Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Taifuu Records

 

A Brigád 1996-ban kezdte meg pályafutását akkor még TEQUILA néven, majd 1997 májusában Szakonyi Balázs és Varga Zoltán megalapította a BRIGÁDOT, ami Acsádi sándor és Dobó Gergõ segítségével jött létre. A Brigád elsõ demóját 1997 decemberében vette fel Életkór címmel. 1998 végéig Pécsett és környékén koncerteztek, míg a zenekar egyszer csak felbomlott. Szakonyi Balázs (Kakakapitány) és Szabó Zoli (Magdy) elhatározták, hogy gördeszkás punkot akarnak csinálni, és alapítottak egy Náthás Vizilovak nevû formációt, amit rövidesen visszakereszteltek Brigádra a bevállt név miatt. A zenekar felvette elsõ lemezét életunt Rock&roll címmel, amely a Rockworld bt. gondozásában jelent meg 1999-ben.
Elkezdték a rendszeres vidéki koncertezést, és 2000-ben felvették második lemezüket a másCORE-t. 2001-ben került stúdióba az Élet szép címû anyag, 2002-ben pedig felvételre került az 1997 címû anyag ami sokak szerint a Brigád eddig legjobban sikerült lemeze. Hatodik lemezként válogatáslemez kiadására került sor, ami 5 új nótáal és 8 régivel a "Bob!" címet kapta. A zenekar basszusgitárost váltott 2003 decemberében, és a 6 éve megszokott Magdy helyett Budy vette át a tingadigás gitárt.
A lemez tehát egy átfogó képet ad a csapat történetérõl. Ami biztos, hogy igazi, húzós punkmuzsikát rejt a tizenhárom számos korong, szinte egy pillanat alatt végigseper a fejünk felett. A zene olyan, ami a punk-nagykönyvben meg van írva: egyszerû témák, pörgõs-zúzós nóták, pogó, meg ami kell. A szövegek vegyesek: a hagyományos politikai témáktól egészen a punxerelemig terjed a skála, de így legalább változatos a cucc. A hangzás is jónak mondható, arányosan szólnak a hangszerek. De erre a zenére az a leginkább igaz, hogy élõben kell igazán elõadni. Szóval ha jófajta punk-rock muzsikát akarsz hallani, és a Brigád a közelben nyomul, szerintem ne hagyd ki!

Koncertszervezés - management:
Horváth László
+36/20-562-15-39

www.taifuu.hu/brigad

Ákos

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!