Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Jelentős vérfrissítésen ment keresztül a szolnoki Árnyak zenekar - én, aki (erre nem vagyok büszke!) kb. másfél éve nem láttam őket színpadon, kissé elcsodálkoztam, amikor először megláttam a Vétkeim videoklipjét. Aztán amikor megkaptam az új albumot, akkor újabb döbbenet ért: csak két ismerős arcot láttam a borítón. Úgyhogy szerintem kezdjük ezzel, tegyük először is tisztába a tagok jelenlegi névsorát: Molnár Róbert - ének; Papp István - gitár, vokál, billentyűk; Szórád Csaba - basszusgitár; Wirth Zoltán - dob.
Természetes, hogy az új tagság enyhe zenei változást hozott magával - persze, azért nem lett disco-zenekar az Árnyakból, sőt! Rögtön első hallgatásra szembe- (illetve fülbe-) tűnik, hogy több hangsúlyt kaptak a gitárok a zenében. Bár az Intro-ban Robi így fogalmazott: "Hát újra itt vagyok, Hát újra el kellett jönnöm, Mert nem változott semmi, Sem bennem, sem a Földön...", azért egy kicsit talán mégis változtak a dolgok. Például rögtön az első, "Ki véd meg magamtól?" című dal elején a Metallica jutott eszembe, amit eddig az Árnyakkal kapcsolatban nem lehetett elmondani. De ugyanebben a számban lejön az is, hogy Robi hangja egyre szebb, egyre kimunkáltabb (és a refrénben egy ici-picit Mátyás Attilára emlékeztet, na persze, ez nem véletlen...). A dobok is új életet kaptak Wirth Zoli kezei alatt, aki sokkal többet variál rajtuk, mint elődei. Pisti pedig egyre szebb témákat hoz ki mind a gitárból, mind a billentyűkből.
És mi az, ami nem változott? Egyrészről a dalok sötét hangulata (na de hát ez nem is változhat, hisz ez a zenekar védjegye), az igényes borítóterv (de, bocs, ez mégiscsak változott: még az eddigieknél is szebb a borító, pedig mindig odafigyeltek erre is, de Havancsák Gyula grafikája túltesz az eddigieken!). Nem változtak Robi szép szóképei, és irodalmi irányultsága sem: a "Valaki" c. dalban most egy Zelk Zoltán versből "vett kölcsön" néhány sort. Egy dolog, amit sajnálok, hogy nem változott: szerintem még mindig túl sokszor énekel el 1-1 refrént.
Szóval, aki eddig szerette az Árnyakat, mindenképpen vegye meg ezt a lemezt, de azok is kóstoljanak bele, akik esetleg eddig még nem voltak 100%-ig meggyőzve, hátha most sikerül! (Csak azt a videoklipet tudnám feledni - az valahogy nem sikerült.)

B.Timi

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!