Belépés
Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Az idén 15 éves zenekarból Váry Zoli, - azaz Starchild - válaszolt Andi kérdéseire!

Örülök, hogy Veletek készíthetem az első tribute zenekaros interjút, hiszen mind közül Ti vagytok a legkifejezőbbek. A zenekarválasztásnál volt jelentősége ennek? Vagy egyszerűen KISS fanok vagytok?

Részünkről a szerencse!
Mindannyian Kiss rajongók vagyunk gyerekkorunk óta (ez manapság már több mint 30 évet jelent...) így nem volt kérdéses melyik zenekar bőrébe szeretnénk belebújni - megjegyzem ez abszolút nem volt tudatos amikor megalakultunk illetve nem igazán voltak célok, egyszerűen csak állati jó érzés volt hőseinket megeleveníteni a színpadon.

Idén 15 éves a zenekar. A honlapon található biográfiában azt olvastam, hogy az első időkben csak az arcotok egyik fele volt festve, ezzel is jelezve, hogy a zenében a Ti egyéniségetek is benne van. Sikerült azt anno és most megvalósítani? Mennyire vagytok TI benne a produkcióban?

Igen,az első 3 évben így léptünk fel de akkor még javában benne voltunk a dolgok sűrűjében a saját dalokat játszó zenekarainkkal is (Fahrenheit, Machine Mouse, Sing Sing) és mivel akkoriban még csak Magyarországon voltak koncertjeink szerettük volna tudatosítani az emberekben egyrészt a különbséget, másrészt az azonosságot.
1998-ban léptünk fel először Magyarországon kívül, ahol persze fogalma nem volt a közönségnek ki is az a Maróthy Zoli vagy Pocky Demon, tehát egyrészt elvestzette jelentőségét a félsmink másrészt határozott igény mutatkozott rá hogy 100%-ban felvállaljuk a Kiss karaktereket.
Ezt így nagyon nehéz megítélni belülről 14 év után mennyire visszük fel a saját személyiségünket a színpadra de egy tribute zenekar esetében a tökéletes illúzió elengedhetetlen. Ugyanakkor azt gondolom az adja a produkció sajátos ízét ha az ember bele tudja illeszteni saját érzéseit, gondolatait a szerzeményekbe.

Nagy népszerűségnek örvendtek itthon és külföldön. Van tudomásotok további, legalább ilyen sikeres KISS tribute zenekarról a világon?

Nekem volt szerencsém látni élőben angol, német, olasz és amerikai Kiss tribute zenekart, irígykedve néztem Los Angelesben mennyire nem jelent gondot arrafelé az originál szinpadkép megjelenítése... főleg arrafelé, a Kiss őshazájában örvendenek nagy népszerűségnek ezek a zenekarok, de Japánban is nagy őrület van, ahogy tudom. Összesen több, mint 100 Kiss tribute banda tevékenykedik világszerte és büszkén mondhatom hogy magasan kiemelkedünk az évi 70-80 koncertünkkel a mezőnyből!

Két hangzóanyagotok is megjelent már. Ez tribute zenekar esetében érdekes vállalkozás. Milyen a visszajelzés ezzel kapcsolatban? Viszik?

Már 3 anyagunk is megjelent (Carnival of songs/2001 - stúdióalbum , Plug it out/2003 - unplugged koncert és Live&Loud/2006 - koncert), összességében körülbelül 2500 hanghordozót adhattunk el eddig ami üzletileg nem jelent nagy sikert de ezeknek a kiadványoknak nem is ez a célja hanem promótálni a bandát valamint felhívni a figyelmet az anyazenekarra. Az évek alatt rengetegen jöttek oda hozzánk hogy általunk ismerték és szerették meg a Kiss-t és ez jó érzéssel tölt el minket.

Beszélhetünk a Kiss Forever Band esetében fejlődésről? Mint tagoknak, van még valami, amit el szeretnétek érni?

Ha csak a számok nyelvén beszélünk is látható a fejlődés hiszen a kezdetekben 3-4 fellépésünk volt évente, később ez 40-re emelkedett és manapság már évi 70-80 koncertünk van. Olyan helyekre vittük el a show-t ahol még a Kiss sem lépett fel vagy csak ritkán illetve később mint mi (Tenerife, Moszkva, Portugália, Málta) de azért valami tengerentúli megmozdulás még hiányzik a listánkról...

Nem talállak benneteket a Tribute-land tagjai között? Csak én nem néztem meg jól az oldalt? Vagy valóban nem vagytok tagok?

Nem vagyunk tagok, bár ott voltunk az alakuló ülésen, de nem éreztük az azonosulni vágyást a szervezet alapszabályaival.

Mindannyian jó nevű, ismert zenekarok tagjai voltatok. Nem hiányzik ez a fajta zenélés? Saját dalok írása, előadása és megszerettetése a közönséggel?

Ez ma is megvan, csak már teljesen máshogy működik mint 10-15 éve. Valószínűleg nehéz lesz túlszárnyalni régi zenekaraink akkori sikereit, de ma is alkotunk, dalokat írunk a Jolly Roger és a Hard kötelékeiben, Maróthy Zoli is aktív résztvevője a magyar zenei életnek csak jelenleg mint sessionzenész és zeneszerző illetve tanár. Mint kreatív zenészek sosem adnánk fel saját dolgainkat csak most kicsit jobban előtérben vagyunk a Kiss show-val.

Nehéz volt beszerezni az "eredeti" ruhákat és hangszereket?

Nehéz volt megtalálni a megfelelő embereket a kosztümök és fellépő csizmák elkészítéséhez, de aztán már gördült minden. Vannak eredeti signature hangszereink és profi, az eredetivel teljesen megegyező másolataink is, ez nagyon fontos egy tribute zenekarnál hiszen része az illúziónak.

Ha a KISS-ben üresedés lenne valamelyik poszton, elvállalnátok?

Ez egy érdekes téma hiszen felröppent a hír úgy 2 éve, miszerint a Kiss együttes valóságshow-t fog indítani hogy megtalálják utódaikat. Mostanra elcsendesedtek a hírek valamint a zenekar hál'Istennek újra aktív, bizonyság erre a 11 év utáni új stúdióalbum, a világkörüli turné.
El fog jönni a nap amikor befejezik a turnézást hiszen kb 60 éves emberekről beszélünk és ezt mindenhol elmondják miszerint a Kiss egy termék, olyan, mint a Mc Donalds vagy a Coca Cola, ami fent fog maradni, tehát meg kell találják az utat a folytatáshoz...
Hogy a kérdésedre is válaszoljak nem tudom elképzelni hogy ne Amerikából válasszanak utódokat és valószínűleg fiatalemberekre fog esni a választás, nem ilyen 40 körüli csókákra, mint mi vagyunk haha! A gondolattal persze azért jó eljátszani milyen lenne ha...

-Boltsek Andrea-

[2010. január]

 
Hírek
Twister

Friss dal, klippel...

Bővebben...
 
Apey & The Pea

Betiltani nem tudták a kecskeméti koncertet, de nem lesz póló és lemez árusítás

Bővebben...
 
Cadaveres

Ma 3 órakor került bemutatásra a Cadaveres legfrisebb klipje a metal.hu webzinen.

Bővebben...
 
Echonald

KLIPPREMIER! VÁLTOZUNK - új dal a zenekartól

Bővebben...
 
Pennhurst

Diliházból az Arénába!

Bővebben...
 
Facebook
Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!