, amelyik eltûnt (ezek voltak 
  többen). Meg kell mondanom, ha demókról, interjúkról volt szó, soha nem tettem 
  különbséget egy MHH vagy egy "névtelen" fanzine között. Sajnálom, hogy megszûntek, 
  érdekes színfoltját képezték a magyar zenei életnek.
   Mi a véleményetek a hazai utánpótlásról? 
  VM: A többiek véleményét nem ismerem, de az enyém az, hogy kellõ odafigyeléssel 
  még mindig rá lehet szoktatni a gyerekeket a hangszeres zenére. Az én környezetemben 
  elég sok fiatal 13-17 éves gitáros van, akik alig várják, hogy zenekarban nyomhassák 
  a metált. Persze nem mondom azt, hogy gombamód szaporodnak a rockzenekarok, 
  de szerintem most nincs nagy probléma a fiatalokkal. Ami nekem nem annyira tetszik, 
  hogy a média viszont kevesebb teret enged ezeknek a zenészeknek. Ahol tudom, 
  én támogatom a fiatal zenészeket, hiszen õk lesznek majdan fiaink bálványai!
  Én úgy érzem, hogy pár éven belül visszaszerzi régi vezetõ helyét a rockzene. 
  Erre utaló "jelenségek" már most tapasztalhatók.
   Magánéletben mivel foglalkoztok? 
  VM: Petrik mûvész úr vasutas, palacsintasütõvel a kezében tányérsapkában integet 
  a vonatoknak. Vékony Zoli és én programozók vagyunk. Máté, a dobosunk még tanul, 
  Sziárd, a bátyja meg munkanélküli, és mellette levelezõn kohómérnöknek tanul.
   Szeretitek a sört? 
  VM: I G E N !!!!!!! Bár Robi és Zoli inkább VBK-zik, illetve Martinizik, de 
  azért egy-egy buliban mindig a sörbõl fogy a legtöbb. Imádom!
   Mit mondanál még el? 
  VM: Talán annyit, hogy az emlegetett demókat mind meg lehet hallgatni az interneten 
  is a http://ph.ini.hu címen. Itt a zenék mellet egy rakás képet nézegethettek, 
  mindenféle infókat tudhattok meg rólunk. Ha valaki írni akar, azt a 
 Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
  
  címre teheti meg.
  Ja, és persze köszönöm, hogy megkerestetek! Remélem hamarosan személyesen is 
  találkozhatunk mindenkivel valamelyik koncertünkön! Addig is hallgassatok sok 
  PH-t! 
Rob




