Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Tóth Attila neve már rég nem ismeretlen a rock rajongók előtt, (Pokolgép), de  színházba járó embereknek is ismerős lehet néhány előadásból: Macskák, Edda Musical, Jézus Krisztus Szupersztár, Nyomorultak stb. Attilával egy kecskeméti koncert után beszélgettem.


Köszönöm, hogy időt szakítottál erre a kis beszélgetésre. Magától értetődik az első kérdésem. Hogy vannak a hangszálaid?


Köszönöm szépen, jobban vagyok már. Ennyire elterjedt ez a hír? (nevet) Kissé megerőltettem, három nap alatt énekeltem kb. száz dalt, s ez kissé megviselte a hangszálaimat.

Én először a Társulat című tv műsorban láttalak, hallottalak. Mennyit dobott az ismeretségeden ez a dolog?

Természetesen sokat, egyértelműen érzem, hogy a pályán vagyok. A Pokolgép zenekar is nagyban hozzájárult, a színházi szerepeim úgyszintén. Remélem, ez sokáig fog tartani, s nem egy átmeneti állapot.

Hogyan fogalmaznád meg a státuszod? Elsősorban rock énekes vagy, aki színészkedik, vagy színész, aki rockot énekel?

Ezt mindig keverik, ezzel kapcsolatban rendszeresen kapok rosszindulatú kritikákat főleg a régi Pokolgép rajongóktól. Tisztázzunk valamit. Én 17 éves korom óta énekelek rockzenekarokban. A színház 2006-ban jött. Nem is értem, miről beszélünk, mikor Kalapács Józsinak, akit én magam is tisztelek, ötször annyi színházi szerepe van, mint nekem, s húsz évvel korábban kezdte, mint én. Ez sajnos jellemző, hogy mielőtt utánanéznénk annak, amiről véleményt alkotunk, fikázunk mindent és mindenkit.



Hogyan talált meg téged a színház, hiszen rockénekesként jegyeztek előtte?

Már gyerekkoromban érdekelt a színház. Édesanyám elvitt a Képzelt riportra, s már ott megfogott ez a világ. Minden érdekelt, ami ezzel kapcsolatos. Az István, a királyban Vikidál Gyula nagy hatással volt rám. Szerettem, mint énekest, és kíváncsi voltam, mit csinál színházi keretek között. Utána jött a Társulat. Gyakorlatilag kölcsönösen kerestük egymást.

Tudvalevő, hogy egy színházi szerep más jellegű éneklést kíván. Hogyan fejleszted a tudásod, technikád?

Tanultam barokk éneklést, ami nagyon hasznos az énektechnika fejlesztésében. Az ember addig tud a pályán maradni, míg a hangja alkalmassá teszi rá. Ezért folyamatosan gyakorolni, és tanulni kell. Minél több stílust próbálunk, annál jobban tudjuk magunkat képezni. Tévhit, hogy ha egy stílusban jó vagyok, akkor mint énekes is jó vagyok.

A 30 éves Pokolgép nagy koncertről milyen tapasztalataid vannak?

Nagyon nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy egyáltalán ezen részt vehetek, s öt évet én is hozzátehettem a zenekar életéhez. Én a Pokolgép zenéjén nőttem fel. Felemelő érzés volt a nagy elődökkel, Józsival és Joe-val egy színpadon énekelni.

A mai Pokolgép egyértelműen "Tóth Attilás" lett, és a népszerűsége nem szenvedte meg a frontember cseréjét, sőt még egy kis pluszt is tud adni.

Én azt gondolom, hogy egy énekesnek nem utánoznia kell az elődeit, hanem a saját egyéniségét kell belerakni a zenébe, s én ezt próbálom. Igyekszem a dalokat a magam alakjára formálni, értelmet adni a szövegeknek. Kis színházat viszek bele, hogy mindenki megértse a dalok mondanivalóját.


Gondolom ezzel kapcsolatban kaptál hideget, meleget.

Persze. Most már azért inkább meleget. Bizonyítottam eleget ahhoz, hogy akik eljönnek a koncertre, általában meg vannak elégedve. Érdemes a kritizálás előtt eljönni, és meghallgatni. Egyébként nekem teljesen mindegy mit írnak, vagy mondanak. A zenekar él továbbra is, szerintem fog is . Igyekszünk új lemezt letenni az asztalra, idén megjelenik a Petőfi Csarnokban rögzített anyag is, tehát köszönjük szépen, jól vagyunk.

A klubkoncerteket, vagy a nagy koncerteket szereted jobban?

Mindegyiknek megvan a maga varázsa. Mindkettőt szeretem, de természetesen a nagy koncertek jobban lázba hozzák az embert. Monumentális színpad, hatalmas tömeg... A klubkoncertek inkább a kölyökkoromat idézik, amikor én is ott álltam a színpad előtt. Debrecenben például lementem az első sorba, és ott csápoltam végig a koncertet. Mindenki csodálkozott, mit keresek ott. Én nem felejtem el, honnan jöttem, én is a közönség soraiból kerültem fel a színpadra.

Milyen szempontok alapján válogatjátok össze egy-egy fellépés anyagát, elvégre rengeteg dalból lehet válogatni?

Tényleg szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen dalok vannak bőven. Elsősorban Gábor állítja össze a műsort, de azért időről időre helyet kapnak a személyes kedvencek is. Emellett vannak "kötelező", el nem hagyható nóták is.

Ha már a személyes kedvenceket említetted, a te kedvenceid közül mondanál néhányat?

Az Újra születnék az abszolút favorit nálam, de mondhatnám a Feltámadt éjt, a Tökfejet, a Vallomást.

Nagyon tetszik, ahogy a közönséggel kontaktusban vagytok, s a kisgyerektől a nyugdíjasig mindenki együtt énekel veletek.

Igyekszünk minden korosztályt megérinteni. Fontos a folyamatos kontaktus, az azonnali visszajelzés. Nem véletlenül alkalmazzák ezt külföldön. Magyarországon sajnos nem jellemző, hogy a közönséggel kommunikálnak. A saját példámból tudom, hogy ez a rajongóknak mit jelent. Én is arra vártam, hogy az énekes rám nézzen, s ettől boldog voltam. Az embereknek a kezdetektől fogva szükségük van a cirkuszra, látványra. Erre vágynak, szórakozni akarnak. A zene is nagyon fontos, de egy élő koncert hangulata teljesen más. Ott meg kell szólítani mindenkit, együtt kell élni lélegezni.



Nagyon szimpatikus számomra, hogy a sikereitek ellenére sem vagytok elszállva magatoktól. Tíz embernek is ugyanolyan bulit csináltok, mint tízezernek.

Ha te megtisztelsz azzal, hogy eljössz a koncertre, meghallgatod amit csinálok, akkor én nem lehetek olyan bunkó, hogy ezt ne viszonozzam a magam szerény eszközeivel. Aki ott van a koncerten, kifejezi azt, hogy szüksége van ránk, a zenénkre. Minden zenész arra vágyik, hogy megtapsolják, hiszen mit sem érnénk nélkületek. Tudom, vannak olyanok, akik nem így csinálják, de azok nem lesznek hosszú életűek a pályán, a szakma is kimossa magából őket.

A Tóth Attila Band körül nagy a csend mostanában.

Igen, hiszen ez a zenekar már nem létezik. Szoktam önálló fellépéseket vállalni itthon, és határon túl is, de élő zenekar nélkül. Meg kéne találnom azokat a zenészeket, akik erre 100 %-ig alkalmasak. Egyelőre keresem őket, s ha megvannak, a TAB ismét élni fog.

Hogyan tudod ezt a rengeteg, sokrétű elfoglaltságot összehangolni, hiszen még a beteg állatokon is segítesz?

Nem könnyű, elég fárasztó az életem mostanában. Most próbáljuk a Madách színházban a Nyomorultakat, s ez egész embert kíván, kitölti a napjaimat. Minden nap 10-től operás szintű éneklés van, amihez ott kell lenni testben és lélekben egyaránt. Hétvégén koncert, emellett több darabban is játszom. Az EDDA musicalben, a Macskákban, a Honfoglalásban, a Jézus Krisztus szupersztárban. A beteg állatok megsegítése a civil munkám, bár inkább már csak vérmintákat, gyógyászati segédeszközöket szállítok. Erre a célra van egy speciális autóm. Ez délelőttönként 2-3 órát vesz igénybe.

Szépen fejlődnek az izmaid. Hogyan tartod formában magad?

Hobbi szinten járok edzőterembe, odafigyelek az étkezésre. Persze hétvégén nekem is lecsúszik 1-1 pohár bor, vagy egy kis pizza. Fontosnak tartom, hogy az ember ne hanyagolja el a külsejét, ez hozzátartozik a színpadképhez. Szeretném a közönséget megtisztelni.

Az idei éved is zsúfolt lesz. Jut-e időd pihenni, lazítani?

Igen, szerencsére van elfoglaltságom bőven. A párommal építkezünk, ott is akad mindig tennivaló. Azért szakítunk időt egy -egy kirándulásra. Igyekszünk olyan helyet találni, ahová kutyával lehet menni. Van egy golden retriverünk, és sokszor magunkkal visszük. Időnként wellness programra is sor kerül, s azért minden évben 1-2 hét nyaralásra is jut idő.

Köszönöm a beszélgetést, sok sikert kívánok a továbbiakban az olvasók nevében is!

-Metálanyu-

Fotó: Nagy Rob

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!