Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

A Born 33-t valószínűleg még nem sokan ismerik, annak ellenére, hogy már jópár fesztiválon játszottak. Én a Szigeten láttam a koncertjüket. Egyből megfogott a banda, a FÜstÖRVÉNY pedig csak megerősített abban a hitemben, hogy ez a csapat tud valamit! Már az ötletes címnél megakadtam, ami kétféleképpen is értelmezhető.

A borító is elnyerte a tetszésemet, hiszen szépen kivitelezett, tartalmazza a dalszövegeket és természetesen minden fontos információt. Nos, milyen is a zene? Ez a CD jó súlyos muzsikát tartalmaz. Aki mindenképpen együttes névre kíváncsi, annak azt mondanám, hogy zenéjük a Downhoz és a new orleansi bandákhoz áll a legközelebb. Bár nem igazán szeretem az ilyen hasonlítgatásokat, ha nem egy "copyzenekarról" van szó. Jelenesetben pedig NEM! A fiúk telepakolták a számokat jobbnál jobb témákkal, így a nóták izgalmasak, és az effektek használata is sokat dob az egész produkción. A cím sem hiába lett Füstörvény, a dalok végig sajátos hangulatot árasztanak. Ahogy az egyik riportban említették: "Ha meghallgatod a lemezt, olyan érzés kerít hatalmába, mintha örvénylő füst közepén lennél." Ez való igaz. A két kedvenc, a Feketére fesd! és a Tökéletes nap már az első hallgatás után megmaradt bennem, és a többi nóta is elég jó ahhoz, hogy gyakran hallgassam az EP-t. Mindenképpen ajánlom, hogy aki nem idegenkedik a magyar zenekaroktól, szerezze be, mert ez egy korrektül összerakott anyag!

 

Héda

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!