Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

Beszéljünk előbb a legfrissebb infóról: megjelent egy Kerozin maxi, melyen 2 dal hallható, és mindezt ingyenesen letölthetővé tettétek! Mit érdemes erről a maxiról tudni? - kérdeztem a csapat főnökétől Axeltől.

Az új maxi valójában egy új korszak kezdete is egyben. A kislemezen található 2 dalt még 2007-ban írtam. A politizálás mindig távol állt tőlem és a jövőben sem szeretnék belefolyni komolyabban a témába, viszont ez a két dal egyszerűen megfogalmazódott bennem figyelve az itthoni eseményeket és úgy éreztem muszáj megcsinálnom.

Utoljára 3 éve, 2006-ban jelent meg Kerozin lemez, mely szakított a zenekar technós stílusával, egy élő hangzású, már már rockos lemez lett. Hogy fogadta ezt a régi Kerozin rajongók tábora, és hogy a rockzenét hallgató emberek?

A "Rémálom visszatér" lemez szám szerint az ötödik album de valójában a Kerozin első rock albuma volt, ezáltal mindenképpen egy átmeneti stílust képviselt. A tempók, a szövegek, a dalok valójában a régebbi megszokott stílust vitték tovább csak élő hangszerelésben. Akik csupán a digitális és techno alapok miatt szerették a csapatot azoknak valószínűleg szokatlan volt ez a lemez. A rockerek többnyire elismerően nyilatkoztak még ha kezdeti próbálkozásnak is vélték de ez érthető, viszont szép számmal megjelentek új rajongók akik a "Rémálom" lemez hatására figyeltek fel a csapatra. A lemezre profi rock zenészekkel vettem magam körül. Az albumról két klip is készült de a gyöngyszem a "Bonnie és Clyde". Leforgattunk rá egy videót ami végül el sem készült, azonban érdekes hogy a youtube-on több mint 125.000-en nézték meg a dalt úgy hogy a hanghoz csupán egy nagy feketeség a videó: http://www.youtube.com/watch?v=AGuzXUhdCEE

Feltűnt nekem az is, hogy mióta rockosabb lemezt csináltatok, úgy a rádió se nagyon játszottak Kerozin dalokat. Ennek mi lehet az oka?

Az országos rádiók korábban se nagyon játszottak Kerozint, legfeljebb kívánságműsorokban. A közönséghez soha nem ez volt a legfőbb csatornánk, bár természetesen minden játszás jól jön, de a rádióknak rádióbarát zene kell. A Kerozin mindig is inkább buli zene volt.

Kikből áll most a Kerozin? Legutóbbi információim szerint a SZEG-es srácok is benne voltak...

Szilágyi Pisti a Szeg zenekar vezetője és dobosa dobolta fel a "Rémálom visszatér" c. albumot és együtt kevertük az anyagot így érezhető rajta egy kis Heavy Metal-os hatás. A basszusgitárosukkal, Törös Attissal kiegészülve csináltuk a 2006-os lemezbemutató turnét. Sokat segítettek hogy visszarázódjak a techno évek után a rock zenébe amiért köszönet illeti őket de ők a Szeg, nem a Kerozin és egyértelmű hogy mindenkinek a saját project-je a legfontosabb. Jelenleg a Kerozin részben azokból a haverjaimból áll akikkel 17 éves koromban az első csapatomban, a President (vagyis "elnök") nevű rock együttesben zenéltem együtt. Érdekes hogy a "Ha elnök lehetnék..." c. dal is felkerült az első maxira. Ezt a dalt "Lúzerek" néven csináltuk meg tavaly mert úgy éreztem teljesen más stílust képvisel, mint amit a Kerozintól megszokhatott a közönség. "Kerozin és a Lúzerek" néven koncerteztünk idén, amíg rájöttem hogy a csapat nem is lúzerekből áll, hanem a barátaimból akiket a sors még a gimnáziumi éveimben mellém rendelt...
(A www.kerozin.hu oldalon a biográfia menüpont alatt megtalálható a President 93-ban készült szerzői kiadásban megjelent hanganyaga. Ez a Kerozin előtt 5 évvel volt...)

Nem féltél, félsz attól, hogy sok rockzenét kedvelő ember előtt, a Kerozin mindig is egy "diszkó" csapat marad?

Nem igazán szoktam félni és félelemből cselekedni. Az bukáshoz vezet... Mindenki azt gondol amit akar.
A Beatrice is diszkó csapatként kezdte, de külföldön is sok példa van hasonlóra. Pl. a Bloodhound Gang egy rock csapat mégis a legismertebb számuk egy diszkó nóta, de a világ egyik legnagyobb rock zenekara a Queen sem félt popzenei elemeket alkalmazni. Én is minden műfajt meghallgatok Mozart-tól a reggae-ig. Rendkívül színes stílusbeli átfedések és ötvözetek jellemzik a modern zenéket.

A Kerozin weboldala alapján 2009-ben nem volt egy koncert sem... ez igaz?

Természetesen nem. A már lezajlott koncertek helyszíneit és dátumait nem szoktuk fent hagyni a koncertek menüpontban csak azért hogy lássa mindenki mennyi buli volt. Régebben versengés ment a zenekarok között, hogy kinek van több bulija. Nekem egy nap alatt 8 fellépés a rekordom. Na olyat soha többet nem fogok csinálni...!
A weblapra mindig a soron következők bulik kerülnek fel az aktuális héten. Jelenleg véget ért a nyári koncertszezon és ilyenkor persze mindenhol kevesebb buli van. Az egyéb fellépések mellett idén csináltuk átlagban a legtöbb élő koncertet ami 20-30 bulit jelent. Az országban is nagyon sok helyen megfordultunk. A Rádió Max (www.maxfm.hu) szervezésében egy több, mint 10 állomásos Road show-n vettünk részt melynek utolsó állomása szülővárosunkban, Debrecenben volt a főtéren de elég sok meghívást kapunk magyar lakta területekről. Nem rég Romániában, Székelyhídon jártunk:

Már hagyománnyá vált a szokásos, minden évben megrendezendő Kerozin Party Busz. Idén a görögországi Sarti-n nyaraltunk egy emeletes busznyi kísérettel, ahol több koncertet is adtunk és egy rögtönzött klipet is forgattunk a "Többet sosem iszom" c. kalózdalra, http://www.sartikirandulas.hu/kerozin/index.html

Milyen egy Kerozin koncert látogatottsága?

Az hogy egy bulin mennyien vannak többnyire attól függ hogy hol kerül megrendezésre és milyen hatékonyan van bereklámozva. Falunapokon, szabadtéri rendezvényeken ahova ingyen eljuthat a közönség, nem ritka az 5.000-10.000 fő vagy annál nagyobb létszámú közönség. Kisebb klubokban pár száz emberre lehet számítani.

Mivel nincs túl sok koncert, mivel töltöd a napjaid?

Nyáron lefoglalták a csapatot a bulik és a próbák. Októberben kezdtük az új lemez felvételeit. Jelenleg azon dolgozunk. Egy teljes új lemezanyag készül ami valószínűleg egy dupla album formájában lát majd napvilágot, hiszen az új dalok mellett a csapattal újravesszük az összes Kerozin "örökzöldet" is. Ezt már rég meg akartam csinálni. Valójában már három féle verzióban fel is vettem az anyagot csak nem voltam vele 100%-osan elégedett így nem jelent meg. Most viszont elég erőt érzek magamban és a csapatban ahhoz hogy befejezzük azt amit évek óta tervezek. Időközben a stúdiótechnikát, a felvételek, az editálás és a keverés rejtelmeit is igyekezetem elsajátítani. Bár 17 éves koromban jómagam végeztem a hangtechnikusi feladatokat, a Kerozin indulásakor ezt inkább szakemberekre bíztuk. Az elmúlt pár évben viszont egyre jobban vonzott a stúdiómunka pontosan amiatt mert végre szerettem volna, ha az elképzeléseimet én magam valósítom meg és nem függök senkitől. Igaz, nagy segítségemre van édesapám aki annak idején a szintén debreceni Color együttes hangmérnöke volt. Vele mindig is szerettem volna együtt dolgozni és tanulni tőle de ehhez nekem is meg kellett érnem a feladatra.

Sok dalban nem a legjobb véleménnyel vagy a nőkről... tényleg így állsz velük? Kérdem ezt azért is, mert az iwiw-es oldaladon a gyönyörű kislányod alatt ez az aláírás szerepel: "Az egyetlen Nő, akiben bízom..."

Szeretem a nőket, de arról, hogy nem bízom bennük, nem én tehetek...

A maxi két dala részben, még ha nem is direktben, de politikai töltetű... mi a véleményed a jelenlegi politika helyzetről?

Ez szerintem a dalokból kiderül. Sok dolog felháborított az elmúlt években és ha ez nem lett volna így valószínűleg soha nem is írtam volna ilyen jellegű dalokat. Lehet hogy aki meghallgatja a "Békés tüntetés!"-t azt gondolhatja: "Könnyű neki! Nem rá lőttek..." és ebben igaza van. Könnyebb dalokat írni, mint a kereszttűzben vérezni és minden tiszteletem azoké, akik ártatlanul megsebesültek az utcákon. Mellesleg egy fellépés után útban hazafelé az egyik legnagyobb "akció" kellős közepébe csöppentem csupán szemlélődő járókelőként és miután magam is jelen voltam pont ennek az élménynek a hatására született a dal.

És végül: mikor várható új Kerozin lemez?

Az új csapattal első körben a régebbi nótákat néztük át, de közben folyamatosan készültek az új dalok.
Pár hónapra még szükség van a munkálatokhoz de 2010 tavaszára már reálisnak látom az új anyag megjelenését.

www.kerozin.hu

-Rob-

[2009. november]

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!