Keresés
Buliajánló



Megosztom a Facebookon Megosztom az Iwiwen Megosztom a Tumblren Megosztom a Google Readeren Megosztom a Google Buzzon

A Rock Gyémántok online zenei magazin a Rockváltó sorozata keretében a Mytra zenekar ajánlott Benneteket.
Az első kérdésem, ami engem igazán izgat, és remélem az olvasókat is, az, hogy 22 évvel (tagcserékkel, szünetekkel) a megalakulás után, honnan a lendület/kitartás? (Ezt főleg Sándortól kérdezem) Miért gondoljátok úgy, hogy csinálni kell?

Én még a V' Moto Rock-ban játszottam, amikor a Gépfolklór zenekar több alkalommal volt az előzenekarunk. Már akkor éreztem, hogy ez valami más, mint az akkori folk bandák. Aztán Jorgosz az énekes egyszer megkeresett, hogy megcsinálták a zenekar elektromos rock változatát, és volna-e kedvem velük játszani. Nos, kedvem talán lett volna, de időm az semmiképpen. Aztán egyszer Solti János kitűnő dobos kollégám mutatott egy kazit, hogy ezt a Jorgosztól kapta, belehallgattam, és földbe gyökerezett a lábam, annyira tetszett a zene. Nem tudom mennyi idő telt el ezután, de egy szilveszteri házibulin betoppant a Jorgosz, és szó szót követett, kiderült, hogy a Gépfolklór a lemezfelvételen fel is oszlott (Így kell ezt csinálni....) Na Jorgoszkám akkor most csináljunk egy új zenekart, így született meg a Barbaro! Hogy miért ezt csináljuk? Mert ez az a zene, ami nekünk tetszik, és a tagcserék is olyan irányba mozgatták a zenekart, hogy kialakult egy olyan csapat, aki nagy örömét leli ebben a zenében, és nagy örömmel játszunk, amikor csak lehet!
Nagyon fontos, hogy mi ugyan választottunk akkor egy stílust, ami aztán a második lemezünkön már teljesen eltűnt, és egy elég kemény irányt vett a zenekar. Természetesen akkori közönségünk nagy részét is elvesztettük, de ez sosem volt szempont a Barbaroban, mert elsősorban magunknak és egymásnak szerettünk volna megfelelni, és más szempontokat nem vettünk figyelembe. Sosem azért csináltunk valamit, hogy sikert érjünk el vele, inkább nagyon érdekes zenei utazás volt az egész, más kérdés, hogy nagyon nagy öröm volt látni, az új arcokat a koncerteken, és abban az időben elég sokat játszottunk. Bátran mondhatom, hogy sikeres zenekar voltunk, de a siker úgy gondolom csak mint melléktermék jelent meg az életünkben.

Akárhogy keresgéltem, nem találtam az elmúlt 2 évben interjút veletek egyik rangosabb internetes zenei portálon sem. Mi ennek az oka? Nincs megkeresés?

Hogy miért nem írnak rólunk többet? Nos, a zenekar nem volt képes olyan embert találni, aki az úgynevezett egyéb dolgokat intézné a banda körül. Bár én vagyok a zenekar vezetője, és ez régebben abból állt, hogy minden után a "ZKV" loholt, szervezte a koncerteket, és minden ügyes-bajos dolgot intézett, ami nem kis feladat, egész embert kíván, aki két lábbal áll a földön. Sajnos erre egyikünk sem alkalmas. Ez az oka annak, hogy keveset hallani a zenekarról, és koncertek sincsenek túl gyakran. Mindenképpen megpróbálok ezen az állapoton változtatni, és remélem előbb utóbb sikerül megtalálnom azt a valakit, aki képes minket ebből az állapotból elmozdítani.

Mit gondoltok, mennyire befolyásolja ma egy zenekar sikerét a stílus, amit képvisel?

Természetesen a stílus meghatározója a sikernek!Amit mi csinálunk,az nem kimondottan keresi a közönség kegyeit!A kezdeti időkben amikor még nem tudtuk mire számítsunk,érdekes volt megfigyelni,hogy a közönség fele futásnak eredt amikor elkezdtünk játszani.A másik fele maradt,és nagyon élvezte a zenét,sőt jött velünk mindenhova,és lassan kialakult egy réteg aki nagyon szeretett bennünket,és nem igényelte,hogy kiszolgáljuk a zenei elvárásait. Természetesen mi mindent megtettünk, hogy a koncertjeink mindig a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon legyenek, és ez manapság sincs másképp!!!

Mennyire tudjátok felhasználni a zenei életben szerzett sok éves tapasztalatot (értem ez alatt a képzettséget, a kapcsolatokat) a zenekar jelenében?

Erre a kérdésre nem igazán tudok válaszolni. A tapasztalat a kapcsolatok és minden egyéb a részünket képezi. Nem tudom elválasztani egyiket a másiktól, mert ez mi magunk vagyunk. Mikor a hangszeremen játszom nem választható el, hogy ez vagy az honnan fakad. Ezen nem is gondolkodik az ember, sőt tovább megyek, a zenén sem gondolkodunk túl sokat, egyszerűen jön és kész. Ráadásul leginkább egy jó játéknak tartjuk az egészet. Fantasztikus jó érzés ilyen kiváló, kreatív zenészekkel dolgozni! Imádom a próbákat, és legjobban az új anyagok megszületése inspirál. Ráadásul itt minden hang minden zenésznek kell, hogy tessen, mert addig nem lépünk tovább, ameddig ezt nem érjük el. Ez a fajta munkastílus nem túl gyors, de amikor elkészülünk és a színpadon egymásra nézünk, akkor tudom, hogy minden rendben, és nincs miért izgulni, mert megtettük, ami tőlünk telik. Persze ezt a zenét játszani talán a legjobb dolog, amit el tudok képzelni, és nagyon remélem, majd sűrűbben tudunk a közönség elé lépni!!!

Idén mindösszesen 3 alkalommal léptetek fel. Ez tudatos volt a részetekről vagy egyszerűen így alakult?

Hát itt ismét csak a manager kérdés, ami megoldást hozhat! Nagyon bízom benne, hogy megtalálom azt a személyt, aki alkalmas erre a posztra, talán lesz olyan szerencsém, mint amikor énekest kerestem, és rátaláltam Both Miklósra!

Mik a terveitek? Hogy tervezitek a zenekar jövőjét?

Nagyon szeretnénk a télen tető alá hozni a negyedik lemezünket. Felmerült, hogy egy kicsit közelítünk a népies vonulatainkhoz, ez Miklós UFO hangzását tekintve nagyon izgalmasnak igérkezik. Miután az első lemezünk dalai egészen más értelmezést kaptak az Ő előadásában. Gondolok itt olyan dalokra, mint a Kesergés, vagy a Kórus.

Ki az a magyar zenekar, akinek szeretnétek átadni a képzeletbeli rockváltót?

Szívem szerint a váltót a Napra zenekarnak küldeném!

www.barbaro.hu

-Boltsek Andrea-

[2009. november]

 
Hírek
Phoenix Rt

Kicsivel több mint egy évvel a MI KELL TÖBB?! c. lemezük megjelenése után a zenekar egy vadonatúj dallal jelentkezik, mely már az előfutára az ősz elejére tervezett új anyagunknak.

Bővebben...
 
Road

Csuja Imrével forgatott a Road, most a turnécuccait sorsolja ki a zenekar

Bővebben...
 
Vale of Tears

VALE OF TEARS - ÚJ FELÁLLÁS

Bővebben...
 
Pokolgép

Kalapács József szerint az első és utolsó az Arénában

Bővebben...
 
Dreamgrave

Megjelent a Dreamgrave "Monuments" c. albuma két exkluzív élő bónusz dallal

Bővebben...
 
Facebook


Archívum
Metal TOP100
Oldalunk tagja a

listának!
Klikkelj az ikonra, hogy lásd a lista állását!