




Egy
pofátlanul fiatal kecskeméti zenekar nyomta kezembe a CD-jét. A csapat 2002
augusztusában alakult. Az alapító tagok Vértesi Tamás (basszusgitár), Kertész
Gábor (dob), Kiss Milán (gitár). Ácsbog Attila (gitár) szeptemberben csatlakozott,
Rózsa Katalin (énekes) pedig november elején került a zenekarba Szõke Dóra szövegíróval.
2002. december közepétõl 2003 január közepén vették fel az elsõ demót a próbatermükben
egy keverõvel és egy PC-vel. (Ez sajnos hallatszik rajta.) 2003 január közönség
elõtt is bemutatták a saját számokat, a fogadtatása nagyon bíztató volt.
A csapat bevallása szerint a mûfaj heavy-metal, progresszív elemekkel fûszerezve.
A heavy rendben, a progresszívet még keresnem kellene egy kicsit... :-) Talán
abban rejtõzhet, hogy a fiatalok próbálnak minél több dolgot besûríteni a zenéjükbe.
Néhol kicsit céltalannak érzem, hogy minél több témát szeretnének pakolni egy-egy
dalba, és ez azt eredményezi, hogy üresjáratokat vélek felfedezni a dalokban.
Bizony, a kevesebb néha több. Ugyanez vonatkozik az énekre is, néhol már kicsit
túlbonyolítottnak érzem a dallamvezetést, és ez ráadásul vendéghangok felbukkanásával
is jár.
Az viszont tény, hogy a tehetség ott lappang a zenekarban, s ha e gyermekbetegsésekbõl
sikerül kinõniük, akkor még sok jót hallhatunk róluk!
Vértesi Tamás
6035 Ballószög, Gárdonyi Géza u. 3.
Tel.: 06 70 / 339 29 71
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Ákos