A legutolsó nagy robbanás - Arénában koncertezik a Pokolgép
A Rock FM bemutatja:
MINDHALÁLIG POKOLGÉP!!!
POKOLGÉP 35 éves JUBILEUMI NAGYKONCERT
2018. június 8. péntek, 19.00 óra Papp László Budapest Sportaréna
Vendégek: OMEN, NAGY FERÓ, PAKSI ENDRE, RUDÁN JOE
A legendás, 1990-ig működő formációt most láthatod utoljára együtt a színpadon!
Igazi metál ünnep lesz az Aréna színpadán, hiszen a magyar rockzenei élet első és leghíresebb metálzenekara ünnepeli fennállásának 35-ik évfordulóját. A nagyszabású, több, mint háromórás koncert a Pokolgép egész eddigi pályafutását átöleli, és a banda két legsikeresebb formációja lép fel. A nézők igazi slágerparádéra számíthatnak. A fergeteges koncerten válogatást hallhatunk az elmúlt 35 év legsikeresebb dalaiból. A koncerten nagyszerű hang és látványtechnikára, pirotechnikára számíthatnak a nézők. A vizuál technikát egy Európa-szerte elismert, magyar VJ, és mapping művész, Besnyő Dániel csinálja majd
A közönség megszokhatta, hogy a nevezetesebb évfordulókon együtt ünnepel, közösen koncertezik a Pokolgép zenekar éppen aktuális formációja. és a zenekar hírnevét megalapozó 1984 és 1990 között működő, akkori ötösfogat. Sajnos ennek vége. Az „öregfiúk” elhatározták, hogy a június 8.-i, az Arénában megrendezésre kerülő gigakoncert lesz a régi banda utolsó közös fellépése. Természetesen a zenekar alapító és vezető Kukovecz Gábor együttese tovább él és nagyszerű, szuggesztív fellépéseivel továbbra is várja a rajongókat.
A színpadon a ’84-90-es formáció:
Kukovecz Gábor – ének, gitár,
Kalapács József – ének,
Nagyfi László – gitár
Pazdera György – basszusgitár,
Tarca László – dobok
Valamint az új Pokolgép:
Kukovecz Gábor – gitár,
Tóth Attila – ének,
Z. Kiss Zalán – gitár
Pintér Csaba – basszusgitár,
Kleineisel Márk – dobok
Vendégek:
Nagy Feró – ének,
Paksi Endre – ének,
Rudán Joe – ének
A koncertet az
OMEN együttes nyitja
A Pokolgépet a '80-as évek elején alapította Kukovecz Gábor, Paksi Endre és Varga „Pepe” Tibor. Az 1983-a „Ki mit tudon” a zsűri mindig kiszavazta őket, de a közönségszavazatokkal végül a döntőig jutottak, ahol a „Jel” című számuk előadásával a második helyezést érték el.
Rövidesen Paksi helyére Pazdera György érkezett, majd 1984-ben Nagyfi László lett a csapat tagja. Többször léptek fel az Omega, a P.Mobil és a P.Box koncertjein, majd 1984 őszén a Motörhead elő zenekaraként. Ez a koncert meghozta nekik az elismertséget.
1986-ban „Totális metál” címmel kiadták az első magyar heavy metál albumot, amelyből több mint 80.000 példány fogyott el, a következőből, a „Pokoli színjátékból” pedig 90.000 kelt el. '85-ben Tarcza László érkezésével kialakult a klasszikus felállás, amely 1989-ig működött. '89-ben egy telt házas Olimpiai Csarnokbeli koncert után változások kezdődtek a bandában. Jött Rudán Joe, Kun Péter, Jung Norbert, végül a 1995 szeptember 2-ai nagy koncertjükkel búcsúztak a közönségüktől.
1999. május 8-án, a „Metál Fesztiválon” tért vissza a zenekar, a későbbiekben Pintér „Pinyő” Csaba, Láris „Csiga” László, Nagy Dávid, Tóth Attila, Z. Kiss Zalán, Veress Márton lettek a tagok. A Pokolgép mindvégig megőrizte előkelő helyét a magyar metál zene élmezőnyében. 2003. október 4.-én, majd 2014. június 7-én egy-egy koncertre összeállt a régi, klasszikus banda. Most, 2018. június 8-án újra együtt lesz az egykori legendás csapat
A több, mint háromórás koncerten fellép a régi banda, játszik minden zenész, aki megfordult a csapatban az elmúlt évtizedekben, és a mai Pokolgép együttes is, hogy közösen ünnepeljék a 35. évfordulót.
Jegyek kaphatók minden ismert jegyirodában, az Interticket (www.jegy.hu), az Eventim (www.eventim.hu) hálózatában, és a helyszínen.