Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon


Hogyan jutott eszetekbe egy Magyarországon kevésbé ismert amerikai zenekar tribute/cover bandájának lenni? Miért pont Blues Brothers? Megkockáztatom, hogy mikor a zenekar 1978-ban megalakult az Egyesült Államokban, Ti még nem is éltetek...

Nos, 3-an a zenekarból még nem éltünk, ez így van. Cartman, Zezi a legfiatalabbak a zenekarban, aztán következek Én (Zolka), Ricardo és Taki. Tehát a Cartman és Zezi még tuti nem éltek, Zolka sem, Ricardo és Taki viszont már igen.
Az, hogy az eszünkbe jutott, nem volt nagy mutatvány, mindig is akartunk Takival egy zenekart, mert már mindünknek elege lett kicsit a metálból meg a művészkedésből. Ismerjük, láttuk a filmet (Blues Brothers) és a Blues Brothers Band egyéb tevékenységét is, ne adj isten még szerettük is, szóval kézen fekvő volt, hogy csináljunk egy ilyen kis zenekart annak tudatában, hogy ismeretünk szerint nincs másik zenekar Magyarországon, akik kizárólag ezeket a zenéket játssza a saját ízlésére átdolgozva. Szegeden van 1 hasonló zenekar. Ők profik és inkább show jelleggel adják elő ezeket a dalokat...nagy tisztelőjük vagyunk.

Honnan ez a frappáns név? Trapper-farmer? Nekem még volt olyan...

Amikor még csak ketten agyaltunk, hogy mit és hogyan is kellene, egy nap én éppen dolgoztam, Taki meg felhívott, hogy megvilágosodása volt, valami olyasmi név kellene a zenekarnak, amiben benne van az a fricska a magyar viszonyokra, mint amit a Blues Brothers zseniális humor érzékkel megragadott az amerikai blues társadalomra nézve. Blues Trappers. Talán volt Trapper farmerem, én nem emlékszem rá pontosan, de Taki még lehet, hogy hordta is. Ennél nagyobb hungarikum nem is igen maradt ránk abbol az időből, amikor a blues és rock zene virágzott Magyarországon...Sugallni szeretnénk vele a közönségnek már a zenekar nevével is, hogy a Blues Trappers zenekar nem hajlandó lemondani a Humor érzékéről...
Jó névválasztásnak bizonyult... könnyen megjegyeztük.

Milyen volt a zenekar fogadtatása?

Igazán ünnepi fogadtatásban részesültünk. A hosszú hónapokon át, kitartó gyakorlással és alkotómunkával készült koncertanyag próbáin időről-időre megjelentek az első debütáló koncertet váró kedves barátaink. Merthogy nekünk olyanok is vannak. Mint utólag kiderült, nagyon sokan. A koncert kitűzött dátumának közeledtével érezhetően megnőtt a sürgés-forgás kis csapatunk körül, mindenki szeretettel várta a produkciót, mi pedig ezt mindennél többre értékelve szívünket, lelkünket beleadtuk a fináléba. Szinte észre sem vettük, és már az intro első taktusai előtt feszülő hosszú másodpercben néztünk farkasszemet a közönséggel. Teltház. Vibráló kíváncsiság várakozott a levegőben. Azt hiszem, mint kezdő zenekar nem kívánhattunk többet, mint megajándékozni a barátainkat a féltett kincsünkkel, a produkcióval, amin fáradoztunk... ...és a koncert végén megismerni őket egy új oldalukról, mint rajongók. Büszkék vagyunk rájuk, és ezúton is köszönjük nekik, ilyen jól, még soha nem hallgatott senki.

Örömzenélés vagy komolyabb terveitek vannak a formációval?

Komolyabb tervek vannak inkább. Feltett szándékunk, hogy legalább másfél-két órás anyaggal tudjuk kiszolgálni a közönséget. A lehető legtöbb hang és kép-anyagot rögzíteni a tevékenységünkről és ezt megosztani másokkal is. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy örömmel és őszintén muzsikálunk, meg persze, ahogy tudunk ?
Sajnos viszonylag keveset tudunk próbálni, de van, amelyik zenekarnak még ennyi sem jut.
Megpróbálunk minden olyan lehetőséget megragadni, amit a kapcsolataink nyújtanak. Gondolok itt az operatőr, vágó, fény-hangtechnikus és olyan barátokra, akik eddig is segítettek bennünket mindenben, amiben csak tudtak és támogattak bennünket.

Blues Trappers Street meeting. Hát ez meg mi a manó?

Örülök a kérdésnek, mert 1 igazán nagydologra készülünk. Csak annyit szeretnénk elárulni a dologról, hogy ezek koncertek lesznek. Pontosan fél éves szervező munka előzi meg. Ez 1 magunk fajta kezdő zenekarnak mindenképpen nagy falat.
Talán sikerül megvalósítani talán nem. Az biztos, hogy semmiképpen nem maradunk eredmények nélkül. Sőt mi már most nyertünk vele, hiszen élvezhetjük a barátaink segítségét és bíztatását ezzel a megmozdulással kapcsolatban is. A részleteket megtudhatják a srácok a honlapról. Ja és az összes kereskedelmi rádiót hallgassák, mert délutánonként szinte csak erről mennek majd a reklámok júniusban...

Mik a tervek nyárra?

Még nyár előtt kisebb koncertsorozat lesz Erdélyben. Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen vagy 1 másik erdélyi városban. Ezek most vannak szervezés és pontosítás alatt. A nyáron pedig megpróbálunk minél többet és több helyen játszani. Van már néhány dátum, ami még egyeztetésre vár, és van pár, ami már fix, de erről bővebben lehet majd olvasni a honlapunkon és az egyéb internetes oldalakon ahol aktívan jelen van a zenekar. Természetesen szeretettel fogadjuk a klubok és fesztiválok meghívását is, viszont nem várjuk a sült galambot és igyekszünk a magunk módján saját bulikat szervezni. Meghívjuk a barátainkat, például most Február 24.-én Dorogi Petit a régi Kistehénből vagy Vadász Alexát, aki 1 igen tehetséges énekes lány. De szívesen vendégül látunk más hasonló zenekarokat is a saját koncertjeinken, mint a csolnoki Blues And Rock. Egy budai kávézóban egyelőre csak kéthavonta, de saját klubbot csinálhatunk. Ez nagy szerencse egy ilyen induló zenekarnak és köszönet érte Rézmál Attilának a tulajdonosnak.

Van valami, esetleg amit nem kérdeztem meg, de szeretnétek az olvasókkal megosztani?

Fontosnak tartom elmondani, hogy ki honnan, hova és miért van a zenekarban egyáltalán. Elsők között 4-en próbáltunk, Taki, Cartman, Zezi, és Én. Taki basszusgitározik, viszonylag sok év kihagyás után kezdte újra ő is az aktív muzsikálást, akár csak ÉN (Zolka). Ez előtt a Light Rock Cafe és a Követési Távolság zenekarokban játszott és még számos olyan formációban Siófokon és a környékén, amire szerintem már ő maga sem emlékszik? . Cartman, egy hardcore zenekarból érkezett, amolyan igazi döngölős, durva zenét játszó zenekarból. Dobolni legalább tud. Zezi, alias "a sípos", szaxophonos, megkockáztatom, zeneileg a legtanultabb kis fickó a bandában. Az Illegál zenekarból importáltuk őt, ahol természetesen még mindig játszik. Remélem nem bánta meg, hogy nálunk kötött ki. Ricardo Sebastian Espinoza, a "versmondó lány", a Blues Trappers-en kívül a NoNeim zenekarban énekel és gitározik. Őt a Cartman javasolta, a kezdetekkor, amikor még csak az instrumentális nótákat próbáltuk összerakni. Igazán meggyőző hang és arc. Én (Zolka), egy metál zenekarból érkeztem, ahol basszusgitároztam és 6 év kihagyás után, újra gitározok.
Mindenkit várunk a koncertekre és várjuk a klubok jelentkezését...
hiszen
We’re on a misson from God!!!
Köszönjük neked Andrea a zenekar legelső inter nyulát....

www.bluestrappers.hu

-Boltsek Andrea-

[2010. február]

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!