Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Idén lesz 20 éves az Omen zenekar. Ez a 20 év, a 10 kiadott lemez kicsit elbizonytalanított, hogy tudok-e még olyan kérdezni, amit az elmúlt években nem kérdezett meg valaki. Ezért úgy döntöttem, hogy más oldalról közelítem meg a dolgot.

20 év. Biztos vagyok benne, hogy a ma Magyarországon létező amatőr zenekarok 1%-a sem fogja ezt a szép kort megélni. Mi a titok? Hogy lehet egy zenekart ennyi éven át életben tartani?

Szerintem közhelynek tűnő, de nagy igazságok rejlenek a dolgok mögött. Először is hűségesnek kell lenni a zenekarodhoz és a társaidhoz, (itt jegyezném meg, hogy az OMEN 1990-2000 között eredeti felállásban mindent kibírt, ami sújtotta az élő zenét, és ezen belül a rock zenét!). A zene iránti alázat és kitartás előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét, mint ahogy elmondhatom, nagyon szép és sikeres éveket zenéltünk együtt.
Sajnos 2000-ben mégis elváltak útjaink és így három év kényszerpihenőre kerültünk. 2003-ban a tesómmal újra összehoztuk a bandát (itt visszautalnék kitartás, stb.) és új tagokkal (Vörös Gábor, Daczi Zsolt, Gubás Tibor) elindultunk a végtelen háborgó úton, új énekes stb.
Sajnos Daczi Zsolti hosszú és súlyos betegség után eltávozott az élők sorából. Ez újra nagy megrendülést okozott a zenekarban. Ezt elviselni volt a legnehezebb,de mivel tudtuk,hogy Zsolt is úgy szeretné, tovább folytattuk. (megint csak: KITARTÁS) Ekkor Szíjártó Zsolt érkezett a bandába és Vele folytatva utunkat, ismét eljutottunk egy újabb tagcseréhez, mert Gubás Tibitől megválva ismét énekes nélkül maradtunk. Ekkor sok énekes meghallgatása után, megtaláltuk szerintem a végleges megoldást Koroknai Árpád "Kori" személyében!
Így már is itt vagyunk 2010-ben.
Talán sikerült válaszolnom és érzékeltetnem, hogy mi kell az életben maradáshoz.

Mennyiben változott a világ az elmúlt 20 évben. Ti is úgy kezdtétek, mint a mai fiatalok? Először önerőből demo, néhány tehetségkutató, kopogtatás rádióknál, újságoknál, aztán hirtelen az "nagy áttörés"?

Azt gondolom nagyot változott a világ. Pontosan úgy kezdtük, mint a mai fiatalok, csak Nekik szerintem könnyebb bizonyos tekintetben, mert ma már nincs cenzúra, bárki készíthet demot, vagy hanglemezt, több tehetségkutató van stb. Bár talán azért nehezebb ma, mert több zenekar van, és így nehezebb az a "bizonyos áttörés". Egyébként az OMEN-nel már nem kellett kopogtatnunk, mert minden tag "profi" bandából érkezett: POKOLGÉP, VARGA MIKLÓS BAND, OSSIAN. Az OMEN születése előtt mindenki által megtett nehéz út meghozta gyümölcsét, és így több tízezer eladott OMEN hanghordózón keresztül sikerült eljuttatnunk rajongóinkhoz Horváth Attila által megfogalmazott gondolatokat, és a zenében kimutatott érzéseinket.

Gondolom Nektek már nincs problémátok a koncertszervezéssel. Jönnek a meghívások?

Az imént megfogalmazottak alapján (többszöri újrakezdés, új énekes stb.) sajnos voltak problémák, de mára már, "Kori" érkezése óta, nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk, és ezáltal egyre több meghívást is koncertekre, fesztiválokra.

Hogy érzitek? Kevesebb vagy több most a lehetőség, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt? Kevés a klub, rengeteg a zenekar,és nagyon nehéz kitalálni, hogy a közönség miért hajlandó fizetni. Mi a tapasztalatotok?

Nagyon sok lehetőség van, viszont nagyon sok zenekar is. Sok "tribute" banda, sok "ideiglenes" formáció. Ennek persze az az oka, hogy ma Magyarországon nem tudsz megélni csak a zenélésből, ha csak egy bandában játszol (kivétel egy két banda ). Így viszont sokszor nehéz megegyezni a klubokkal, hiszen ezek a formációk sok esetben "aláígérnek" a normális összegnek, és persze így nem nehéz kitalálni, hogy a tulajdonos melyik ajánlatot választja, még ha sok esetben színvonal alatti lesz is a produkció.

Vannak "ősrajongók", akik az egész pályafutásotokat végigkísérték? Mennyire nyitottak az Omenre a mostani fiatalok?

Ezzel a formációval volt már több bulink,és mint említettem nagyon sok és nagyon jó visszajelzéseket kaptunk. Tavaly szeptemberben volt az első nagy bulink a Wigwam-ban és ott nagyon sok "ősrajongónk" volt, és persze 14-30 éves korig mindenféle arcokat láttunk.
Szerintem az OMEN, sok munkával visszanyeri méltó helyét a fiatalok körében.

A honlapotokon láttam saját projektként feltüntetve egy Bon Scott Tribute-öt. Mesélnétek erről?

Ezt a projektet azért hoztuk létre, mert mindannyiunk egyik legnagyobb kedvence az AC/DC. Amikor a Kalapács után sokáig nem volt énekesünk, akkor találtuk ki,hogy az egyébként a szoros baráti körünkbe tartozó Gubás Tibivel (aki nem mellesleg világszínvonalon énekel AC/DC-t) csináljuk meg ezt a Tribute-ot... Csináltunk pár bulit és ezek után lett "Gubi" az OMEN énekese, ami már a múlté.

Készültök-e valami különlegességgel a 20. évfordulóra?

Igen lesz egy 20 éves jubileumi koncert október 9.-én a Wigwam-ban, ahol már az eddig biztos "vendégeink" az eredeti felállásból: Kalapács Józsi, Sárközi Lajos, és barátunk az Agymosás című lemezünk szövegírója Katona "Főnök" László.

-Boltsek Andrea-

[2010. március]

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!