Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon


Valami ok folytán még nem volt jelen a zenekar az oldal "lapjain". A csend most megtörik, Tauszik Viktort, a zenekar énekesét kérdezgettem pár dologról.

Nyilván nem kezdő zenekarról van szó, hanem a hazai underground egyik jeles képviselői vagytok, de arra kérnélek, hogy mutasd be a zenekart a Rockgyémántok olvasóinak!

Az együttes elődjét (Dark Clouds) még 1993-ban alapította Czetvitz Norbert gitáros, dalszerző. A kezdetektől fogva az extrém, sötét hangulatú doom / death metal muzsikára esküszünk, legfeljebb a zenei "összetevők" aránya változott az idők során. A zenekar története dióhéjban: 1996 óta jelentetünk meg rendszeresen felvételeket és 1998 óta koncertezünk rendszeresen. A "Nadir" az első teljes albumunk címe volt (2000-ben jelent meg), ezért vettük fel ezt a nevet 2005 elején, amikor a névváltás mellett határoztunk. A saját kiadásban megjelenő anyagok hagyományát az akkori kiadónk csődje után, 2002-ben indítottuk el, és azóta sem szakítottunk vele. Mindeközben folyamatosan koncerteztünk az országhatárokon belül és kívül, és többek között olyan kaliberekkel játszottunk már, mint a Crowbar, a Pro-Pain, a D.R.I., a Vader, a Krisiun, a Born From Pain, a Napalm Death, a Dying Fetus, a Prong vagy legutóbb az Entombed és a Merauder. A "Tenacity" album (az első anyagunk, amelyet már Nadir néven adtunk ki) a "Legjobb debütáló lemez" kategóriában első helyen végzett a "Hungarian Metal Awards" szavazáson 2005-ben, a IV. HangSúly zenei díj szavazásán (2008-ban) pedig megnyertük a "Legjobb Koncertbanda" kategóriát.

Ha jól számolom az eddig megjelent anyagaitokat, 2split és 3 album. Mindegyiket letölthetővé tettétek, de kézzel fogható példányok is vannak belőle. Ez egyfajta gesztus a rajongók felé, vagy ennyire értelmetlen lemezt kiadni? Te hogyan látod?

Lemezeket (értsd: kézzelfogható audio formátumú anyagokat) készíteni továbbra is van értelme, más kérdés, hogy eladni egyre kevesebbet lehet belőlük. A CD-kiadás hagyományaihoz mi is hűek maradtunk, az ingyenes osztogatással pedig az a célunk, hogy minél több koncertjáró ember ismerje meg a zenénket. Aki viszont a letöltés mellett dönt, ma már egyre több oldalról érheti el az anyagainkat. Nem szólva arról, hogy ahova ilyen vagy olyan okból nem tudunk eljutni (külföld...), a világháló révén ott is tudnak minket hallgatni.

Nemrégiben jelent meg az új "Eco-ethic" címet viselő lemezetek is (ami szintén ingyenes). Mesélj róla egy kicsit. Mi a dalok témája, hogy zajlott a felvétel stb.

A "Lotus Eaters" split CD (amelynek szerepe az album felvezetése volt) kifutása után jelentkeztünk a lemezzel. A két anyag egyszerre, tavaly novemberben került rögzítésre Szolnokon a számunkra jól bevált Denevér Stúdióban, összességében két nap alatt. Az utómunkálatokat (keverés, masterizálás) kisebb megszakításokkal végeztük Töfivel 2009 hátralevő részében. Ez a gyors munka annak az eredménye, hogy az eddigiekhez képest sokkal tudatosabban készültünk a lemezre. Az előzetes demózás során rengeteget formálódtak a témák, és csak azok kötöttek ki a lemezen, amelyek a legvégső szűrőnkön is átjutottak. Ily módon a felvételek teljesen gördülékenyen és akadálymentesen zajlottak. A lemez fő témájára az előző kérdés kapcsán már utaltunk. Az emberi kultúrának meglátásunk szerint alapvető része a természethez, az állatokhoz való viszony is, márpedig az a példátlan mértékű természetrombolás, amely napjainkban zajlik, egyértelműn jelzi, mennyire rossz úton jár az emberiség. Ami pedig különösen nagy baj: csak nagyon kevesekben tudatosult, hogy a külvilág pusztításával saját magunkat is pusztítjuk! Erre az abszolút embertelen viselkedés-és életformára reagálunk, méghozzá az átlaghoz képest jóval radikálisabb hangnemben. Konkrétabban: van dal többek között az orvvadászatról, az állatkísérletekről, az állatokkal szembeni kegyetlen bánásmódról stb. Amit a hazai közéleti vagy éppen világméretű társadalmi kérdésekről akartunk elmondani, azt az eddigi anyagainkon már elég alaposan kifejtettük, ezért ilyen témákat csak két dalban járunk körül ezúttal.

Lehet tudni, hogy eddig hányan töltötték le ezt az albumot?

Jelenleg 400 körül jár a letöltések száma.

A régiek letöltési száma?

Hasonló nagyságrendű az "Eco-ethic" mutatójához. Annyi lényeges különbséggel, hogy az új lemezt közel egy hónapja tettük letölthetővé, és a reklámkampányát tervszerűen építettük fel. A lemez promóciós "hadjárata", az interjúk, koncertek stb. csak ezután fogják igazán éreztetni a hatásukat.

Milyenek a visszajelzések az "Eco-ethic"-re?

Azok a reakciók, amelyek eddig eljutottak hozzánk, kivétel nélkül pozitívak. Elmondható ugyanez a régi anyagainkról is, de most hatványozottan igaz. Azért különösen örömteli mindez számunkra, mert úgy érezzük, az eddigi legérettebb, legerősebb hangzású, és minden szempontból a legjobban sikerült anyagunkat tettük le az asztalra. (Tudom, hogy minden zenekar ezt mondja, amikor új lemeze jön ki, de tényleg ez az igazság.)

Pár hete ti is felléptetek a Gorezone rendezvényén. Hogyan tetszett belülről a koncert? Számodra mit jelent a Gorezone?

Nagyszerűen sikerült a koncert, ennyi ember előtt igen ritkán adódik lehetőségünk játszani! Egyértelműen a zenekar történetének egyik legjobb, legemlékezetesebb fellépéseként éltük meg a bulit. Elég sok új dalt játszottunk, és ezeket is jól fogadták az emberek. Amúgy is remek légkörben ment le az egész parti. Éjfél után a Wolverine Blues Brothers (Entombed tribute banda) bulija alatt én is felmásztam a színpadra, és együtt nyomtuk a Wolverine Blues nótát - talán ennyit a hangulatról!... A GOREZONE nekem, a Nadirhoz hasonlóan, a nagybetűs ÜGY-et jelenti a hazai színtéren. A történet lényegében itt is arról szól, hogy egy csapat, sőt összetartó, baráti közösség végez szisztematikus, összehangolt munkát, és közvetít üzenetet a külvilág felé. Nem mellékesen non-profit alapon... Az itthoni underground (death, black, thrash, grindcore, hardcore, noisecore, doom, sludge, stoner, gore stb.) zenekaroknak pedig a kevés meglévő fórum között is kiemelkedő lehetőség, hogy bemutatkozzanak a nyilvánosság előtt - úgy az éter hullámain (illetve a 'neten), mind élőben, lásd a GOREZONE Party-kat. Ráadásul immár több mint tíz éves műsorról van szó, így minden túlzás nélkül hagyományteremtő projektről beszélhetünk!

Júliusban pedig a Crowbar előtt melegítitek be a közönséget. Hogy lehet felkészülni egy ekkora banda nyitására? Van valami különös rituálétok a koncertek előtt?

Egy Crowbar (vagy bármelyik, számunkra meghatározó kultikus külföldi underground zenekar) előtti fellépés esetében sem más a "taktikánk", mint egyéb alkalmakkor. Egy koncert nekünk a legjobb alkalom arra, hogy kiadjuk magunkból a hétköznapok során felgyülemlett feszültséget, valamint úgy szórakozunk és igyekszünk szórakoztatni egyszerre, hogy közben fontos, tartalmas gondolatokat adunk át az embereknek. Annyiban persze különlegesebb lesz az este egy "közönséges" klubkoncerthez képest, hogy az egyik legnagyobb közös kedvencünk és legfőbb hatásunk előtt játszunk majd, amint az mondjuk a Prong, az Entombed és a Meraduer esetében is megtörtént (lásd fentebb). Történetesen a Crowbar előtt már felléptünk 2001-ben, szóval maga a tudat inspiráló, hogy ezt most újra át fogjuk élni. Ennek szellemében minden egyes embert igyekszünk majd "megfogni" a közönségből, az "Eco-ethic" album osztogatásával is.

Hamarosan itt a nyár, a fesztivál szezon. Merre lesztek láthatóak, hallhatóak?

A Rockmaratonon és a Fekete Zaj Feszten már biztosan ott leszünk, előbbi esetében pontos dátummal és időponttal is szolgálhatunk: július 10-én (szombat) 17:00-17:30 között játszunk a Planet Noir színpadon. További fesztiválszereplésekről szintén folynak még egyeztetések. Amint pozitív fejleményekről számolhatunk be, azonnal közzé is tesszük majd azokat!

Végezetül a zenekar elérhetősége?

A Nadir myspace oldala: http://www.myspace.com/nadirhungary
Eddigi anyagaink innen tölthetők le (itt a zenekarral kapcsolatos aktualitások is olvashatók): http://nadir-hungary.blogspot.com/

-Csiga-

[2010. május]

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!