Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

 

Az Airbourne zenekar 2011-es lemeze nagyon betalált nálam. A No Guts No Glory album kis túlzással állandó útitársam lett, és ezen hanganyagon keresztül vezetett az út a banda régebbi lemezeihez is, amik szintén nagyon kellemes perceket szereztek.  Szeretem az AC/DC-t és tudom, hogy sokan blaszfémiának fogják gondolni, amit most írok, de az Airbourne olyan szinten levette az AC/DC fémjelezte mocskos, kőkemény, és bot egyszerű stílust, amit persze sikeresen tudott kombinálni frissességgel és fiatalos lendülettel, ami robbanás biztos gyúlelegyet alkotott. Persze az AC/DC legújabb albuma is zseniális lett, de a jóval fiatalabb ausztrál csókák olyan elemi erővel vezették elő ezt a fajta rockzenét, ami letarolt, mint az úthenger.
Vártam hát az új lemezt is, aminek hangulatos borítója (hát persze, a fekete/vörös összeállítás azokkal a vérre éhes fogakkal nagyon metal, haha) már eleve felhívta a figyelmemet, szemben az előző album kicsit Rejtő Jenő könyvborítóra emlékeztető külcsínyével.  Alig vártam, hogy jól megdöngessem a cuccot.
Prímán összerakott anyagról van szó, és a maguk módján még bizonyos fokú újításokra is ragadtatják magukat a srácok, de nem érzem azt a fajta elsöprő erőt, amit az előző lemeznél. Ok, van egy erős kezdőszám, majd egy hasonlóan döngölős sörözéshez, asztalon táncoláshoz kiváló második tétel az Animalize személyében, de a harmadik nóta kissé elcsépelt refrénjével nekem semmivel nem több, mint egy szimpla egyenáram/váltóáram koppintás. Ne értsd félre, semmi gond a lemezzel, csak éppen most az a kis plusz hiányzik belőle, ami az előző albumot úgy elvitte. Már túl vagyok a 10 meghallgatáson is, de egyszerűen nem hat rám úgy ez a cucc, mint a korábbi anyagok. Az előző albumnál ilyen mennyiségű hallgatás után már beégtek az agyba azok a bizonyos verzék és refrének. Ha még nem ismered a bandát, akkor kezdd a No Guts albummal. A jó iparos munkánál több van az anyagban, de a mestervizsgához ez még sajnos kevés.
Ha eddig is szeretetted őket, akkor ez a lemez sem fog csalódást okozni, csak éppen az plusz feszültség, (tudod: High Voltage) hiányzik belőle.
Nálam ez: 8 pont

 

-Csorba Zoltán-

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!